2011/10/05

Nem túl szép gondolatok

úgy általában az életről. Eredetileg azt akartam írni, hogy a gyerekekről, meg a férjekről, de kellő önismerettel be kell lássam, én vagyok a hülye picsa.
Ettől még nem lesz jobb a helyzet, már csak azért sem, mert ilyen lelkivilággal természetesen bevonzza az ember a nagy szívásokat.
Annyira marhára elegem van az egész vándorcirkuszból, hogy ihaj. Természetesen alapból imádom a férjem, imádom a gyerekeimet, De... dömdödöm...
Halálosan idegesítenek, ha csak meghallom, hogy anyaaa, minden idegszálam felmered, és legszívesebben visítva elrohannék. Nekem ez az egész szeretés dolog nagyon nehezen megy, alapból egy sün vagyok, és ilyenkor sünebb vagyok a sünnél is. Irtózom attól is, hogy megérintsenek. Bárki... Ők is...
Ez ugyebár nem túl szép dolog egy anyától. Józanabb pillanataimban sajnálom is őket.
És persze ott van Jura is, akire a legkönnyebb haragudni, akit a legkönnyebb bántani, hiszen ő van legközelebb.  Úgy érzem mindig, mindent rosszul csinál. Na nem, mintha annnnnyira igyekezne, de valamennyire még is, de most ezt kicsit sem érzem elégnek. Kérdés az, hogy mennyit éreznék elégnek, vagy hogy elvárhatom-e tőle ezt?
Talán kicsit jobban, mint a szokásos, "no a zasszony bekattant, kicsit úgy csinálok mintha, de leginkább megpróbálom kibekkelni a zord időszakot, majd talál magának egy újabb játékot, és akkor megint nyugiba' lesz".
Időről időre visszatérő kényszerképzetem, hogy ülök itt egy hatalmas vákuumban, bedarál a napi rutin, és közben az életnek nevezett valami elhúz mellettem ezerrel. Na persze nincsenek illúzióim, józanul belegondolva remek életem van, szerető férj, nagyszerű gyerekek, mit akarhatnék, amitől jobb lenne, az emberek igen jelentős részének közel nem jut még ennyi sem. Nem tudom, nem tudom mi hiányzik. Menjek el dolgozni? Mi a francnak? Mit nyernék azzal, hogy plusz még valahol helyt kéne állnom, és az amúgy is nehezen szervezhető életem még kaotikusabbá válna. Maximum az egész napos meló után lényegesebben fáradtabban nyomhatnám le az esti rutint. Szálegymagam.
Szóval ez egy nagy csapda. Időről időre belekerülök, tapasztalatom szerint a kivárás a megfelelő stratégia, majd elmúlik. De addig nagyon szarul érzem magam a bőrömben. Jódolgomban, ugyebár...

8 megjegyzés:

Tündi írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Gerda írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Gerbera írta...

hmmmmm, kisertetiesen hasonloan erzek neha en is: mindenem megvan, nem lehetne okom panaszra es de megis idonkent ott egy kis hianyerzet, hogy lehetnek meg boldogabb. vagyis inkabb a kerdes motoszkal bennem, h. ilyen korulmenyek kozott nem kellene meg boldogabbnak lennem?? de valojaban rajottem, h. egyszeruen csak nem tudom kellokeppen ertekelni, amim van, nehez belatnom, de ez az igazsag. olykor a ferjem jol fel is nyitja a szemem, es akkor en is meglatom, de magamtol sokszor hajlamos vagyok atsiklani a dolgok fellett. Nyilvan ez most neked is csak egy sz@r@bb nap volt es nem mindig ilyen kiabrandito a helyzet (tudom, mert korabban is olvastalak mar). Nemreg ratalaltam egy konyvre, ha nem ismered erdemes beszerezned. Gretchen Rubin: The Happiness project (mellesleg angol gyakorlasnak sem utolso, olvastam, h. ebben is "utazol" :). Csinald meg a magad boldogsag-projektjet, jo kis onismereti-jatek is egyben!
Es fel a a fejjel! :))

dalia írta...

nem fogsz kedvelni a véleményemért, de igen, menj el dolgozni. Ezerszer jobban leszel azonnal, hidd el. Akár azon az áron, hogy a munkával megkeresett jövedelmed szinte egy az egyben fizetett segítségre költöd, még akkor is, bőven.
Tudom én nagyon szerencsés vagyok, hogy találtam (csináltam magamnak!!!) otthonról végezhető, de azért emberekkel kapcsolattartós munkát, ami heti 20-25 órámat viszi el átlagosan, gyerekek mellett ideális. Persze nem ebből élünk meg, de jól jön a plusz pénz is, de leginkább én annyival normálisabb, jobb anya, feleség, nő, ember (!) vagyok ha dolgozom, hogy bőven megéri. Mégha fáradtabb is vagyok, még ha néha nehezebb is menedzselni, hogy pl. jöhet ki úgy, hogy mindketten utazunk, stb. Menj el dolgozni.
A házitündérség elsárkányosít.

mamua írta...

én sokkal jobb fej vagyok, mióta dolgozom. azelőtt már fél 5-kor a férjemet hívogattam, mikor jön már haza, most meg hazaér 7-re úgy, hogy nem hívom fel előtte. mert egyrészt tudom, mert én is dolgozom, hogy nem mindig lehet ott hagyni a dolgokat, másrészt meg egész nap nem láttam a gyerekeimet, velük vagyok, elrepül az a két óra a vacsoráig!
minden nap kimegyek a lakásból, csinosan öltözöm, egyedül autózok és közben zenét hallgatok, gyerekek nélkül tankolok, a munkában megállom a helyem és ez is örömöt, sikert okoz.
a gyerekeimnek van egy türelmesebb anyjuk, a férjemnek egy vonzóbb felesége (nem külsőre, hanem egyébként), a házimunka pedig ugyanúgy megy, mint annak előtte.
a boldogságod a te kezedben van, iricc.

csodatarisznya írta...

Eddig csendben olvastalak, de ehhez most én is írnék pár sort...
Három gyerek, és közel 10 év itthonlét után idén januárban kezdtem el dolgozni. Hosszan gondolkodtam, kell-e ez nekem, és volt egy időszak, mikor sokkal inkább szültem volna egy negyedik gyereket, mint hogy visszamenjek dolgozni. Akkor is, ha éreztem, hogy kezdek megőrülni, és fogytán a türelmem, és nem, nem akarok újra pelenkázni, éjszakázni, és úgy általában: nyugalmat akarok, és önmagamat, nem újabb gyereket.
Végül győzött a férjem, meg a józan ész (és nem utolsó sorban én a félelmeimen), és dolgozni kezdtem.
Nem egyszerű, sőt. Sokat rohanok, időnként halomban áll a mosnivaló, rendszeresen a porcicák győznek a köztük és köztem zajló folyamatos küzdelemben, mégis: sokkal kiegyensúlyozottabb, nyugodtabb, türelmesebb (és vonzóbb) vagyok most, mint egy éve ilyenkor.
Már a második munkában töltött héten azt mondtam, hogy semmi pénzért nem csinálnám vissza, és így, több mint 9 hónap után is azt mondom, megérte.
Ne úgy fogd fel a munkát, mint kényszert, hanem mint lehetőséget, változatosságot, kikapcsolódást. Mint a felnőtt élet részét, és bizonyos fokig mint önmegvalósítást.
Tényleg nagyon jót tennél magaddal is, a többiekkel is, ha megpróbálnád.

Lelinka írta...

Szerintem mar az is nagy valtozast jelentene ha elmennel egy tanfolyamra vagy talalnal magadnak egy hobby-t, amibe beleashatnad magad. Elemhetnel ujra tanulni, vallalkozasba kezdhetnel, lehetosegek tarhaza all elotted, csak mozdulnod kell valamelyik iranyba.:-)

r. írta...

"Akár azon az áron, hogy a munkával megkeresett jövedelmed szinte egy az egyben fizetett segítségre költöd, még akkor is, bőven." szerintem ez a titok, sokan azert nem lepnek, mert ugy erzik, ha dolgoznak, annak az erteke novelnie kell a haztartas bevetelet, de ha a megkeresett penz felet heti takaritonore forditod meg arra, hogy heti 2szer a bebiszitter vigye haza a gyerekeket, meg mindig marad masik 50%nyi penz, amit meg magadra kolthetsz

es sose feledd, h nincs messze, mikor senkit se fog meghatni, h otthon vagy, mert lesz 3 onallo gyereked, akik max szallitmanyozasra vesznek teged igenybe, es akkor sokkal nehezebb lesz munkat vagy barmi egyebet kitalalnod, tehat a tanulni/hobbizni otlet is hasznos lehet