Jura megtáltosodott. Minden este hazaér fektetésre. Ha fürdetésre nem is, de az nem vészes, az jó, azt szeretem, főleg hogy Emma egyedül zuhanyzik már.
De fektetésre mindig hazaér, legkésőbb fél kilencre.
És ez nagyon nagyon nagy jófejség, tekintettel az elmúlt hetekben kialakult harci helyzetre. Iván teljesen kifordult önmagából, és főleg velem viselkedik katasztofálisan. Sok év óta először érzem úgy, hogy ez a helyzet kezd túlnőni rajtam, kicsúszott az irányítás a kezemből.
Jura pedig, mint egy igazi hős minden este belovagol, és megmeni Ivánt attól, hogy saját szülőanyja kezei között lelje rút végét.
Ezért jó két szülő. Mikor az egyik végképp elvérzik a csatamezőn, akkor vonul hadba a másik, lengő zászlókkal, harsány trombitaszóval.
És akkor az egyik (esetünkben én) felcsévézi kiomlott beleit, cafatokra tépett idegeit, és lábát húzva elvánszorog regenerálódni.

Na igen, ma valahogy nem a magasztos anyai érzések tolulnak fel bennem.
Vágom a centit Londonig.