Tombol a takonykór a családban. Papírzsepik apró kis hógolyó halmaza borít el minden talpalatnyi helyet. Emmát pedig benevezem a Guinness-be, valószínüleg ő tüsszenti a legnagyobb taknyot a világon... Egy prüsszentés, és beterít mindent. Igazi kis úrilány, három hónaposan például már ki tudott köpni a babakocsiból...

Anyu ígérte, hogy jön délután.
Jura ígérte, hogy hazajön korán.
Emma mély gyógyulós álomban ájultan hever az ágyában mozdulatlan.
Az ég odakint szürke, fény ide nem ér be.
Fülzúgós csend-vákuumban.
Szépen kiszippantják az agyam.
Ó bár látnám magam.
De nem látom, ezért hát kedves jóbarátok
én bizony jó éjszakát kívánok!

Régen írónak, költőnek készültem. A fenti kis szösszenetből talán kitűnik, hogy a világ nem veszítet sokat azzal, hogy végülis nem lettem sem író, sem nem költő. Maradok szimplán egy hétköznapi ember, aki ideje nagy részében boldog... Bizony feleim, a könnyebbik utat választottam. Köveket rám!