2008/08/08


Ez én vagyok, a kisbabával a pocakomban.
Látszik, hogy nagyon örülök, mert teliszájjal nevetek, és Halacska is igen vidám odabent.
Ennek a rajznak a kapcsán jöttem rá, hogy Emma most már következetesen ugyanúgy ábrázolja önmagát, öcsit és engem.Önmagát két nagy elálló copffal, öcsit tüsi hajjal, engem félhosszúval, ahogy a képen látható.
Biztosítókálvária

Történt ugyebár még április elején, hogy parkolás közben meghúzta a kocsimat egy szlovák pasi. Akit miután fülön csíptem, elismerte a dolgot, aláírta a papírt.
Rendelkezett ő kötelező biztosítással - szlovákiában.
Kinyomoztam, hogy a Generali a magyar összekötője a szlovák biztosítónak.
Kárfelmérés, majd értesítenek.

Ez volt 3 hónapja.
Ma felhívtam a Generálit.
Végigcsipogtam a menüt.
Ügyintéző hölgy 1.(továbbiakban Ü.H.): sajnos én ebbe az ügybe nem látok bele, hívjam Ü.H.2.-t.
Felhívtam.
Ü.H.2: Sajnos én nem tudok mit mondani, átadtuk az ügyet a nemzetközi osztálynak, hívjam Ü.H.3-t, vagy Ü.H.4-et.
Hívom.
Ü.H. 3: Mi a kárszám?
Én: ez és ez.
Ü.H.3: Ez nem jó! Mondjon rendszámot.
Én: mondom.
Ü.H.3 (kicsit feddőn): Na akkor mondom a nemzetközi kárszámot, írja fel, itt ezen fut az ügy. Mindjárt utánanézek a dolognak.
Telefon félrerak, háttérből hallom, hogy Ü.H.5-től kérdez, majd együtt felhívnak valakit (gondolom Ü.H.6-ot).

Hosszas várakozás után:
Ü.H.3: No kérem, ez az ügy rendben van, minden el van rendezve.
Én: Ezt örömmel hallom, de akkor hol a pénz?
Ü.H.3.: A beírt bankszámlaszám nem jó, mert ilyen bank nem létezik, mint amit megadott (Takszöv. számla, a bankszámlakivonatomról írtam az adatokat.)
Én: ööööö... akkor megadnék egy OTP-s számlát. Azt ismerik? (Hogy mit gondoltam, ne firtassuk.)
Ü.H.3.: igen, azt ismerjük... (még jó, vazze).
Én: Na és mennyi pénzt állapítottak meg?
Ü.H.3: Azt még nem tudjuk, mert az még nincs kiszámolva. Majd a kollega kiszámolja, és utalják.
Én: Óhogybasznátokmegazédesanyátokattelibe, ez nálatok egy készügy, bazmeg?Sekiszámolva,seátutalva,félórájaketyegatelefonszámlám,egykibaszottemilt,vagytelefontnemtudtatokmegereszteni,bazmeg,bazmeg,bazmeg Köszönöm, várom... Viszhall...

Konklúzió: Én vagyok az idióta, egy nemlétező banknál van számlám, és nem cseszegetem őket hetente...
Jön ma az új kertész, hát nagyon kíváncsi leszek. Adott egy igen borsos, ám sajnos reális árajánlatot a fű körüli szegélyágyás rendbetételére, mulcsozására.
Ma megtekinti, mennyire szörnyű a helyzet.
Nektek elárulom, annál is szörnyűbb, mint amit ő vár. Embermagas gyomok, dzsungel. A fű is khm... Hát igen, engem ledöntött a terhesség, Jurának nincs ideje (amúgy sem az a kertben molyoló típus).
Sokmillió forintunkba fog még nekünk fájni ez a kert, de egy biztos, pár év múlva végre olyan lesz, hogy élvezni is lehessen, ne csak a meló legyen vele.
Így jár, aki nagy kertet vesz...

2008/08/06

Ó édes anyám! Van egy szomszédunk, én nem tudom, mit csinálhat otthon az a drága jó ember, mert minden héten óraműszerűen megjelenik nála a szippantós (igen, hajnali fél tízkor!), és vagy fél óráig szipkázzák a pöcegödrét.
Természetesen elárasztva ezzel az egész környéket gyomorforgató szarszaggal. Finomkodhatnék, de aki vett már levegőt szippantós kocsi mellett munka közben, az nagyon jól tudja, hogy miről beszélek. Van egy sajátos bukéja...
Na jó, hát ő is csak ember, értem én, neki is van bélműködése, na de könyörgöm, ennnyiii?!
Az sem vígasztal, hogy 2010-re kész a csatorna kicsiny falunkban (muhhahhaa), hol lesznek már akkor a meghitt reggeli okádások a szippantós kocsi szagára?!

Ez most egy elégedetlenkedő poszt, és most elégedetlenkedem jó sokat.
Éppenhogy kiszellőztettem az éjszakai oroszlánszagot a házból, már azon is túltettem magam, hogy két hányás között azt olvasom a babanetes várandós hírlevélben, hogy jó hírük van, mostanra enyhülnek a reggeli rosszullétek (nyihhaaahhaa), erre jön a szippantós...
Nyaff...
Na mindegy, tizenegyre megyek EKG-ra a körzetihez. Így mulat egy magyar úr(inő)...

2008/08/05

Még valami az esküvőről. Mintha éreztem volna Halacskát.
Igazán nem tudom, hogy az volt-e, avagy sem, hiszen még nagyon kicsi. Egy jó kávé után pár perccel egymás után két kis pukkanás, valami ficánkolás, egészen lent, ahol már tuti csak a méhem van...
Azóta sem éreztem semmi ilyesmit, így most már eléggé el is bizonytalanodtam, elvégre aznap még csak 9+6 voltam...
Napok óta csak ténfergek, teljesen kikészített a hőség. Soha az életben nem vártam ennyire a lehülést, mint most. Én, a melegimádó!
Szombaton voltunk Melinda esküvőjén. Nem tudom, láttam-e valaha ennyire sugárzóan boldog menyasszonyt. A vőlegénnyel most találkoztam először, és hát nyilván nem is beszélgettünk sokat, de azt kell mondjam, nagyon kedves ember, remekül összeillenek, boldogok lesznek.
Sajnos a pokoli kánikulát nem bírtam elviselni, vacsora után el kellett köszönnünk, igazán udavriatlanság lett volna összehányni a bartánőm esküvőjét, vagy nyílt színen elájulni.
A kocsiban sem nagyon tértem magamhoz, ahogy hazaértünk, zuhantam az ágyba...
Ma reggelre már sokkal jobban vagyok, köszönet a lehülésnek, és a nap is remekül indult, itt volt az új takanyó-jelölt, aki egy nagyon szimpatikus, középkorú hölgy. Csütörtökön jön takarítani.

Végül két kép az esküvőről:


2008/08/01

Aszondják az okosok, hogy Halacska most olyan 6 cm. Pont mint egy Sport szelet, az a klasszikus régi, szögletes. Addig addig rágódtam ezen, amíg csak lecsúszott egy Sport szelet. Szigorúan tudományos alapon...
Úgy látszik kezdek felnőni. Egyre többször kapom azon magam, hogy egy beszélgetésben inkább nem mondom a véleményemet. Egyre kevesebb az olyan társaság, ahol igazán lehet vitatkozni, a szó legnemesebb értelmében. Érvek, ellenérvek hangzanak el, és még az is jólesik, ha a végén mindenki marad a saját meggyőződésénél.
Talán Jurától tanultam el a problémakerülést, egyre kevésbé szeretek konfrontálódni olyan helyzetekben, mikor tudom, hogy nincs a másik oldalon partner. Ahol a szavakat forgatják ki, csúsztatások, és nagy érzelmi töltettel átsütött, kevéske tényt tartalmazó "érvek" hangzanak el. Miért is akarnék én egy kvázi idegen embert (embereket) meggyőzni arról, hogy a korai fejlesztés nem a sátántól való szörnyűség. Régen is, mikor Emmával ez napi szintű kérdés volt, meglepett némely szülő hozzáállása. Az én gyerekemnek kutya baja, az a rohadék fejlesztő pedagógus baromságokat beszél. Különben is, olyan nem is létezik, hogy "probléma a nagymozgással", kicsit ügyetlen a gyerek, nagy szám, majd kinövi.
Mi az, hogy szocializációs probléma, egy kisfiú legyen verekedős, így fog majd az életben érvényesülni. Satöbbi, satöbbi...
Halál frusztrált emberek vesznek körül, és ez most egészen látványos számomra, ahogy a békés kis kiegyensúlyozott világomból kitekintek.
Nagyon remélem, hogy ez még jó sokáig eltart - mármint az én nyugalmam, nem a mások frusztrációja :-), mert nekem ez így nagyon jó, és úgyis csak saját magamat válthatom meg...

2008/07/31

Egyedül játszogatnak a kertben... Hogy ezt is megértem, szinte hihetetlen!
Hallom minden szavukat, mert nyitva szinte az összes ablak. Együtt játszanak, történetet szőnek, szerepet osztanak...
Emma rajzkészsége mindig ugrásszerűen fejlődik.
Szinte egyik napról a másikra elkezdett színeket használni, és történeteket rajzol.
Íme a tegnapi:



Középen egy színes cerzuza, egy kör alakú lapra rajzol. Süt rá a napocska, egy sárga vödörben csigák, cseresznyék és eprek is vannak. Jön egy robot (bal fent), elrabolja a napocskát, és megragadja a papírt is.

De jönnek a pöttyök, kiszabadítják a napocskát és a ceruzát, és legyőzik a robotot.

2008/07/29

Éééés le kell írnom, tegnap döbbentem rá, miután megláttam egy hányódó cigis dobozt a kocsiban, hogy Jura nem cigizett azóta, hogy terhes vagyok!
Nem csak a jelenlétemben nem, hiszen az természetes, hanem egyáltalán nem. Hogy még véletlenül se érezzem meg a ruháján, és ne legyek rosszul.
Hát nem ilyen férjet álmodik magának minden szűzlány a rózsaszín baldachin alatt?!
Az ilyen napokra, mint az én tegnapi napom, szokták azt mondani, hogy jobban jártam volna, ha fel sem kelek.
Az állatok és gyermekek padlóra folyatott (kent, pottyantott, stb.) végtermékeiről szó se essék többet (nem tudom, van-e gusztustalanabb dolog annál, ha a kutya megeszi a macskaszart, és aztán kihányja...).
De volt még kérem defektem is. A gumis srác megkérdezte, hogy nem akarok-e törzsvásárlói kártyát hozzájuk, mert már jelentős kedvezményem lenne. Hát igen, nem tudom, mi van velem, de az utóbbi időben szinte havonta van egy defektem.
Az egész napot átölelő rémes rosszullét csak hab volt a tortán.

De igenis voltak jó dolgok is!
Sorban: uszitábor, ami tényleg szuper!
A gyerekek egész este tündérien eljátszottak egymással, öröm volt őket nézni.
És Jura döbbenetesen korán itthon is volt ( 8kor!), amire nem is számítottam egy hét szabi után.

2008/07/28

Emmának viszont nagyon tetszett az uszitábor, reggel már nagyon lelkes volt, igaz, mikor odaértünk eléggé megszeppent. Szorongatta a kezemet, rágogatta a cumiját. De tetszett neki, ez látszott rajta. Nem is volt sírás, de azért még utoljára a fülembe súgta, hogy ugye délután viszek neki meglepit. Egy újságot.
Hát persze...
Nehéz dolog ez, mert egyrészről óvnám őt minden traumától, másrészről meg tudom, hogy azzal rosszat teszek neki. Szüksége van sikerélményre, szüksége van az önbizalmát erősítő dolgokra, és egy teljesen új helyen, teljesen ismeretlen (bár nagyon kedves) emberek között ottmaradni, nagy dolog.
Kis híjján sírva mentem a kocsimhoz. Az én ügyes nagy lányom első tábora!

Macskakilakoltatás
Meguntam, hogy mindent összepisil, és kakil, hogy a függöny rojtos, hogy a fürdőben meg sem lehet maradni a szörnyű szagtól. Az utolsó csepp a pohárban az volt, hogy összepisilte a kanapét.
Boci mától a kert lakója, Roti felügyelete alatt. Rémesen meg van sértődve, de vessen magára.
Már éjjel is kint aludt.
Reggel nagy boldogan slattyogok le, hát mit látok?!
Az a rohadt kutya összekakálta, pisilte a nappalit. Kevesebb undorítóbb, és megrázóbb dolog van, mint hajnalban mezitlább kutyapisibe trappolni... Ma nagyon elegem van belőlük...

Üveggolyó

A - alma, az a legelső
Á - Álomhajsza. Abban a könyvben olvastam először ezt az üveggolyót
B - barátság, az igazi olyan, hogy egy év kihagyás után is ott folytatjuk, ahol abbahagytuk
C - cirmos cica haj, hová lett a vaj? Ott van az, a fülünk mögött...
Cs - család, Emma szerint: "emberek, akik szeretik egymást"
D - dinamit, szív küldi szívnek, szívesen...
E - egér, többet símul a tenyerembe, mint kéne
É - élet, ami bennem növekszik
F - férj, feleség, papás, mamás
G - Guiness, ide nekem egyet, de gyorsan!
Gy - gyermekeim, a testemen kívül dobogó szívdarabkáim
H - hűség, olyan mámor, amitől sosem vagyok másnapos
I - iricc. Az én vagyok...
Í - írni, blogot például
J - Judit. Az én lennék? Nem vagyok azonos a nevemmel...
K - kutya, mindig talpon nyal
L - London! Otthon!
Ly - lyukasóra, néha most is kéne, ülni a suli büféjében egy svédgombás izom tiborral
M - mormota, az én vagyok mostanában
N - nálad, vagy nálam?
Ny - nyusziorr, bársonyos izgőmozgó porcogó
O - otthon, egy nagy ház, ahol mindig rumli van
Ó - óra, sosem úgy jár, ahogy én szeretném. Hol gyorsabb, hol lassabb
Ö - öröm
Ő - A Nagy Ő! Nekem speciel a férjem az...
P - Papi. Azóta sem voltam a sírjánál, akkor igazán látnom kellene, hogy meghalt...
R - ringatni jó dolog
S - só, keveseket szeretek úgy, mint a sót
Sz - szerelem, még hétköznap is szép
T - titok, Jura előtt nincs egy sem
Ty - tyúkanyó, az lettem
U - magad uram, ha szolgád nincsen
Ú - úgy, mint rég, már sohasem...
V - víz, inkább rajta, mint benne, inkább bennem, mint sehol...
W - waldorf, két év múlva
X - xilofon
Y - csúzli
Z - zene
Zs - zsák, ami a foltját megtalálja

Te jössz, Lappa :-))

2008/07/27


Remek kis hét volt ez, noha elég nagy volt a nyüzsi. Különösen, mikor négyen egyszerre ötfélét próbáltak mondani, és természetesen mindenkinek a saját mondanivalója volt a legfontosabb...
Az sem könnyített a helyzetünkön, hogy egész héten zuhogott az eső, és rémesen hideg volt. Minden eredeti tervünk kútba esett. Strand, kirándulás, kerti pancsi, Állatkert... Mind csak álom maradt az esőfüggönyön túl.
Négy gyerekkel bezárva egy hétig tartó esőben edzett elmeházi ápolók idegeit is megkezdi, hát még a miénket. És még élveztük is, micsoda perverzió!
Ma levittük a nagyokat a táborba, és Emma heves zokogásban tört ki, mikor rájött, hogy bizony ott is maradnak, nem hozzuk őket haza.
Jövő héten meglátogatjuk őket, csak emiatt nyugodott meg.
Egyébként is Emma holnap megy uszitáborba mzs Laurájával Vácra, ez is teljesen felbolygatta...
Egyszer nem akar menni másszor meg izgatottan pakolja az uszis cuccát...
London forever
Yessss! Úgy néz ki, hogy szeptember közepén megyünk EGY TELJES HÉTRE Londonba. Jura sem fog dolgozni, csak csavargás.
Az a helyzet, hogy minél többet vagyok Londonban, annál több és több tervem van a következő látogatásra.
Természetesen mindenek előtt shopping. Néhány bébiruha, a nagyoknak ovis cuccok (NEXT felülmúlhatatlan) télire. Reszkess Regent Street és Oxford Street!
Kew Garden - mert egy nap nem elég látni, a múltkor csak a felét láttuk szinte
Hampton Court - mert a múltkor bent nem is jártunk
Mamma Mia, vagy József a Westenden
Baker Street, Sherlock Holmes Museum - mert évek óta készülök, és évek óta mindig elmarad
Portobello Road - egy olyan napon, mikor tényleg nagy kirakodóvásár van
és/vagy egy klassz carboot sale.
Ezek csak a legfőbb vonalak.
Nem kizárt, hogy Jura egy napot azért bemegy a londoni irodába, aznap le is zavarnám a gyerekruha vásárlást, azt ő úgyis halálosan unja, nekem meg csak egy bankkártyára van szükségem (na jó, azért cipekedni is kell).
Nem is számítottam rá, hogy ilyen váratlanul az ölembe pottyan egy ilyen nagyszerű lehetőség.
Jura biztosan megy decemberben, vagy januárban, de ki tudja, hogy én mehetek-e már akkor. Aztán nagyjából egy évig úgysem tudok menni "haza Londonba", fel kell tankolnom vele, hogy kibírjam.

2008/07/25

Azt írja Mr Spock egyénre szabott terhesség-naplója holnapra, hogy "Az elethez szukseges minden szerv kialakult."
Sejtettem én, hogy valami nagyon-nagyon készülődik, olyan, mintha a mindennapi teendőm mellett egy kisebb reaktort is üzemeltetnem kéne, saját energiaforrásból.
Ma hajnali kilenckor kikászálódtam az ágyból, és a délelőttömet leves, és palacsintakészítéssel töltöttem.
Este hatra olyannyira elfáradtam, hogy beájultam az ágyba (már nem is emlékszem, hogy jutottam fel az emeletre), és elaludtam. Nyúlós, nyűgözős, mézgás, mély álomba zuhantam, rémlik, hogy Iván feljött, és valamit mutatni akart, de nem bírtam kinyitni a szemem.
Nyolckor ébredtem fel.
Így talán kihúzom tízig is...

2008/07/23

Megjártuk ma a kardiológiát Emmával.
Borzasztó szervezetlenség volt az egész rendelőben, de úgy tűnt, ez senkit nem zavar, sem az ott dolgozókat, sem a betegeket. Hiába, az áldott vidéki tempó.
Mindenki kedélyes, mosolygós, türelmes...
Emma nagyon jófej volt, szépen tűrte az EKG-t, a vérnyomásmérést már nehezebben, főleg hogy két nővérke ötször, kétféle vérnyomásmérővel nem tudott kiegyezni abban, hogy mennyi is a vérnyomása (azért az nem mindegy, hogy 100/60, vagy 130/60).
Végül átmentünk az UH-ra, ahol a kis doktornő vagy negyed órán keresztül nézte a szívét. Minden négyzetcentijét megnézte, megmérte, kisilabizálta.
A végeredmény:
a szívzörej, ami miatt mentünk semmiség, általános gyerekkori dolog, majd kinővi. Viszont a bal pitvar és kamra közötti vitorlás billentyű nem működik jól. A jobb oldali vitorlás billentyűnél is van eltérés, de az kisebb.
Mindenesetre teendő nincs vele, de kaptunk egy papírt, hogy ha műtétje lenne (foghúzás, vagy hasi műtét - tételesen le van írva), akkor milyen antibiotikumos kezelésen kell átesnie előtte egy nappal, előtte fél ótával, közben utána...
Egy év múlva kontroll...

2008/07/22

Kismacska ma sutyiban megitta a gyerekek asztalon hagyott tejét, beesett mellém a fürdővízbe, majd miután lenyalta magáról az összes habfürdős vizet, alaposan összefosta a nappalit, a folyosót, a vendégszobát (Zsófi földre lógó lepedőjével együtt).
Nálam pontosan itt húzódik a türelmi zóna. Mostantól jó idő esetén a kertben kamaszodik tovább...