Testvérek

Olyanok most, mintha mindig is együtt lettek volna. Nem emlékeznek rá, hogy nem egyszerre születtek hozzánk (nem is emlékezhetnek), meg is lepődnek, ha mesélek eről az időről. Emma még szinte baba volt 17 hónaposan, mikor Iván megérkezett.

Szörnyű lelkifurkáim voltak amiatt, hogy ketten vannak, és egyiküknek sem tudom igazán 100%-ig szentelni a figyelmem, időm, türelmem. Aztán rájöttem, hogy az nem is lenne jó. A szeretetemből jut egyformán rengeteg (bár ez eleinte nem így volt, és ez szintén nagy gyötrelmeket okozott).

Most már tudom, hogy ők csak nyertek ezzel a helyzettel, hogy itt vannak egymásnak. Most mégis megint jön a lelkifurka. Hogy szabad-e, hogy jó lesz-e.

Biztosan tudom, hogy igen, és azt is, hogy ezúttal hamarabb túljutok ezen a krízisen.

Mostanában rosszul alszom, pedig nekem az alvókám mindig is kiváló volt. Négykor menetrendszerűen felébredek, és csak jár, csak jár az agyam.

Főleg praktikus dolgokon. Gondolatban százszor átrendezem a házat, bútorokat veszek és pakolok át, falakat tűntetek el, hogy újakat építhessek.

Élvezem is, meg félem is... Mindig ez a kettősség... Fene az ikrek mindenemet!