2011/07/17

Megjöttünk szerda éjjel Londonból, és azt kell mondjam, az egész csillagos ötös volt. Az itthoni kánikula helyett szolíd tavaszi huszon-fokok voltak, Szombat-vasárnap kézenfogva-sétálós-beszélgetősen telt az idő. Vasárnap végül elmentünk Kew Gardenbe, az egész arborétumban csodálatos (talán hársfa?) illat volt, órákig lődörögtünk, vagy heverésztünk padokon, végül felültünk a kisvonatra, és remekül szórakoztunk az idegenvezetésen, megtudtunk csupa olyan fontos dolgot, mint hogy melyik fánál forgatták a Harry Potter egyik jelenetét, meg melyik a legöregebb fa, meg ilyenek. Mindez eredeti angol humorral tálalva, imádtam.
Aztán átbuszoztunk Richmondba, ahol elköltöttünk egy kellemes estebédet egy folyóparti étterem teraszán.
Hétfőn, kedden Jura dolgozott látástól mikulásig, én pedig szénné shoppingoltam magam. Rég voltam már Londonban nyáron, de mindig rájövök, hogy a nyári London nem is az igazi London, szinte elviselhetetlen a zsúfoltság, és mivel készülnek a jövő évi olimpiára, minden szét van túrva, ezért még iszonyat dugó is van.
Szerdán újabb isteni nap következett, az egyetlen kellemetlenség az volt, hogy majd' megfagytam, 16-18 fok volt, és metsző szél. Elzarándoloktunk a Nemzeti Galériába, és láttunk sok csodás festményt, közötte néhány kedvencet is.
Este repülőre csüccs, és éjjel haza. Itthon pokoli kánikula, a kb. 20 fokos különbség mellbevágó volt, csütörtökön jobbára csak szédelegtem.

Volt pár napunk elrendezni a dolgokat, lerendezni a mesterekkel amit még kellett, és kimosni mindent. Valamint pakolni a következő körre. Emma és Iván ovis táborba megy, mi ketten Jurával pedig Berlinbe.
Mivel a gardróbom szét van robbantva (csak kedden jön majd az asztalos megcsinálni a szekrényket), mindenféle kupacokból válogatom négyünknek a ruhákat. Issssteni mulatság...

Nincsenek megjegyzések: