Tegnap meglátogattuk Chilit. Mivel Iván aludt, ketten mentünk csak be Emmával, Jura kint maradt a kocsiban.
Ölben vittem be a csajt, és ahogy beléptünk, úgy tűnt száz kutya örvénylik a lábam alatt.
Kiderült, hogy csak három, két yorki és egy máltai. A kennelekben tartott további rengeteg kutya olyan vidáman csaholt, mintha a legkiválóbb jelzőkutya címre pályázott volna mind. Rettenetesen igyekeztem, nehogy rálépjek a sok kupát nyert, égig pontozott praclikra, így Emmát leraktam a kanapéra.
A kutyaörvény azon nyomban ott termett, és elborította. Szegény köpni-nyelni nem tudott, máris ezer kis nyelv nyalta arcát-kezét, rágták a kabátját, szimatolták a fülét.
Chili is előkerült, esetlen kis babakutya járással totyogott a party színhelyére.
A tenyésztő nagy kacagással elhessegette a kis vendégmarasztalókat, elzárta őket a másik szobába.
Chili nagyon kis nyafi volt, végig nyüszögött, Emmától picit tartott is (úgy okoskodtunk Gyöngyivel, hogy talán azért, mert nincs kisgyerekhez szocializálva).

Emma nagyon örült, a fülembe súgta: anya, vigyük haza most kérjük kölcsön Húsvétig.
Van rafkó a kiscsajban, megspórolna a Nyúlnak egy utat.
Kőszikla maradtam, nem hoztuk el. De nagyon nehezen hagytuk ott a kisfickót. Nagyot nőtt két hét alatt, és jóval élénkebb is volt most, mint akkor.
Már csak két hét, kibővül a család egy kis négylábúval...