Nem panaszkodhatom
Valahogy nem görcsölünk annyit a dolgokon. Pár hónapja valami furcsa, minőségi változás állt be a kapcsolatunkban. Talán Halacska is ennek köszönhető.
Jura egy ideje rengeteget segít, nem piszkál, ha kupi van itthon, ha egész nap csak heverek, mert szédülök.
A gyerekekre nem nagyon maradt ideje ebben a munkahelyi hajtásban, de a konyhát pl zokszó nélkül takarítja, amióta nekem attól is felfordul a gyomrom, hogy belépek oda.
(És külön jópont: nem morog, hogy dehát ő egész nap melózik, én meg itthon meresztem a micsodámat, és csak ennyi dolgom lenne, bezzeg ő eltart stb stb. - más nők ezt elég gyakran megkapják, ahogy hallom...)
Ha zöld fejjel azt vakkantom reggel, hogy langyos, mézes, citromos tea, akkor megkapom.
Tegnap mondtam is neki, hogy cserében nem fogok csak kényeskedésből tartózkodni minden munkától, és heverészni egész nap, csak akkor, ha tényleg vacakul vagyok.
Nem akarom elkiabálni, de vagy hatnak a homeós bogyók, vagy Halacska ilyen jófej, vagy tényleg most készültem fel igazán testileg-lelkileg egy várandósságra, de az előéletemhez képest szinte alig vagyok rosszul. Hányni csak kétszer hánytam eddig (pedig ez már a 9. hét!), szinte csak reggel és este vagyok rosszul, napközben egész jó a helyzet.
Mondjuk cserébe itt van ez a furcsa szédülés, remegés, gyengeség érzet, ami eddig sosem volt. De ez - talán mondanom sem kell - kellemesebb, mint a nulla-huszonnégyes okádás.

Ma reggelre virradólag Jurával mindketten azt álmodtuk, hogy fiunk lesz.
Ő azt álmodta, hogy valami gond volt a választott nevekkel, és Flóriánnak neveztük el a bébit.
Én azt álmodtam, hogy előre lapoztam Életem Könyvében, és kilestem, hogy fiú lesz, láttam a nevet leírva benne, hogy Milos.

Jura bevitte magával a négy gyereket a munkahelyére.
Hát kíváncsi leszek...

Az első nap kissé kalandosra sikerült, Jura Pécelről hazafelé jövet csak talált egy olyan utat, ahol beleragadhatott a sárba. A kocsi három órán keresztül volt megfeneklett állapotban, én már a végjátékra értem oda, mert elmentem a négy gyerekért, akik csak azért nem haltak éhen, mert a nagyok anyukája csomagolt nekik gofrit, mondván ki tudja, mi minden történhet az alatt a fél órás út alatt. És tényleg, ez a nő ismeri a pasimat...

Szóval megkaptam a hulla fáradt gyerekeket, öcsi nyakig matériában (akkor már régóta), Emma üvöltött, hogy szomjas, és egyébként is egyedül kellett lebaktatniuk hozzám a sötétedésben egy erdei úton. Bár eléjük indultam, hiszen sejtettem, hogy félnek, hallva a kutyavonyítást, susogó fákat, még én is majdnem becsináltam. Akkorra már Jura kocsijához megérkezett a felmentő sereg, egy komoly dzsip, és három furcsa utasa személyében.
A kérdésemre, hogy hogy a pitlibe kerültek azok oda akkor, a válasz az volt, hogy kimentek az erdőbe megnézni, van-e még olyan őrül rajtuk kívül, aki kimegy ebben az ítéletidőben kocsikázni az erdőben.
Ha ezt egy könyvben olvasnám, kiköpnék, hogy micsoda erőltetett szar dramaturgia már ez?!
Hát kérem, az élet egy ponyvaregény...

Mire lenyugtattam az összes gyereket, Jura is megérkezett a találkozási ponthoz (Gödöllői Repülőtér), két totál lapos kerékkel, és mondanám, hogy a kocsi színe nem látszott a sártól, de az igazság az, hogy annak a kocsinak eleve olyan a színe, mintha nyakig sáros lenne. A tervezők valamit megsejthettek, kik és hol szokták vezetni az efféle kocsikat.
A mérgem is elpárolgott addigra, annyi bosszúállás tellt csak tőlem, hogy Iván kakás pelusát egy elegáns mozdulattal beraktam Jura kocsijának anyósülése elé a földre.
Hazavittem a srácokat, akik négyen ötféle hangon ecsetelték az átélt kalandokat.

Mire a kicsik lefürödtek, Jura is befutott, rémes állapotban. Mindenki örvendezett mindenkinek (ekkor már este tíz volt), vacsiztunk, diavetítettünk, majd színes szélesvásznú álomba merültünk mindannyian.

Nemsokára megérkezik Jura a négy gyerekkel (a kicsik ragaszkodtak hozzá, hogy elmenjenek az apjukkal a nagyokért).
Egy hétig négy (azaz hehe, öt!) gyerekesek leszünk.
Showtime!

Magánkísérletbe fogtam.
Macskát doromboltatok a hasamon, napi nettó 1-2 órában.
Aztán ha megszületik a gyerek, akkor majd tanulmányt írok a jelenségről, hogy az én gyerekem mennyivel sokkal okosabb, intelligensebb, meg szebb lett attól, hogy macska dorombolt a hasamon 9 hónapig.
Aztán könyvet is írok, ezzel egy időben elindítom a saját macskakennelemet (kifejezetten dorombolásra tenyésztett macskákkal), talán macskakölcsönzőt is nyitok (sznoboknak a babaszoba színével harmonizáló macskát ajánlok), és tanfolyamot is vezetek.
Franchise rendszerben fogom az egészet eladni...

Halacska 8,3 mm, és szaporán, hangosan ver a kis szíve. Hihetetlen élmény harmadjára is, folytak a könnyeim két oldalt az arcomon, mikor megláttam.
Pedig a látogatás egyébként nagyon vicces volt, mert bementünk Jurával, leültünk, kis zavart csönd, majd eszembe jutott, hogy jaaa, hát ő nem tudhatja, miért jöttünk :-)))
Mondom neki, pozitív lett a tesztem, azért jöttünk, hogy nézze meg a bébit.
Kiszámolta, hogy 7+2, és akkor hitetlenkedve rámnézett:
máááris terhes? dehiszen még csak most vettük ki a spirált.
erre én: hát megmondtam, hogy hamar találkozunk :-))
Kérdezte, van e valami panaszom, mondtam neki, hogy hát csak a szokásos hányás, fáradtság.
Na, akkor fel a hencserre, cucc betol. láttam, hogy először gyorsan megkeresi a babát, egy pillanatra felvillant, majd szép ráérősen elkezdte magyarázni a képet. hogy az ott a méhszáj, ez a méh, a belek, stb, igen, itt méhen belül van egy petezsák, de itt már több is van, ahhha, itt az embrió, és hoppá, szívtevékenység is van. akkor ráhúzta a hangérzékelőt, és kihangosította, meg kirajzoltatta a géppel a szívfrekit.
Lemérte a bébit is.
Na, akkor nézzük meg, hogy egyedül van-e. ahha, itt egy bébi, itt egy másik bébi... :-)))
De nem dőltem be neki, mert éreztem, hogy a cuccot ugyanoda tekeri bennem, szóval végül beismerte, hogy egyedül van :-))
Megkönnyebbültünk...

Szóval legközelebb aug. 19-én megyek, akkor már a 12. heti nagy UH. Addig is labor, háziorvos, ekg. Hadd pihenjen a kismama...

Tegnap hirtelen ötlettől vezérelve elmentünk az Állatkertbe. Háromtól hatig ott sétáltunk, láttunk sok állatot, tocsogtunk az ivókutaknál (és a párásító kapuknál), ettünk perecet, fagyit, hot dog-ot, ahogy az dukál.
Az Állatkert tényleg nagyon jó lett, bár még ez alatt a három óra alatt is csak a töredékét láttuk. A zsiráfok egészen csuklóig beszopogatták a kezünket a zoo csemegéért, és a fókákhoz egész véletlenül etetés időben értünk, ami persze külön látványosság, hiszen egy kis attrakció is jár az egybegyűlt közönségnek. Nekem egyébként is ők a kedvenceim, csak a fókákat álló nap el tudnám nézni...
Utolsó körben az állatsimogató következett (természetesen ezért nyavajgott Emma egész végig, még az éppen vacsorázó tigrisekre is tojt magasról), ahol Jura úgy elgyengült az ölébe fészkelődő kiskecskéktől, hogy hazáig egy kiskecskéért nyúzott. Na azt már nem, csak a testemen keresztül jöhet ebbe a vándorcirkuszba még egy kecske is!
A végére már csak vonszoltuk magunkat, az esti szeánsz különösen rabigának tűnt ezek után.
A mai napon henye lett előirányozva, én rémesen terhesen érzem magam, de Jura még rám is rámver e tekintetben két körrel, de mentségére szóljon, teszi a dolgát, kímél, még akkor is, ha közben olyan fejet vág, mintha hullagyalázásra kényszeríteném.

Ennek a gyereknek most már van mindenféle neve, mindenféle eshetőségre.
Így esett, hogy Halacska Abigél, vagy Milos Marcell lesz. Most már tiszta szívvel mondhatom azt, hogy akár fiú, akár lány, örülni fogok neki, hogy az lett.
(Na jó, nyilván eddig is, de most már néven is tudom nevezni a gondolataimban, és ettől sokkal valósabb lesz az egész.)
Persze még 1-2 hónapig csak Halacska lesz...

Ma délután megyek homeós dokihoz is, aki remélem ír majd fel nekem olyan kis bogyókat, amiktől nem fürgerókalábak van egész nap. Előre a problémamentes terhességért! Mert megérdemlem!

Este pedig babátlan tali, hosszú idő óta cigi, és piamentes. Mondhatnám azt, hogy olcsó nő lettem, de ez nem igaz, mert a hányinger-elkerülő taktikám része a folyamatos (nem viccelek, tényleg folyamatos) evés. Az etetési költségem hovatovább oly nagy összegre rúg, mint egy focicsapatnyi kamasz fiúé, és itt a válogatásról szó se essék (mert az egy focicsapatnyi kamasz lány kényességével ér fel).
A mérlegnek még a környékét is messzire elkerülöm napok óta, és ha csak eszembe jut a méretzkedés, gyorsan keresztet vetek, és elmormolok egy Üdvözlégyet...

Macskakalandok újra

Ma reggel begennyesedett a tegnap műtött szeme. Loholás az orvoshoz, ahol kaptunk tablettát is, kétszer egyet le kell nyomnom a torkán.
A doktornő megtanította, hogy kell a macskának beadni a gyógyszert. Hát nem ez lesz a kedvenc elfoglaltságom, az biztos...
Szerencsétlen állat, most már szinte csak szívás az élete, csöpögtetjük, kenjük, tablettát dugunk le a torkán, ráadásul a fején van az a rémes ufógallér is. Mindezzel együtt be van zárva a kutyakennellbe. Mindezek ellenére, a maximum tiltakozás csak annyi, hogy megpróbál meglógni a kezünkből. De egyrészt én kíméletlen gazdi vagyok, és szorosan fogom, másrészt ő is inkább csak presztizsből próbálkozik. Soha meg nem karmolna, vagy harapna.

Macskakalandok

Roticsek szeme elég vacak. Nem elég, hogy a baleset óta nem húzódott össze a pupillája, kicsit kis dülled. Persze avatatlan szem nem veszi észre, de akkor is.
Így történhetett, hogy valami (vagy valaki, pl. egy másik macska) belekapott a szemébe, és felsértette a szaruhártyáját. Ez szombaton reggel történt, rohanás az állatorvoshoz.
Kaptunk szemcseppet, gélt, és pontos használati utasítást a macskához (4-5x csöpögtetni és kenni). Kedden kontroll.
Csöpögtettem, kentem, ahogy előírták, bár mind nehezebben, hiszen a macsek egyre jobban tiltakozott.
Ma a kontrollon kiderült, hogy rosszabbodott a szeme, meg kell műteni.
Ismét altatás, a harmadik szemhéját rávarrták a szemére (ez egy fehér hártya, csak állatoknak van). Levadásztam a bernáthegyi kennelt a szekrény tetejéről, abban fog lakni két hétig, mert a gallért sem lehet levenni róla, nehogy szétkapja a varratokat a szemén.
Két hétig csöpögtetek, ágytálazok, és magyarázkodom majd neki, hogy miért szükséges is bezárva lennie.
Aztán újra műtét, egy füst alatt a drótot is kiveszik az állából, amivel a törött állkapcsát rögzítették.

Egy szó, mint száz, a macska elég romos. Simán elmehetne a Frankeisteinbe, vagy valami C kategóriás zombis horrorba statisztának. Az állából drót lóg ki, a szeme összevarrva, a nyakán gallér...

Hülye álmok rulez

A terhességben ez az egyik legviccesebb, és egyben legnyomasztóbb dolog. Mikor melyik.
Azt álmodtam ma éjjel, hogy Jurával készültünk összeházasodni. Valami össznépi rendezvény volt, a párok sorban álltak az anyakönyvvezető előtt, mindenkire csak egy rövid ásó-kapa jutott.
Már éppen sorra kerültünk volna mi is, amikor eszembe jutott, hogy hát bakker mi már lassan 6 éve házasok vagyunk. Valami hiba csúszott a rendszerbe, benne kell legyen a papírjainkban.
Na, mindenki elkezdte keresni a papírokat.
Egy idő után mondtam, hogy hagyják a fenébe az egészet, adjanak össze minket újra, elsőre is jó döntésnek bizonyult ez a házasság.

Hogy aztán végül mi történt, nem tudom, mert arra ébredtem, hogy Jura áll az ágyon (egész pontosan rohangál rajta), és a légyirtóval egy legyet üldöz. Jelzem hajnali fél hat volt.
Miután befújt mindent, átment a gyerekszobába tovább aludni, minket meg (Emma is ott volt) ott hagyott a bűzben, a haldokló légy társaságában.
Mivel ezen rémesen felhúztam magam, már vissza sem tudtam aludni. Még attól sem könnyebbültem meg, hogy életem párját (akihez majdnem hozzámentem másodszor is!) jól leszúrtam. A pofátlan alak még csak fel sem ébredt igazán.

Hajmodell kukoricával

Bimm, bamm
A betöltött hatodik hét napja klasszikus reggeli émelygéssel nyitott, majd egész nap olyan kómás voltam, hogy többször is elszundítottam a kanapén. Két beájulás között csak a hányingerek zökkentettek ki kicsit. Így lényegében egész nap falatoztam, mert szinte csak akkor tudok ébren maradni, és akkor nincs hányingerem, ha eszem.
Ha ezt összeadjuk azzal, hogy terhesen a levegőtől is hízom, akkor rémisztő jövőkép tárul elém. A bennem élő anorexiás már sikoltozik...

Emmaduma

"A család az, hogy emberek, akik szeretik egymást."

Hétvégi mozimaraton

Élvezet ez a javából, én mondom.
Tegnap megint mozimaratont tartottunk Jurával. Két igen jól sikerült filmet láttunk.
Sorjában:
Hancock
Az alapötlet rendkívül szellemes, kicsit izgultam is, hogy nehogy elholivúdizzák, és amolyan Naagy Amerikai Nyálfolyam legyen belőle. Hajszállal kerülte csak el. Mondjuk nekem Will Smith alapból bejön, ha tini lennék, azt mondanám, bele vagyok zúgva, de nem vagyok tini, szóval maradjunk annál, hogy bírom a tagot. A filmet mindenki nézze meg, aki szereti az ilyen filmeket, mert vicces, izgalmas, nem túl erőszakosan szájbarágós, és a végét is majdnem jól sikerült megcsinálni. A rendezőnek a kezére kellett volna csapni, amikor az überkúl befejezés után még nyomott egy "egy hónappal később" -et. Jaaaj anyám borogass.
De tényleg, menjetek el, nézzétek meg.

Szóval Hancock után vissza a mozipénztárhoz, jegyvásárlás, pisilés, és irány vissza a fagyosra hűtött sötét terembe.
A másik Boleyn lány következett.
Nincs semmi meglepetés, se pozitív, se negatív, ez egy remekbeszabott kosztümös film, aki szereti az ilyet, nem csalódik, hozza a szokásos színvonalat. Anglia újabb korszakával ismertet meg minket a film, a történelmi része is elég hiteles.
Izgultunk, szemkápráztunk, sírtunk, nevettünk, okosabbak lettünk. Mi más is várható el egy ilyen filmtől?
Jó volt. Aki szereti a kosztümös filmeket, vagy az angol történelmet, annak melegen ajánlom.
Hazajőve levettük a mázsás Az angol ajkú népek történelme (Churcill) c. kötetet a polcról, és utánaolvastunk. Klassz volt...

A mai nap mottója:
Minden valamire való magyar ember egy flakon purhabbal és egy tekercs szigszalaggal bármit megold. Akár űrhajót is épít.

Egyébiránt a mai napra rendelt mesterekkel kapcsolatban gyanakszom, hogy bármennyire is magyarnak néztek ki, és magyarul beszéltek, tuti nem magyarok voltak.
Idejöttek hárman reggel nyolcra egy kétszárnyú teraszajtóval, két kétszárnyú osztott ablakkal és egy kis ablakkal, és háromnegyed tizenegykor (nem egész 3 óra múlva) csukódott mögöttük a kapu. A viszonlátás, további szép napot, kezitcsókolom...

Gyanakodtam.

Rendes magyar munkás:
nem végez ennyi idő alatt
ha csak teheti nem dolgozik
nem söpör össze maga után
nem dolgozik egyszerre, egy időben a kollegáival (ez volt a leggyanúsabb)
nem jut eszébe teljesen magától, hogy a házban nem gyújt rá
nem figyel arra, hogy ne törjön ablakot, hogy a gyerekek miatt ne legyen szilánk
nem ügyel arra, hogy a szükségesnél több kárt ne okozzon
és a minimál kárért sem kér elnézést...

Ők viszont igen.

De aztán végül csak előkerült a jó öreg purhab, és megkönnyebbültem. Mégiscsak magyarok az istenadták, bárhogy is álcázták eddig magukat.
Szóval a nappaliban szép új világ nyílászárók vannak, viszonylag kevéssé lett leverve körülöttük a vakolat. Döbbenetes, de már most érződik, hogy mennyivel jobb a hang- és hőszigetelése a régi szutyoknál...

Most vagy többszörösen tudathasadt vagyok, vagy tényleg kissé becsavarodtam az itthonlétbe. Hosszasan vizsgálgattam magam az elmúlt időszakban, hogy valóban beszűkült, zsíros hajú, rongyos otthonkában ténfergő anyu vagyok-e, akivel kizárólag a pelenkázásról, és büfiztetésről lehet csak beszélni.
Elégedetten állapítottam meg, hogy erről szó sincs, jól nézek ki, jó cuccokban járok, két kanállal habzsolom a kultúrát (no, csak módjával azért, de mentségemre szóljon, a gyerekek előtt sem voltam egy kékharisnya), olvasok, színházba, moziba járok, és van rendszeres nemi életem (és ez alatt nem a romantikus füzetkék olvasás utáni álmokat értem).
Lehet velem beszélgetni jóformán bármiről, szóval okés vagyok.

De ma rajtakaptam magam, mondhatni csúnyán lebuktam. A többesszámról van itten kérem szó. A többesszám, ami feltételezi, hogy sosem vagyok egyedül, hogy a gyerekek ott vannak velem lélekben mindig. Ma a Gazdaboltban, a három zsák takarófóliát többesszámban köszöntem meg.
Hipergáz...
Megyek, és túrórudiba fojtom a bánatom...

Kirándulás

Olyannyira belejöttünk mi már a szobatisztaságba, hogy a macska is a biliben lakik.

Lelkes állatvédők kíméljenek, macska teljes mértékig önszántából költözött bele. Rájött ugyanis, hogy ennek a bilinek olyan rafinált a görbülete, hogy ő abban mindenféle saját erő felhasználása nélkül felveszi a legkényelmesebb seggnyaló testhelyzetet.

Ha ebben a gyanútlan gazda megzavarja, akkor legalább olyan megrovóan tud nézni (lásd kép), mint egy szolíd, taplig szegecses bőrbe öltözött szado-mazo klubbos, tisztes, középkorú családapa, akit rajtakaptak, hogy egy fiatal, lágyékig érő lakkcsizmás dominával korbácsoltatja magát.

Én még ilyen hülye macskát az életben nem láttam, egyetlen mentsége, hogy igen jófej, hagyja magát nyúzatni a gyerekek által (mazochista szerencsétlen), és kutyával is kezd összejönni.

Egy vacsoránál, mikor komplett a család, mi négyen egymást túlharsogva beszélünk, két macska vernyákol éhségtől félholtan a lábunk alatt és a kutya próbál az idegösszeomlás határán rendet csinálni az egész vásáricigány bandán, akkor bátran ki lehet rakni az ajtóra, hogy "zárt osztály".

Ez kérem a legvidámabb barakk...