Ennyire még sosem vártam, hogy egy három napos ünnep végetérjen. A gyerekek is halálra unták már magukat, nem találták a helyüket, ezt pedig bosszantásban vezették le. Bosszantották egymást, engem.
A hormonjaim pedig kicsavarták a kezemból az irányítást, és igazi Magyar Mennydörgőst faragtak belőlem. Reggel pedig az oviba és bölcsibe menni nem akaró hadakat azzal győzködtem, hogy higyjék el, sokkal jobb lesz nekik ott, mint még egy nap itthon velem.
Én kifejezetten megkönnyebbültem, mikor becsukódott mögöttük az ovibölcsi ajtaja. Végre rendezem a soraimat, felszámolom az országos kupit, mosok, megcsinálok végre pár dolgot a kertben, szóval pihenek.
Szent elhatározásom, hogy délutánra ismét madonnamosolyú, angyali türelmű anya leszek, aki csak kacag a huncut dedek bohóságain.
Mezítelen talpunk alatt lágyan hajlik a frissen lenyírt fű, ahogy lobogó hajjal, csillogó szemmel fogócskázunk. Aztán kimerülten bejövünk, a gyerekek szaladnak kezet mosni, asztalhoz ülünk, tálalom a saját magam által kreált extravacsit három fogásban. A gyerekek kifogástalanul esznek (zöldséget is), közben megbeszéljük, hogy kivel mi történt napközben.
Fürdés, olvasgatás, fekvés.
És akkor felébredek, mert bilibe lóg a kezem.

Hát ilyen terveim vannak a mai napra :-)))