Az van, hogy ott van ez a Szilágyi Ákos nevű fazon. Olyan szelíd mefisztói láng ég a szemében.
Bemegy oda a sok ember elé, és beszélni kezd. Az kérem karizma.
És mond olyanokat - de sorra! -, hogy egy-egy mondatából regényciklusokat lehetne írni. Ő meg csak úgy közli. Mintegy mellékesen.
Felvettem diktafonra, a füzetemen füstölt a toll, és tuti, hogy az egésznek csak a töredéke jutott el hozzám.
Szelíden szivárgó nyálcsík a bambán eltátott szájak sarkában.
Már ezért simán megérte az egész.
Már azért, hogy ott lehettem, és hallhattam saját fülemmel, ahogy a Szittya szótyárat szavalja lendületesen, megfeszült testtel, előre-hátra dülöngélve.
Hogy én ott röhöghettem többedmagammal, tátott szájjal, szívből hahotázva.
Hogyaszondja: "Ha innen nézem semmi, ha onnan nézem Isten"
Csak hogy mást ne említsek...