Délután ahogy jöttünk hazafelé a bölcsiből a hátsó földúton, szembejött velünk egy biciklis ember. Olyan negyvenes forma férfi, vékony, aszketikus alkat, térdig érő viharvert kabátban, csúcsos, folt hátán folt sapkában. Jobb kezével tolta a biciklit, bal kezében egy kis alakú könyvet tartott, elmerülten olvasott.
Ahogy elpöfögtünk mellette a kis tragacsban, göröngyökön hánykolódva, egy pillanatra felnézett. De nem is látott minket, gondolatban messze járt, a ki tudja milyen könyv világában létezett ő akkor.
Hogy ki lehet, nem tudom, sosem láttam még arra. Pedig ha mást nem, hát látásból ismerek szinte mindenkit.
Az építkezőket, a fehér trabantos embert, a kutyás fiatal házaspárt, a mosolygó bácsit, a péket, és a szembeszomszéd sánta, félkegyelmű bácsit.
Hogy ez a furamadár hogy' pottyant oda?! Talán sosem tudjuk meg...