2007/02/12

Negyedik éjszaka

Pocsék este volt, Iván még nem aludt el, mikor felmentünk, és teljesen kikészült a gyönyörűségtől, mikor megjelentünk Emmával. Rohangált, röhögcsélt, és elkövetett minden piszokságot, amiről tudta, hogy nem szabad. Emma kijelentette, hogy mégsem akar az ágyikójában aludni, de felvilágosítottam, hogy sajnos ebben az esetben nincs választási lehetősége.
Ebben maradtunk, nagyon nehezen aludtak el, végül behívtam Jurát, hogy felügyelje öcsikét. Azt hiszem én hamarabb aludtam, mint a gyerekek.
Kicsivel később felébredtem, átvonszoltam magam a saját ágyamba, de nem sokat tudtam ott sem aludni, mert megjelent Emma, hogy nem találja a cumiját. Így visszamentem vele, és végül elaludtam az ágya mellett...

Nincsenek megjegyzések: