2009/11/06

Emma lábadozó státuszt kapott a doki nénitől, mára szinte teljesen meggyógyult, hőemelkedése sem volt. Ivánnak még annyi se szerencsére. Szerdán mehetnek oviba. Most már vígan nyargalásznak az IKEJÁS lovacskájukkal.
Milos sajnos olyan vacakul van, mint Emma volt kedden. Szinte lehúzhatatlan a láza, egész nap cicin szunyókál.
A dokitól kifelé jövet még tartogatott számunkra a sors egy meglepetést, a kocsim egy nagy olajtócsát engedett maga alá. Iván vette észre, elképesztően okos ez a gyerek.
Kicsit reménykedtünk, hogy talán nem az én kocsimból folyt ki, de hiú ábránd volt. Jura hazaszaladt a saját kocsijáért, és elmentünk a szerelő sráchoz.
Na ezért jó az ilyen kis falu, az a drága jó ember egyből ugrott, hozta az emberét, és el is vontatták a kocsimat. Pedig tele volt az udvara javításra váró autókkal.
Így most kocsim sincs, de minek is, ilyen fejfájással nem is vezetnék, attól kedvesebb az én tyúkszaros életem.

Nincsenek megjegyzések: