A Nagy Cicista

Egyre bizonytalanabb hangon kérdezgetik az emberek tőlem, ha meglátnak Milossal:
- Szopik még?
Egyre inkább arra számítanak, hogy a válasz nemleges lesz. Viszont annál jobban meglepődnek, mikor kibököm:
- Igen, még CSAK szopizik...
Hát igen.
Az a kevés kis érdeklődése is a múlté már, amit az egyéb táplálékok iránt mutatott. Már nem is udvariaskodik, nyíltan undorodik, először csak a szája szélén folyatja ki nagy fintorogva, aztán ha tovább erőszakoskodom, egyszerűen rámköpi.
Már az alma-banán se jön be. A répa sem. Semmi.
Édes, sós, ízelten, pikáns, pempő és darabos, hideg, vagy meleg, bébikaja, saját alkotás, vagy felnőtt kaja. (Még szerencse, hogy esténként egy kis tápszert elfogad. Szigorúan két szopizás között.)
Csak cici, cici, cici. Vígan veti hanyatt magát, fejét irányba fordítja, beindítja a szivattyút, és amikor végre a szájában van a mennyei manna, felrúgja a lábát az égbe, és elömlik rajta az elégedettség. Csukott szemmel élvezi az életet, kortyol hatalmasakat, kis takonycsík ível az orrától a mellemig, néha felnéz, hogy ott vagyok-e még, rámvigyorog. Néha rúgja az ütemet a lábával, kezével kalimpál, karmolászik, babrál.
De előfordul, hogy rengeteg fontos dolga van, nem ér rá hosszasan nyammogni. Odaront a kanapéhoz, feláll, és úgy iszik pár kortyot.
Ha együtt fürdünk, akkor mindenféleképpen szerét ejti egy alapos szopizásnak. Elfekszik a combomon, csak a feje lóg ki a vízből, el-elszundítva szopizik. Ilyenkor közel jár a nirvánához, ez szemmel látható.
Néha belémvág a para, hogy jesszusom, ez a gyerek éhen fog veszni, de a védőnő persze kiröhögött, mert hogy kutya baja nem lesz ennek a gyereknek, és jófej, hogy a lelkem megnyugtatása végett kis tápszert is eszik (mármint Milos, nem a védőnő), hiszen arra a dobozra megnyugtatóan sok kalóra, vitamin, meg nyomelem van írva.
Lehet, hogy egy évesen gondol egyet, és pacalpörkölttel nyit, késsel-villával egyből, sosem lehet tudni, ezek a gyerekek mindenre képesek.
Addig is marad a cici, a cici, a cici...