2009/09/19

Itthon van végre.
Úgy hiányzott, mint egy elvesztett végtag, ami fáj és viszket, csak éppen megvakarni nem tudja az ember.
Éjjel nagyon kevesen várakoznak az érkezési oldalon. Nincs öt-hat rokon utasonként, nem jut virágcsokor, széles mosoly. Gyűrött arcú sorfőrök várakoznak, kókadtan lógatják a papírra firkantott neveket. Épp csak néhány.
Én ünneplőbe öltözött szívvel robogtam végig az emmnulláson, és ahogy berobbantam az ajtón, lobogott utánam a kis retikülöm (szigorúan a legkisebb), álmosan rezzentek fel az ott várakozók. Megbotránkozva néztek rám. Én meg nem értettem. Ha éjfélkor száll le a gép, már nem is szabad örülni az érkezőknek?
Azt mondta olyan vagyok, mint egy szertelen kamsz lány, ahogy vigyorogva integettem neki messziről, és végig ugrabugráltam mellette a kordon külső oldalán, amíg csak ki nem ért.
Hát persze hogy! Minden éjjel vele álmodtam, vágyakoztam utána, és most végre itt van!
Hozott nekem EAT!-es szecsót, és egy sokkal klasszabb meglepit, mint amit én valaha is gondoltam volna (Twilight soundtrack és Muse CD).
Hazafelé csak beszéltünk, beszéltünk, szorongattuk egymás kezét, mint két bamba alak. Nevetséges, hogy három gyerek, és tíz év után most csak egy hülye kis mondat kotyog a fejemben:
Baszki, tökre szerelmes vagyok...

P.S. Padlószőnyegen nem tanácsos szexelni, mert komoly felhámsérüléseket szerezhet az ember. És kényelmetlen is...

8 megjegyzés:

Adrika4 írta...

A P.S. rovat nagyon tanulságos. Köszi, megfogadom!:)
Amúgy a blogod isteni, szinte minden nap benézek. Csak így tovább!:)

mamaka írta...

Mi az, hogy EAT.es szecsó? (ciki?)

kbee írta...

Nem, egyáltalán nem nevetséges, hogy dúl a szerelem, sőt, ilyennek kellene mindenhol lennie. Szép példa vagytok:)
Ami vicces, az inkább az, hogy 3 gyerek és 10 év után nem tudod, hogy padlószűnyegen nem érdemes....:))))

presh írta...

kbee kb 1 hete van padlószőnyegünk :-))

mamaka, EAT ez:
http://www.eat.co.uk/
nagyon finom szendvicseik vannak, ha Londonban vagyunk, sokszor kajálunk EAT-ben, vagy Pret-ben (http://www.pret.com/)
szóval ez csak ilyen kettőnk közös kis ügye :-)

kata (ribizlifoto) írta...

igazi presh-es bejegyzés volt :)))))))))))))))))))))

Anzsi írta...

nagyon tetszett!!! :)))))

szlivkaszilvi írta...

a padlószőnyeggel (és bármilyen más szőnyeggel kapcsolatban, kivéve a szőrmés szőnyeg) kapcsolatban azt akartam írni pont, mint Kbee:):).

mamaka írta...

szóval a szecsó az szendvics. Aha!