Próbáltam rávenni Jurát hajnalban, hogy legalább egyszer keljen ő, és altassa vissza Milost.
Ennek az lett az eredménye, hogy elbotlott valamiben, és hatalmas csattanással a kiságynak vágódott. Az addig szordínóban nyüszögő gyerekre ráhozta a sikítófrászt ezzel a mutatvánnyal.
Két perc simi helyett fél órát szívtam mire visszaaltattam, de Jura elérte, hogy többet nem kérem meg ilyesmire, inkább én szívok százszor egy éjjel.
Mire végre letettem a picit, az ajtófelé nézve egy gyerekárnyat fedeztem fel. Tisztára mint a Szellemekkel suttogóban. De csak Emma volt, aki nem mert bejönni. Betereltem az ágyba, de szörcsögött, futottam pár kört zsepi ügyben, majd elszunnyadtam tíz percre. Arra ébredtem, hogy Iván áll az ágy mellett, rosszat álmodott.
Na ő befeküdt a másik oldalamra. Rövid húsz perc alatt rábeszéltem, hogy aludjon még kicsit, én is elhelyezhedtem a két gyerek között megmaradt nyolc-tíz centin, elaludtam, maaaaajd negyed óra múlva arra ébredtem, hogy valami csipog a földszinten. Jura elfelejtette kikapcsolni az ébresztőjét a blackberryn.
Akkor úgy éreztem, hogy hajszál választ el attól, hogy baltás gyilkossá váljak, de minimum bosztoni fojtogatóvá...

Nem kis nosztalgiával emlékszem vissza arra a boldog időre, mikor egy influenza szövődmény miatt egy hétig kórházban voltam.