Hétszázadik
Ez a hétszázadik posztom. A fene se' érti, hogyan sikerült ennyit összelocsogni, de végülis több mint négy évem volt rá.
Eredetileg azt a címet akartam a mainak adni, hogy harmadik.
Azt előre le kell szögeznem, hogy mindenről mzs tehet. Természetesen rá hárítok minden felelősséget.
Az egész ott kezdődött, hogy elkezdett beszélni a harmadikról. Hogy lassan jöhet is. Nem titok ez, mindig is hármat akartak. Én eleinte csak ráztam a fejem a partvonalról, hogy milyen remek lesz nekem, a kibicnek. Kezdje csak előről az egész szívást, én meg kiélvezem a helyzetet.
Aztán, ahogyan az lenni szokott, nekem is előjött mindenféle vágy. Ki tudja honnan jön ez, lelkünk melyik bugyrából? Természetesen a női lélek bugyrairól beszélek...
Mi az az egyre erősödő, sürgető vágy, ami félretol minden józan megfontolást, tapasztalatot, emléket, fogadkozást?
Mitől legyint az ember azokra az emlékekre, amikben a négy hónapnyi non stop rókázás szerepel, az egyre eldeformálódó test, a légszomj, vesegörcs, az egészségügyi gátfutás, a teljes lelki eltorzulás (pl sütievés - broáf), a szülés fájdalma, a kialvatlanság, a szülés utáni lógó bőr, fájó mellek, a szoptatás kínjai, és még hosszasan sorolhatnám.
Mitől van az, hogy mégis ezekre legyintek, és előtérbe furakszanak a sokkal kellemesebb emlékek? A magzatmogzás, az ultrahangos mozizások, a szülés utáni örömmámor, a szopizó gyerek arca, ahogy elalvás közben a tej kifolyik a szája sarkán, az anyatejes kakiszag, az az icipici kis test, az egyre ügyesedő, világra kinyíló gyerekész csodája.
A fene vinné el, hogy ott dörömböl bennem a vágy, hogy akarom, megint, újra.
Kislány koromban háromgyerekes anyának képzeltem el magam, valahogy úgy teljes, kerek az egész.
A józan megfontolások egyre halványodnak bennem...
A fene vinné el...
Jura időt kért, hogy átgondolja ezt az egészet. A türelem sosem volt erősségem, de legalábbis igyekszem nem (nagyon) piszkálni a témával, hogy ne érezze kényszerítve magát. Ami azt illeti, elég nehéz...
2008/02/05
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
19 megjegyzés:
hű!ha!
éljen a potenciális presh-jura csemete, biztosan máris gyönyörű, olyat tudtok. :)
(engem viszont majd rúgjál fejbe, erre előre kérlek, ha valaha is ilyen postot írnék. mondjuk nem tudom elképzelni. tényleg. a leghalványabban sem. de mert régebben te is úgy nyilatkoztál, most teljesen halálra rémisztettél, hogy atyaég, meg ne őrüljek én is! :))))))
Én most negatív leszek, de megtehetem háromgyerekesként. Az a helyzet, túl sokat olvastam az elmúlt időszakban tőled arról, hogy nehezen bírod a kettővel, szükséged van szabadságra, kiszabadulásra, különlétre. Ezt felejtsd el jó időre. A fizikális dolog az egy valami, ami egy ideig rossz, de aztán elmúlik. Viszont a három gyerek az nem 1,5szer akkora kötöttség, mint a kettő, hanem legalább kétszer. És nem, ne hasonlítsd a sok gyerekes napokra vagy hétvégékhez, mert nem ugyanaz. Arról nem beszélve, hogy két kezed van és nem három. Arról sem árt megfelejtkezni, hogy a párod későn jár haza. Én tudom milyen nap mint nap végigcsinálni a dolgokat hárommal, pedig nekem a két nagy már igazán nagy. Szóval te is gondold végig, hogy bírod-e, és beszélj erről olyanokkal is, akik racionálisan látják ezt a dolgot, nem pedig érzelmileg túlfűtötten, mint te most.
Hűűűűű, meg haaaa!
nekem is három van ugye, bár én nem rúgok labdába a nagy korkülönbség miatt:) és nagyon megértem az érzelmi részét, mert még mindig érzem sokszor ezeket a vágyakat, miközben még azt sem szeretném igazából, hogy egy újabb gyerek a másik kezemet is lefoglalja, konkrétan taszít a lehetőség. de egy másik szempont, amit mzsvel kapcsolatban is érzek folyton. mindketten annyira értékes emberek vagytok, tényleg nem akartok semmi mást csinálni soha, mind gyereket nevelni? nekem nyilván elfogadhatatlan a dolog a saját értékrendemben, mert túl sok velem egyidős ilyen példát láttam. akiknél hiába a diploma, életük jelentős részében csak pelenkáztak, gyereket szállítottak a megfelelő helyekre, aztán amikor mind tizenéves lett, összeomlottak.
mónika, tudom, nem akartál senkit megbántani, de icipicit most megsértődhetek :)? és nem 3gyerekesként, hanem anyaként. aki értékes ember, ne szüljön egynél többet? vagy azzal elveszti az értékét, ha többet nevel? a nem értékesek, nosza, szaporodhatnak? szándékosan sarkítok én is.
valóban nem vagyunk egyformák, de ne már hogy így próbálj segíteni iriccnek a döntésben. én nagyon értékesnek érzem magam, még ha vannak nehezebb napok is persze. /tudom, nem nekem címezted, általánosságban írtad./
szerintem a több gyerek vállalásához 2 szempontot kell figyelembe venni /és iricc, így talán tudok segíteni - na nem a döntésben, csak az átgondolásban/:
1. önismeret. mennyire vagyok képes elviselni a kvázi bezártságot, a "valódi", a társadalom által elismert munka hiányát? hogyan birkózom meg a mindennapokkal? mennyi segítségre számíthatok stb.?
2. és ami szerintem ugyanilyen fontos: tudomásul veszem-e jó szívvel és önként, hogy néhány évre én bizony háttérbe szorulok? /bár a 2 gyerekkel is tulképpen döntöttél már :)/ szerintem mostanában sokszor az a baj, azért érzi magát sok nő rosszul a bőrében, mert egyrészt mindenben-mindenhol meg akar felelni, másrészt nem fogadja el, hogy anyaként néhány évre nem ő a fontos. ne ássa el magát, ne adja fel az álmait, dolgozzon, de ilyenkor bizony másodikok vagyunk. és majd ha a gyerekek - ahogy mónika írta - tizenévesek, vagy akár kisebbek, jöhetek én. hiszem, hogy lesz még értékes-érdekes munkám /nem mintha a mostanit nem tartanám kőkemény és nagyon fontos-hasznos munkának/, sok új élmény-dolog-tanulnivaló vár rám.
szóval hajrá, dönts jól, drukkolok, hogy ne bánd meg :) se a harmadikat, se azt, ha mégis lemondasz róla :)
Szewrintem senkit nem akart Mónika megbántani, hanem éppen ellenkezőleg, rávilágítani, hogy a gyerek mellett KELL legyen valami más, ami teljességet ad az életemnek. Én, ráadásul megkockáztatnám, hogy nem várnék a gyerkők tizenéves koráig.Ha saját példámból indulok ki, amellett, hogy a hét 5 nap napján 10 féle helyre hurcolom az enyémeket, tanulok velük, fejlesztek,mindenféle bizbazt csinálok/lunk, igenis kell, hogy legyen valami, ami az enyém, ami rólam szól, amiben csak én vagyok, ahol csak én vagyok, amit én csinálok ( nem gyerekes dolog ). Ha ez nincsen, akkor totálisan osztom, amit Mónika írt, becsavarodik az anyuka, jobb esetben csak homeós bogyóktól várja a csodát, önértékelés, önbizalom smafu, s egyzsercsak ott ül az üzleti vacsorán, apu partnereként, s felvágja a szemben ülő főnök husiját.S ez még a jobbik eset, s nem az a történet vége, hogy huss vége a házasságnak.
Én minden 2 éves anyukájának levetítenék elrettentő példázatú filmeket. Mert a filmek , valóságshow-k főszereplői is válltig állították x évvel azelőtt: ááá, velem/lünk ez nem fordul elő.
tilosaza
lappa: oké :-)))
piglet, neked tökéletesen igazad van, ne gondold, hogy nem tesszük alapos megfontolás tárgyává a dolgot. nem fogok úgy gyereket vállalni, hogy ne járnám körül a kérdést minden oldalról.
Te Móni, ez kb annyira kényes kérdés, mint a szoptatás, ha nem jobban :-)
Kb. ahogy heady is írta. A társadalom (többek) ezért tart itt, ahol, mert "csak" gyereket nevelni gáz. Egy értékes ember értékét veszti, az nem értékes munka, ha csak gyereket nevel. Nem hiszem, hogy egy huszadik cég négyórás titkárnőjeként (kb ilyen munkára van esélyem és kedvem is) többet érnék a társadalomnak, vagy önmagamnak, mintha három értékes, érzelmileg stabil gyereket nevelnék fel a világnak a magam örömére.
Vannak olyan nők, akik nagy ívben tojnak a karrierre, a "munkára", és abban látják a kiteljesedést, ha a családjuknak szentelnek néhány évet.
Szerencsére nem vagyok betegesen rágyógyulva a gyerekeimre, megvannak a magam kis dolgai, amiben kiélhetem a kreativitásomat, tisztában vagyok vele, hogy a gyerek egy jövevény, és önmagának születik erre a világra, és nem az én szórakoztatásomra.
És jöhetnek a mókusok, nekem bizony cseppet sincs kedvem dolgozni menni, ha nem szülök harmadikat, akkor is itthon maradok még jódarabig, és ezt a meglévő kettőt nevelgetem.
á, köszi zso, a te véleményed nagyon érdekelt, hát pontosan azt írtad le, amit én is gondolok.
ezt látom én is komoly veszélynek, és ez az a dolog, amire a kezdet kezdete óta nagyon ügyelek.
de mondjuk ehhez nem kell három gyerek, egy is bőven elég, hogy az ember belecsússzon.
megvan a magam élete a gyerekeim mellett, és ez így is fog maradni. ebből a szempontból a gyerekek száma nem mérvadó.
ezt a dolgot nem fogom jobban, vagy rosszabbul csinálni, akár szülök még egyet, akár nem...
heady:
1, már így is megkapom, hogy itthon reszelgetem a körmömet, ahelyett, hogy dolgozni mennék, hiszen a két gyerek már ovibölcsis.
A mindennapok néha jók, néha rosszak, néha egészen csodálatosak, néha meg alig túlélhetőek. Kettő gyerekkel is :-)
Segítségem akkor van, ha megfizetem. A többi max hab a tortán, kellemes, ha jön, de ha nincs, nem várom. Amióta ez világos számomra, sokkal de sokkal könnyebb az életem.
2, lásd fent :-))
Iricc:
"megvan a magam élete a gyerekeim mellett, és ez így is fog maradni. ebből a szempontból a gyerekek száma nem mérvadó."
De, mérvadó. Minél több gyereked van, annál kevesebb idő jut magadra. Ez tény, két gyerek mellett sokkal több mindenre jutott időm, mint most három mellett. És a kicsit még nem kell jobbra meg balra hurcolni, csak elvinni az oviig és haza. Ő max. azért szív, mert a két naggyal rohangálunk fel-alá, és ő kényszerűségből jön velünk. Arról nem beszélve, hogy két gyereket még csak rá tudsz bízni másra, de hármat elég nehéz megoldani. Nekünk ez általában úgy sikerül, hogy kétfelé rakjuk el őket.
Nem elrettenteni akarlak, mert jó a három, de fontos tudni mindezeket is.
húúúú, Iricc, most jól ledöbbentettél. A legmerészebb álmomban sem gondoltam, hogy majd pont te leszel, aki a harmadikon gondolkodik. Ezek után már azon se fogok meglepődni, ha pár év múlva Lappa is előáll egy ilyesmivel:).
Megmondom őszintén én kb. ilyen meggondoláson, mérlegelésen, stb. megyek át a második gyerek kérdésében is, nemhogymég harmadik....:(. Na, jó ez túlzás, mert nekem azért szerintem lesz második valamikor:).
Jó "megfertőzött" mzs:):):).
Szilvi/szlivka
nem feltétlenül munkára gondoltam, mármint nem hivatalos állásra. de az én értékrendemben az, hogy csak anya vagyok, nem elegendő érték, leszarom a társadalmat, én nem érzem elégnek. azért ne nevezzük már szellemi kihívásnak, itt mindegyikünknek rutinná válik a nevelés pár év után, bár tagadhatatlanul fárasztó rutin. egyébként minden izgalmas munkám ellenére a gyerekeimet tartom életem főművének, ez nem kérdés. de szellemileg a gyereknevelés nem az a dolog, ami megfelelő mennyiségű sikerélményt, emberi kapcsolatot hoz, hiába kreatívkodik az ember. és az, hogy csak titkárnő lehetnél, minimum csúsztatás, utánajárással, tanulással nagyon is sokminden lehetsz, én sem a lottón nyertem az állásaimat két gyereket egyedül nevelve, diploma nélkül. de tényleg nem az állás a lényeg, lehet más célja is az embernek. a gyerekek száma csak az idő miatt lényeges, tény, hogy eggyel is be lehet csavarodni, de hárommal értelemszerűen nehezebb bármi mást csinálni. ja, és ne felejtsük el azt a még kényesebb témát, hogy mi történik, ha nagyon sokat dolgozó és kereső apu beteg lesz, neadjisten elváltok, meghal. erre is láttam már példákat, amikor ott áll a többgyerekes anya a jelzáloggal és a családi pótlékkal, mint bevétellel. de persze mindez valóban a szoptatáshoz hasonló téma, meggyőződés kérdése. nekem ilyen van.:)
Ha dolgozó apu beteg lesz, vagy elválunk, meghal stb, akkor két gyerekkel is brutálisan nagy szarban leszek. De had ne erre alapozzam már a jövőmet. Mert kb olyan esélyem van rá, mint arra, hogy hogy a gyerekem lesz beteg, vagy meghal, mert akkor ugye eleve ötöt szülök, hát 1-2 érje már meg a felnőttkort, vagy esetleg én leszek beteg, vagy halok meg, akkor meg egyet sem szültem volna.
Erre egyszerűen nem lehet jövőt alapozni... Ha úgy lesz, hát úgy lesz, azon a hídon meg majd átmegyek akkor, ha odajutok (bár ilyen hídhoz sose érjek, se én, se más).
Kreatívkodáson valószínűleg mást értünk mind a ketten. Én azt értem ez alatt, hogy az életem egy olyan szelete, ami csak rólam szól, amiben fejlődöm, szellemi kihívás, sikerélmény van belőle.
Vannak időszakok, mikor ez háttérbe szorul (pl a gyerekek csecsemő korában), később újra lehetőség adódik rá.
Nekem van ilyen, most pl angolt tanulok.
A titkárnőséggel meg egész egyszerűen az van, hogy nincs KEDVEM többre. Sőt, egyelőre ennyire sincs kedvem. mert vannak olyan nők, akiknek fontos az önértékelésükhöz, hogy egzisztenciálisan is letegyenek valamit az asztalra, és vannak másfajta nők, akiknek az önértékelésükhöz ez nem szükséges. Hidd el, van ilyen, én az utóbbihoz tartozom.
Szerencsére van egy férjem, aki elég jól keres ahhoz, hogy itthon lebzselhesek, támogat mindenben, és mindezekért a tenyerén hordoz. Cserében mire mindenki hazaér kész a házimunka, én kipihentem magam, kellő időt fordítottam saját épülésemre is (lásd angol és társadalmi élet), és érdemi időt tudok szánni a gyerekeimre, és a férjemre. Ha beteg a gyerek, akkor nem kérdés ki marad vele itthon, időben tudok értük menni. nem hajtok át észvesztve a délutáni dugóban, hivatali ügyeket intézhetek stb stb...
nekem ez sokkal sokkal jobban megéri, mint valami négy (hat, nyolc) órás munka, ami mellett egy állandó idegölő stresszes rohanás lenne az életem, amiben a gyerekeimmel való tásasozás helyett délután házimunkát végeznék, és este ájultabban hullanék az ágyba, mint a férjem. Mindez pár tízezer forintért, és az illúzióért, hogy így érek valamit.
bár igaza van pigletnek, ez még csak a 2 gyerekes üzemmód, 3 gyerekkel talán széthullana a házasságom is, meg én is :-))))
Azon szvsz a józan ész logikája miatt túl kell tudni lépni, hogy édes, tejszagú csöppség. Ha a 3. gyerekemből indulok ki ( sanszos, mivel Ő az utolsó kicsim), lehetne még minyima 1, de akár két gyerekem is , pluszban, mert Spock könyv szerinti, problémamentes kölyök volt, 2.5 éves koráig.Túl kell látni az első évek édes, gügyőgős korzsakán, s kell, igenis kell látni, hogy a kártyában ott vannak a rossz lapok is, a rossz lehetőségek, amikről úgy gondoljuk, velünk úgysem fordul elő.Két gyerek mellett jóval könnyebb a nehézségeket megoldani, kezelni.Nekem a Nagy már önjáró, tudom, ha kicsi lenne, megbolondulnék a millió teendő mellett.Nekem ( jöhetnek a kövek) a KIcsik mellett eszem ágába nem jutna még egyet bevállalni.
Van egy csomó dolog, amit én fontosnak tartok, pl. tudjanak úszni, s ehhez meg kellett várjam, hogy korban a Kicsi is ott tartson, hogy mehet, mert egy uszodában 45 percet eltölteni..ááá.Persze, imádom őket, de állandó lelkifurkában élek, mert a nem létező szabadidőmet lehetetlenség beosztani 3 felé, emiatt folytonos a negatív visszajelzés :(
tilosaza
iricc, értelek és a saját értékrendedben nyilván teljesen rendben van, amit mondasz, shogy az egyémben is, amit én. de mivel ez nem érvkérdés, én továbbra is egészen mást gondolok az egészről, ez nem egy nagy probléma. viszont veled kapcsolatban tisztább lett számomra sokminden és érdekeseket mondasz, érdemes volt beszélgetni. nem is az volt a szándékom, hogy lebeszéljelek a harmadikról, csak ennek kapcsán valahogy kijött belőlem a dolog. fura, hogy mennyire nagyon másképp látunk helyzeteket, amiknek értékelése saját magunk számára olyan egyértelmű.
nnnna.
jóvanez, ez most egy jó post nagyon, mert az ember örömmel olvassa, soha az életben más fórumon ezzel a beszélgetéssel nem szembesülnék, így iricc órjási köszönet a blogod és azon belül a bejegyzésed miatt. :)
nem is tudok én hozzáfűzni semmit, csupán szlivkának üzenném, hogy valami szúrós és hegyes tárgyat vágjon belém feltétlen, ha ilyet olvasna tőlem és zsonak, hogy az édes, tejszagú csöppség sem feltélten édes és tejszagú, mármint van az a típus is, aki nullától egyig elviselhetetlen, majd kezd magához jönni. :)
de jó kis post és de jó kis kommentbeszélgetés volt ez. szerettem olvasni, érdekes volt:)
gyümi
Én meg úgy vagyok ezzel a kérdéssel, hogy nem nagyon hiszem, hogy lehet racionálisan dönteni ebben a kérdésben. Ha racionálisan döntenénk, akkor egy gyereket sem vállalnánk.:-)
hú de érdekes volt ez, meg tanulságos! Én is hasonlóan látom a világot és magamat benne, mint kadarm, mégis tanulságosak ezek a kommentek! Mennyire másmilyenek vagyunk! :) (meg a párjaink is!)
Megjegyzés küldése