A tegnapi tali tízpontos volt. Leszámítva azt az apró kellemetlenséget, hogy odafelé menet tankoltam Veresen, és le volt tiltva a céges benzinkártya. Iszonyat kínos volt, mert pénz sem volt nálam. Végül felhívtam Edinát, aki leszaladt, és kiváltott. Rögtön meg is hívott minket vasárnapra Tarnamérára egy nyárbúcsúztató összeröffenésre Timiékkel.
Az egész kicsengése számomra az lett, hogy a barátok adják az élet savaborsát, és nagyon jó érzés, hogy vannak, akikre számíthatok, és vannak, akik számíthatnak rám. Jó érzés volt menni barátokkal találkozni, jókat locsogni azokkal az emberekkel, akikkel már évek óta egy ösvényen gyalogolunk.
Éjfélkor még nem akaródzott egyikünknek sem indulni haza, de nem volt mit tenni, bezárt az étterem.
Nagyon feldobva jöttem haza, és bár így keveset aludtam, mégis nagyon jól érzem magam a bőrömben.
Ráadásul ma is jönnek barátok, akik azt állítják, a nyár utolsó hétvégéjét feltétlenül nálunk szeretnék megünnepelni...
Bár anyámról mostanában szinte csak jót tudok mondani, azért a mondást most igazán találónak érzem: az élet a barátainkkal kárpótol a családunkért...