2008/03/27


Kis Magyar ER - Első nap

Szombat éjjel lettem szarul, bedugult ar orrom, arcom, fülem fájt, és a fejem, rettenetesen.
Húsvét Vasárnapra virradtunk. Nem tudtam kikelni az ágyból. Jura lezavarta a Húsvétot a gyerekekkel, majd délután háromkor bevitt Vácra, a sürgősségire.
Szinte azonnal sorra kerültem. Járni sem tudtam, úgy szédültem.
Vért vettek, vizsgálgattak, Egyből branült szúrtak a bal karomba, hogy majd abba megy az infúzió is. Kiderült, hogy kettőslátásom van bal oldalon.
Jura eltámogatott röntgenre. Tüdő, arc. Mivel nem tudtam felemelt fejjel egyedül állni fél percet sem, rosszul lettem. A röntgenes asszisztens hangjában hisztéria csendült, mikor elsötétült előttem minden, és lerogytam egy székre. Jura kitámogatott.
Mire meglett a lelet, összekapartam magam. Tüdő negatív, arcüregben enyhe nyh duzzanat.

Vissza a sürgősségire, kis ücsörgés után bevittek egy olyan vizsgálóba, ahol ágyak is voltak függönnyel elkerítve. A branülöm valahogy elszaródott, sebaj, szúrtak a másikba is egyet. Infúzió. Végre fekhettem, azt hiszem aludtam is kicsit.
Közben jött neurológus, megvizsgált. Minden oké, csak ez a fránya bal oldali kettőslátás.
Végre bejöhetett hozzám Jura.
Lesz CT is, libbent oda a kis doktornő (nevezzük Dr. V-nek), mert ez a kettőslátás őt zavarja. Mondtam, hogy az engem nem, de a fejfájás és a szédülés, na az igen...

CT. Befektettek a tepsibe, épp jókor, mert addigra már vagy tíz métert is kellett gyalogolnom. Előtte még megvígasztaltak, hogy ha esetleg terhes lennék, akkor biztosan el kéne vetetni a gyereket...

Vissza az ágyikóba a sürgősségin. Jött Dr. V. és azt mondta, felkerülök a gégészetre, majd ott alaposan megvizsgál egy fül-orr-gégész szakorvos.
Előkerült a nővérke, aki lányaként gondozott addig, és azt mondta, látta ám a CT leletemet, nem csodálja, ha fáj a fejem, mert még a koponyaüregem is be van gyulladva... Adott a branülömbe fájdalomcsillapítót végre.

Este nyolc volt, feltámolyogtunk a harmadikra. A nővérkék kikészültek, hogy tán nem a saját lábamon kellett volna feljönnöm, hanem beteghordó, tolókocsiban. Adtak gyorsan ágyat is.
Jura hazaszaladt cuccokért.
Este fél tizenegy volt már, kaptam addigra egy újabb infúziót, immáron dalacinnal megbolondítva.
Rámtört egy doktornő (nevezzük Dr. J-nek), és az ajtóból felémvakkantott, hogy neki most más miatt be kellett jönnie (jött egy vérző mandulaműtétes is), és ha már muszáj itt lennie, megnéz engem is. Mi bajom van? Mondom neki.
Lebaszott, hogy rosszul fújom az orrom, nem használok orrcsöppet, és különben is ő hazaküldött volna, dehát Dr. V. lentről annyira erősködött... Hozzámvágott egy orrsprayt, és elviharzott (ez a cucc inkább csak rontott, pár nappal később kiderült azért, mert ezt nem erre használják).

Az éjszaka további részében igyekeztem csendben haldokolni, hogy ne zavarjam a szobatársamat.

Nincsenek megjegyzések: