2008/05/28

Igaza van Lappának, pont olyan meleg van, mint öt éve.
Az, aki öt éve a pocakomban volt még (pár napig), az ma buszos kirándulásra ment az ovival. Hazudnék, ha azt állítanám, felhőtlenül boldog vagyok ettől, de majd ha épségben hazaérnek, akkor nagyon büszke leszek magamra. Van olyan gyerek, akit nem engednek el a szülei, mert annyira féltik. Valahol megértem, hiszen én is jobban szeretem, ha inkább az óvoda biztos falain belül van, de nem tarthatom vissza önző érdekből az élményektől.
Mert élmény lesz, az biztos, a tavalyi is nagy élmény volt neki.
Most is őrületes izgalom van az oviban, a busz már ott áll, a gyerekek nyüzsögnek, az óvónénik idegei csúcsrajáratva.
Persze kullancsriasztót elfelejtettünk venni (azaz Jura tegnap elfelejtett bemenni érte), de szerencsére vannak gondosabb szülők, akik többet is vittek azzal a meghagyással, hogy jusson azokra a gyerekekre is, akiknél nincs. Emmának napteje van, szintén közös kinccsé tehető mennyiség.
Két zsák van bepakolva, hiszen egész napi élelem, innivaló, váltóruha, kenceficék, nasi, stb. nem fért el egy kis hátizsákban.

Azért teljesen csak akkor fogok megnyugodni, amikor végre hazaérnek, és leszedem a buszról az én kis mormotámat, aki tuti átdurmolja a hazautat. Alvástól bedagadt szemével rámpislog, kábán ténfereg le a lépcsőn, de lesz egy nagy élmény a kis fejében, amire akár felnőtt korában is emlékezhet.

1 megjegyzés:

Milkabogre írta...

Emmáék nem kaptak kaját? Nekünk külön szóltak, hogy az ebédet-tízórait hidegcsomagban kapják a gyerekek, ne csomagoljunk kaját, csak gyümölcsöt.
De én is tán jobban izgultam, mint Fanni:) Főleg ahhoz képest, hogy tavaly el is felejtettem az egész kirándulást:(
(Ja, és reggeli után, 1/4 10-kor indultak, és 1/2 8-ra be _kellett volna_ vinni a gyereket ezért!)