Komolyan mondom, nem értem, hogy mi ez az istenátka nyálverés a hülye anyák napi műsor körül. Miért hiszi azt egy csomó anya, hogy a gyereke szeretete abban mérhető le, hogy hány versszaknyi nyálas verset böfög vissza hiba nélkül feszes vigyázzban?
A tegnapi szülői azért lett összehívva, mert páran morogtak az anyáknapja miatt, hogy szarul sikerült, mi az, hogy a három éves gyerek elkezdett zokogni, mikor meglátta a harmincvalahány kamerázó, fényképező anyuka és nagymama között az anyukáját, és nem a verset szavalta szépen artikulálva.
Hát ez tuti, hogy a vegyes csoport miatt van, abban van a hiba, vagy az óvónőkben, vagy bármiben, csak ne kellejen beismerni, hogy a gyerekünk emberből van, és kitört rajta a sikítófrász a helyzet láttán (belőlem is kitörne egyébként).
Bezzeg az ikszipszilon milyen szépen szavalt (öt és fél évesen, túl kb. 4-5 ilyen műsoron), és egyébként is, nem tudott kellően meghatva zokogni a kamera mögött, mert a büdöskölke nem átallt azonnal az ölébe bújni.
Ha rajtam állna, nem tenném ki ilyen traumának a gyerekeket 4 éves koruk előtt, és főleg fokozatosan vezetném be, hogy megszokják ezt a valóban ijesztő helyzetet.
Természetesen vannak eleve szereplésre született gyerekek (pl Emma is), aki lubickol egy szerepben, aki nem retten meg a szülőkkel telezsúfolt csoportszobától, és akinek már van kellő rutinja is. De azért nem ez a jellemző. A többség nem ilyen. A többség olyan, mint Iván (vagy én voltam gyerekkoromban), aki köszöni, nem kér az ilyen szereplésből, aki megijed, aki ha végre meglátja a tömegben az anyukáját, egyből az ölébe fúrja a fejét, csak hogy ne is lásson-halljon semmit.
Tényleg úgy kell megünnepelni az anyukákat, hogy a gyereket arra kényszerítjük, hogy minden ijedelme, és ellenérzése ellenére állnia kell, és szavalnia?
Vagy talán hagynunk kéne egyből az ölünkbe ülni, és összebújva nézni a bátrabbakat, hiszen jövőre már ő is bátor lesz, vagy csak simán hagyni, hogy otthon, egy elmélyült tevékenység közepette előbukjon belőle az egész műsor?
Lehet, hogy nem lesz kéznél kamera, meg fényképező, lehet, hogy a gyerek feje össze lesz kenve paradicsomszósszal, és az egészből nem marad dokumentáció, csak a mi emlékezetünk.
(A képen egy nagyon sértődött Iván látható, akiről kizárólag ez az egy kép volt készíthető az anyáknapján, mielőtt fénysebességgel az ölembe robbant volna, hogy aztán a műsor további részében vígan kalimpálva rúgjon lila foltot a sípcsontomra a szandija élével, miközben a bátrak körjátékot jártak.)
3 megjegyzés:
de jó, hogy pont ilyen anyja van a gyerekeimnek...
A mi magyarországi óvónőnk most olyan anyáknapját csinált, hogy szépen feldíszítették az óvónő pihenőszobáját és oda fogadták egyesével a gyereket az anyukával. Ott volt még az óvónő, Ági is. És így minden gyerek összebújva, csendesen, bensőségesen megünnepelte az anyák napját. Mesélték, hogy sok könny folyt. Boldogság könnyek.
Ilyenkor sajnálom, hogy eljöttünk....
Nálunk is egyénenkénti anyáknapja volt. Amikor jöttek a szülők, nem lehetett berohanni érte, a gyerek kijött az anyukáért, nagymamáért, bekísérte őket, ki volt készítve kis asztal terítővel, rajta váza, mellette két szék, választott virágot és elmondta a kis versét.
Egyébként osztom a véleményedet, múlt héten már kifejtettem ezt valakinek a blogjában. Még ha nem is ilyen sarkosan fogalmaztam (igaz, a véleményem sem teljesen ilyen sarkos, mert azért jólesett az a pár perc).
Megjegyzés küldése