Szóval az utolsó pillanatban, konkrétan szombat reggel mégiscsak úgy döntöttünk, hogy ott alszunk Szilvásváradon. Jól döntöttünk.

Végül maradtunk a La Contessá-ban, és nagyon nem bántuk meg. Kaptunk egy csinos szobát, és bár nem hirdetik mellkas döngetve a nagy gyerekbarátságot, mégis hófehér kisherceg ágy várt Milosra, a fürdőben pedig első osztályú babakád.

Ebben a szállodában minden nagyon rendben van (főleg ha az ember nagyvonalúan elnézi a neobarokk berendezést).

Miután kissé zilált idegekkel érkeztem meg a három gyerekkel, Jura nagyvonalúan bejelentett a wellness-be egy masszázsra.

Maga Szilvásvárad valóban csodaszép, de engem (antiszoc vagyok, na, ez van) a mérhetetlen mennyiségű embertömeg elrészimsztett. Konkrétan a kisvasútra fel sem fértünk (pedig kettőt indítottak), volt szerencsék viszont oda-vissza vagy háromszor megjárni az ország szerintem legszutyvadékabb bazársorát, ahol még írmagját sem találtuk egy normális árusnak sem. Fröccsöntött bóvlitenger.

Mivel tömeg volt, és irdatlan hőség, visszamenekültünk a hotelbe, ahol betámadtuk a wellness részleget, és hosszasan pancsoltunk a jakuzziban. Milos egy angyal volt, a medence partján üldögélt a babakocsijában, és vagy másfél óra hosszat beszélgetett a rongyijával.

Este gyertyafényes vacsora ötösben, aztán ájult alvás. Ki akartuk próbálni a fürdőszobánkban lévő szaunát, de mire bemelegedett, mi kidőltünk.

Másnap végtelen jófejségemben egyedül vittem le a két nagyot az uszodába, Jura addig szusszant egyet, aztán indultunk Kecskemétre, meglátogatni a táborozókat.

Remek kis út volt, remek kis hétvége.

A fátyol vízesést pedig megnézzük majd egy túristarettentő esős őszi napon.