Jaésmég

Tegnap annyira vicces volt. Fél ötkor még kimentünk kicsit az ovi udvarára játszani a gyerekekkel, egészen sötétedésig (ötig) csúszdáztak. Remek idő volt, az égen foszlányokban felhők.
Aztán az utcánkba befordulva csöpögni kezdett az eső. Mire a kapuhoz értünk, zuhogott és nagyon fújt a szél.
Persze bőrig áztam, mire kinyitottam a kaput, de azért mégsem bántam meg. Mert az eső olyan igazi tavaszi zápor volt, határozottan édeskés tavaszillattal. Az állaga meg kifejezetten londoni volt. Imádtam!

Altatás
Tegnap este Jura vállalta magára az altatás hálátlan feladatát (minekutánna jó korán hazacsaltam egy nagy kondér tejberízzsel).
Háromnegyed órás szintidőt állított be, ami igazán remek.
Utóbb azon borongott, hogy nem szereti, hogy a gyerekek azzal alszanak el, hogy ő haragszik rájuk. És akkor én rávilágítottam a tutira. Márminthogy bakker egyszerűen nem kell rájuk megharagudni.
Hát nem világos, mint Kolombusz tojása?

Az a legnagyobb vicc, hogy működik! Rá kell állítani az agyamat, és működik. Na persze nem én tojtam a spanyol viaszt, Marika segített nekem ebben.
Marika a mi megmentők lett sokadszorra már (hát nem furcsa, hogy az én életemben a Marikák valahogy mindig ilyen szerepbe kerülnek?).
Marika az öcsi gondozónénije a bölcsiben. Tizensok évig a főfő gyakorlati bölcsiben volt vezető. Ő aztán mindent tud a gyerekekről, egy éves kortól iskoláig.
Eddig még bármit tanácsolt, az mind bejött, ha Emmával van gondom, azt is tőle kérdezem meg.

Szóval Marika azt mondta, hogy a gyerekek (egész pontosan Iván) azért csinálják ezt a cirkuszt, mert kíváncsiak a tűrőképességünk határára, és arra, hogy a frissen felfedezett saját Én-jükkel mit tudnak elérni, hogyan tudnak hatni rám (a környezetükre persze, de az anya mindig kéznél van a kísérletezésre).
És meglepő módon nem attól nyugszanak meg, ha elérik a céljukat (kiborítanak, akkor alszanak el, amikor ők akarnak), hanem atól, ha egy bizonyos határon túl nem engedjük őket. Ekkor megbizonyosodnak arról, hogy bár hatással vannak ránk, de mégis van egy biztos pont, ahonnan netovább.
Ez pedig növeli a biztonságérzetüket, és a belénk vetett bizalmukat.

Ekkor értettem meg, hogy hogy tényleg nem kell rá haragudni, bárhogy is próbálkozik, hanem egyszerűen meg kell húzni a határt mindannyiunk lelki békéje miatt.
Persze könnyű most, London után, frissen kipihenve, és majd kiderül hogyan muzsikálok hetek múlva, de ez most megy, működik, és ez sikerélmény mindannyiunknak.