2011/12/30

Két napja

olyan kellemesen jó, úgy látszik ennyi idő kellett a gyerekeknek, hogy átrendeződjenek itthonlevésbe. Ma is csupa henyélős, főzögetős, netezgetős nap van. Voltunk okmányirodában is, személyit csináltatni a nagyoknak, Ivánnak parkoló kártyát, ott is csupa jófejek voltak, egy óra alatt végeztünk. Addig itthon Jura és Milos békés egyetértésben játszottak, Miloska épp csak ki nem lökött hármunkat az ajtón, mikor indultunk, hogy húzzatok már, apa csak az enyém lesz, hurrá.
Tegnap kedves barátok felvilágosítottak, hogy csirkét nem lehet szilveszterkor enni, mert elkaparja a szerencsét, vagymi, ezért ma csináltunk csirkepaprikást, és holnap csak "tegnapi maradék lesz", nem főmenü.
Ez most így kellemes, ilyen maradhatna, ezt elviselném bármeddig. Iván egész nap az új fülesében jön-megy, most elmentek fodrászhoz, arra húzta a sapkát. Lehet, hogy tényleg jót tesz neki a kevesebb zaj, sokkal nyugodtabb. Remélem azért hajvágásnál le lehet róla imádkozni, és nem kell Erikának körbenyírnia.

Nincsenek megjegyzések: