Nem írok, mert nincs mit. Legalábbis nincs más, mint eddig. Semmi kedvem továbbra is a giga-nem-alváson picsogni. Mint ahogy a betegségeken sem.
Emma és Iván megy holnap végre oviba, minden bizonnyal szaranyaságom ékes bizonyítéka, de számolom a perceket holnap reggelig.
Képtelen vagyok tovább türelemmel tolerálni Ivánnak a viselkedését, ami persze a féltékenységből fakad, de a hónapok óta tartó nemalvás nullára tette a tolerancia-szintemet (is).
Elég egyértelmű, hogy ezzel nem tudok tovább egyedül megbírkózni, keresni fogok egy megfelelő szakembert, és beszélek vele.
A helybéli szerelő srác megcsinálta a kocsimat, házhoz is hozta, Jura szerint nagyon olcsó is volt, de nekem kicsit fáj most ez a közel nettó minimálbérnyi összeg, amit odatoltunk.
Megtartottuk Iván családi szülinapját is vasárnap. Erről csak annyit mondanék, hogy túléltük.
Iván mindenesetre nagyon-nagyon örült az ajándékának, holnap ha lesz kis időm megcsinálom a képeket is.