Két napja tervezem, hogy megírom, milyen szuper kis napom volt szerdán.
Reggel már tiszta izgalomban ébredtem, hajnali ötkor. A két kis antenna persze levette, hatkor már szinte teljes menetfelszerelésben álltunk, hogy indulhassunk.
Nyolcra már mindketten a megfelelő intézményben ették a reggelit.
Én még átfutottam a térképet, és reszkető lábbal indultam.
Nem tévedtem el!

Kilenckor már a reptéren voltam. A gép 10.25 helyett 10.50-re lett kiírva. Lenyomtam a torkomon nagy erővel egy (méregdrága) szendvicset, és vettem egy csomó újságot, amit aztán nem is olvastam.
Végre leszállt a gép, és úgy újabb fél óra után végre Jura bukkant fel a szétnyíló tükrös ajtó mögött. Barnán, fáradtan, fekete alapon színes mintás pólóban.
Mikor a nyakába ugrottam, rájöttem, mi hiányzott a legjobban. A szaga!
Kicsit idegenszaga volt, hosszasan szimatoltam, mire megéreztem az imádott Jura szagot.

Elindultunk végre együtt. Beszereztük az Emmának ígért könyvet, és rendesen össze is vesztünk pár percre. Hát igen, a jó öreg hétköznapok :-)
Gyorsan hazaszaladtunk, és hosszasan örülünk a viszontlátásnak. Persze maradt egy kis idő az egy nagy bőröndnyi új ruha megtekintésére is.
Kaptam kismamanadrágot, egy csomó nyári trikót, nadrágot, és egy olyan szandit is, amilyet már hetek óta kutatok. Na persze, Jura többezer kilométer távolságból is kinézte a fejemből, hogy mire vágyom, és megszerezte (mert mondani nem mondtam neki, meglepinek szántam - még szerencse, hogy itthon nem kaptam :-)

Aztán az ovibölcsi előtt elmentünk még Szadán egy késői ebédre, és ott, akkor, egy nagy tányér halászlé, és egy pohár bor után éreztem, hogy én vagyok a világ legboldogabb harmincévese.
Hogy a világ nagyon rendben van, jó irányban forog, és én a legjobb helyen vagyok benne.