Kis Magyar ER - második nap

Húvét hétfőre virradtunk. A branülöm kicsúszott a jobb karomból, ezért a nővérke szúrt egyet a kézfejembe. Napi 3 infúzió lesz, gyógyszerrel.

A szobatársnőm egy tündéri idős néni volt, sokat viháncolt, viccelődött, kicsit jobb kedvre derített. A nővérkék hiperkedvesek voltak.

Ünnep lévén csendes volt minden.

Jött egy doki (a szobatársnőm dokija), nevezzük Dr. Sz.-nek. Behívott engem is, megkérdezte hogy vagyok, nézegette a lapjaimat, belenézett az orromba, fülembe, hümmögött, majd azt mondta.

Hát jó, folytassák az elrendelt dalacin kúrát, aztán majd meglátjuk.

Eta néni a szobatársam, és a nővérkék kísérgettek pisilni, ápolgattak.

Aznap éjjel szörnyű rémálmaim voltak. Az egyikből felriadva azt láttam, hogy egy kislány áll az ajtóban. Felvettem a szemüvegem, persze nem volt ott senki. Csendben rettegtem tovább, aztán már annyit sem tudtam aludni, mint addig.