2012/07/19

A szabadság édes íze

A gyerekek hétfő reggel elpályáztak az Árnyas Táborba, ahol egészen biztosan istenien érzik magukat.

Miloskát bevittük mamához, és nekünk elkezdődött a dolce vita.
Egész hétfőn csavarogtunk, például befejeztem a MadeByYou-ban a tálamat, de voltunk kertészetben, IKEÁ-ban, sokfelé. Élveztük, hogy nem kell hazarohanni. Itthon kényelmesen megvacsoráztunk, ittunk egy pohár bort, megnéztünk egy filmet. Fantasztikus élmény volt.
Kedden sokáig lustálkodtunk az ágyban, kényelmesen megreggeliztünk (na ez maga megérne egy külön posztot), és elindultunk a városba.
Délben volt jelenésem kéthavi kontrollon a  szemészeten, hát döbbenetes az eredmény, a jobb szememmel 150%-ot látok, a ballal 120%-ot. A doktornő nem hitt a szemének. Ez a végleges eredmény, kaptam róla igazolást a jogsimhoz.
Utána mozi, Rock of Ages. Én másodjára láttam már, először egyedül néztem meg, és mondtam Jurának, hogy ezt neki is látnia kell. Ez a film egyszerűen zseniális. Nem tudom, miért húzzák le a kritikák, én imádtam, megnézném harmadjára is, de mostanában nem kerülök egyedül mozi közelébe. Majd megveszem DVD-n.
Kis csavargás, aztán haza. Jura főzött egy isteni vacsit, és megint csak filmnézés. Ahhhh, meg tudnám szokni...

Nincsenek megjegyzések: