Persze megtehetem egy olyan férjjel, aki az esetek túlnyomó többségében komolyan vesz, partnerként kezel. Nem minden esetben, mert én sem veszem őt minden esetben komolyan. Mert van, hogy az ember úgy viselkedik, hogy azt nem lehet komolyan venni, oda kell koppintani. Akkor van ez jól, ha arányos a felek közti odakoppintás.
A házasságunk első napjától kezdve harcolok az őszinteségért, nyíltságért, megfelelő kommunikációért. Jura egy erősen elkerülő magatartást hozott, ha csak felvetődött (felvetettem) egy problémát, azonnal elaludt. Nem viccelek, konkrétan elaludt. Hozzáteszem az első éveink elég vérzivatarosak voltak, még ha szerelemmel teliek is, már terhes voltam, amikor hozzám költözött, "elhagyta a családját értem", folyt a válóper, folyamatos volt az érzelmi zsarolás az ex részéről.
Én pedig tudtam, hogy a szerelmen és a szexen kívül egy jó alternatívát kell összehoznunk, hogy évek múltán (most 11 évvel később) is mondhassuk, megérte.
Ezért aztán hangosan, és erőszakosan követeltem a folyamatos kommunikációt, hogy mondja ki, ő mit akar, mert képes vagyok ugyan gondolatolvasásra, csak nem akarok így élni.
Nagyon nehezen ment, iszonyat sokat veszekedtünk, ő menekült, én meg csak győzködtem, győzködtem. De egyben kitartottam, ha valami bajom volt, azonnal megmondtam, és kiköveteltem az értő figyelmet, cserében ugyanezt el is vártam. Ez a második nehezebben ment, tíz évig élt úgy, hogy minden őszintesége meg lett büntetve, a problémák a szőnyeg alá lettek söpörve, no jó, ketten hozták össze.
Teltek az évek, és egyre kevésbé kellett ezért harcolni. Már elhitte, hogy KELL beszélgetni, és főleg a nyomasztó dolgokról KELL beszélni. Az első pillanattól tisztáztam, nem vagyok hajlandó az energiáimat "női harcmodorra" pazarolni. Nem fogok durcáskodni, nem zsarolom szexszel, ha megkérdezi mi bajom, nem mondom hogy semmi. Mindig tudhatja, hányadán áll velem. Ha azt mondom rossz kedvem van, de nem ő tehet róla, akkor egészen biztos lehet benne, hogy ez így van. Vagy ha azt mondom, hogy jókedvem van, akkor tényelg jó kedvem van. De ha bajom van, akkor elvárom a maximális segítséget, és azt meg is mondom, milyen formában akarom.
Cserében elvárom, hogy mindig tudjam, hányadán áll ő velem. Ha segítségre szorul, én ott leszek, és segítek, de szóljon, mert nem biztos, hogy három gyerek, és egyebek mellett feltétlenül észreveszem (észre szoktam venni, de nem mindig).
Így is voltak mélypontok, és meglepő módon a nyugisabb időszakokban. Mikor ment a szekér, pörögtek a napok. Ezek a napok sokkal veszélyesebbek, mint a nehéz időszakok, mert ilyenkor az ember ellustul, elnémul.
Mostanában kicsit feminista vagyok, mert egy jó házasságban kinyílt a szemem. Jó házasság, megengedve, hogy feminista szemmel lássam, én lényegesen többet melózom ezért, mint ő. Hangosabb vagyok, és sokkal erőszakosabb mind a mai napig, az én feladatom az "érzelmi kormányzás". Ezért ő kényeztet, és a tenyerén hordoz, ha arra van szükségem.
Sosem leszünk egyelőek a szó klasszikus értelmében. Nem lehetünk, mert másra van igényünk, másban vagyunk erősek. Én királynő vagyok, ő pedig király.
2013/08/17
2013/08/16
Az utolsó nap
Ez volt Jura utolsó napja a munkahelyén. Azon a munkahelyen, ahol lehúzott tíz évet. Heten indultak, mostanra száznál is többen vannak. Egész nap sokat gondoltam rá, hogy milyen nehéz lehet neki. Mennyivel nehezebb úgy, hogy nincs új munkahelye.
És nem tagadom, nekem is nehéz a szívem, mert bármennyire is utáltam már az utóbbi időkben, ahogy kis darabkákban vette el a férjemet, azért mégis az életünk része volt. Csütörtökönként, amikor bent voltam a gyerekekkel Csereperedőben, ott táboroztunk "apa irodájában". Ismerem a kollegái egy részét, családi barátokká váltak az elmúlt években.
Kicsit olyan, mint goromba, utálatos, gazdag nagybácsi halálos ágyánál, aki nélkül azért mégsem olyan lenne az élet, amilyen volt. Végülis Sanyi bácsinak köszönhetem, hogy annyiszor eljutottam Londonba, és egyszer Amerikába is. Sanyi bácsi bőkezűen fizette meg az árát a végeláthatatlan rabszolgamunkának (tudom, ez képzavar), amit Jura végzett nála.
Most Sanyi bácsi meghalt, és mi itt vagyunk, szabadon, árván. Egészen új utak nyílnak, olyan helyekre vezetnek, ahol tudom, jó lesz nekünk. Minden változás jó. Van, amin azonnal látszik, de a trükk mégiscsak az, hogy akkor se veszítsük el a hitünket, ha ez adott pillanatban cseppet sem tűnik úgy, hogy a dolgok jó irányba tartanak.
Rengeteg tanulnivaló, tapasztalnivaló vár ránk, ideje belevágnunk...
És nem tagadom, nekem is nehéz a szívem, mert bármennyire is utáltam már az utóbbi időkben, ahogy kis darabkákban vette el a férjemet, azért mégis az életünk része volt. Csütörtökönként, amikor bent voltam a gyerekekkel Csereperedőben, ott táboroztunk "apa irodájában". Ismerem a kollegái egy részét, családi barátokká váltak az elmúlt években.
Kicsit olyan, mint goromba, utálatos, gazdag nagybácsi halálos ágyánál, aki nélkül azért mégsem olyan lenne az élet, amilyen volt. Végülis Sanyi bácsinak köszönhetem, hogy annyiszor eljutottam Londonba, és egyszer Amerikába is. Sanyi bácsi bőkezűen fizette meg az árát a végeláthatatlan rabszolgamunkának (tudom, ez képzavar), amit Jura végzett nála.
Most Sanyi bácsi meghalt, és mi itt vagyunk, szabadon, árván. Egészen új utak nyílnak, olyan helyekre vezetnek, ahol tudom, jó lesz nekünk. Minden változás jó. Van, amin azonnal látszik, de a trükk mégiscsak az, hogy akkor se veszítsük el a hitünket, ha ez adott pillanatban cseppet sem tűnik úgy, hogy a dolgok jó irányba tartanak.
Rengeteg tanulnivaló, tapasztalnivaló vár ránk, ideje belevágnunk...
Vámpír diaré negyedik évad
Aki még nem látta, az óvatosan (vagy ne) olvassa, durván spoileres írás következik.
Nem titkolom, az egyik kedvenc sorozatom. És el is hiszem, hogy komoly kihívás a negyedik évadra is kicsavarni valamit a sztoriból. De azért ez mindennek a teteje.
Ez az évad egy tömény szenvedés volt, azt hiszem mondhatom, hogy minden résztvevő számára. Úgy a szereplők, mint a nézők tekintetében.
Lássuk csak. A legfőbb szívás. Abszolute Team Delena vagyok, véééééégre, három évad alatt eljutottunk idáig, erre mit kapok?! Sire bound?! Most komolyan! Nóóóóórmááális Maaargit? De ha még ezt be is nyelem, az évad közepén azt is kikapcsolja... Csak a leges-leges-legvégén van egy icipici jelenet. Na köszi... Közben mindenki maga alatt van a dologtól, mintha nem az lenne a világ legtermészetesebb dolga, hogy egy tinilány átszerethet egyik fiúból a másikba...
Aztán ott van Elena... Eddig is egy idegesítő kis hisztis p. volt, reméltem, hogy talán a vámpíság javít a dolgon, de nem! Még idegesítőbb lett. Fél évadon keresztül az ő takonyfolyatós zokogását kellett nézni. Miközben úgy hullanak az emberek (és egyebek), mint a legyek, mindenki megöl mindenkit, azon parázik az összes szereplő, hogy jaj csak Elenácska meg ne öljön valakit, mert akkor aztán összedől a világ. Haggyámá! Legszívesebben én karóztam volna már meg, és az utolsó részben komolyan Katherine-nek drukkoltam, hogy legalább neki sikerüljön. Az némileg javított a helyzeten, hogy volt pár rész, amikor legalább szórakoztató volt, de akkor meg mindenki ott lihegett körülötte, hogy kapcsoljon már vissza. Áhhh....
Na és akkor Damon. Komolyan, a kedvencem volt eddig, de ez a Delenás-dolog nem tett túl jót neki, ugyanolyan pincsikutya lett, mint Stefan.
A nyomozós szál kissé nyögvenyelős volt, a második évadban Katherine ijesztőbb volt, mint ez az operaház fantomja Silas.
Bonnie? Eddig sem volt a kedvencem, hát most sem lopta be magát a szívembe...
Na és akkor az abszolute főkedvencem, Klaus (bocs, Damon, de lejárt az időd, ezentúl Klaus lesz a telefonom háttérképe - mármint ha megjavították (a telefonomat, nem Klaust).
A tavalyi évad igazi főgonosza, aki átvette a vezetést Damontól a sármos (de titokban érző szívű) főgenyó leosztásban. Az évad egyértelműen egyetlen érdekes figurája Kalus volt, és persze Caroline, akinek ugyan kisség megkopott a tökössége, de még mindig messze a legjobbfej csaj egész Mystic Falls-ban. Nagyon drukkoltam, hogy összejöjjenek, erre mi történik? Klaus elhúz New Orleans-be, hogy teljes mellbedobással alakíthassa az Originals főszerepét (ráadásul felcsinálja azt az ellenszenves vérfarkas ribancot???! Maaaaargit!) Ezzel nagyjából ki is húnyt az összes érdekesség a sorozatból. Láttátok az Originals stáblistáját? Caroline egyáltalán nem szerepel. Na ennyit a reményeimről.
És ha már itt tartunk... Most vagy én vagyok szexmániás, vagy a vérontáshoz képest valóban döbbenetesen kevés az ágyjelenet a sorozatban? A kis álszent prűd amerikaiak. Több szívet téptek ki, mint ahány csillag van az égen, de ha valaki lekapja a fölsőjét, mindenki elpirul...
Az utolsó részen látszik, hogy rezgett a léc, kap-e zöld utat az ötödik évad, mert szinte mindent szépen elrendeztek, aztán olyan érzésem volt, mintha a forgatás felénél jött volna a telefon, hogy lesz ötödik évad, erre kapkodva összetákoltak valami kuszaságot. De legalább kicsit megint szerepelt Alaric és Lexi, akiket imádok.
Na megyek, nekilátok a True Bloodnak, hátha az jobban sikerült...
Nem titkolom, az egyik kedvenc sorozatom. És el is hiszem, hogy komoly kihívás a negyedik évadra is kicsavarni valamit a sztoriból. De azért ez mindennek a teteje.
Ez az évad egy tömény szenvedés volt, azt hiszem mondhatom, hogy minden résztvevő számára. Úgy a szereplők, mint a nézők tekintetében.
Lássuk csak. A legfőbb szívás. Abszolute Team Delena vagyok, véééééégre, három évad alatt eljutottunk idáig, erre mit kapok?! Sire bound?! Most komolyan! Nóóóóórmááális Maaargit? De ha még ezt be is nyelem, az évad közepén azt is kikapcsolja... Csak a leges-leges-legvégén van egy icipici jelenet. Na köszi... Közben mindenki maga alatt van a dologtól, mintha nem az lenne a világ legtermészetesebb dolga, hogy egy tinilány átszerethet egyik fiúból a másikba...
Aztán ott van Elena... Eddig is egy idegesítő kis hisztis p. volt, reméltem, hogy talán a vámpíság javít a dolgon, de nem! Még idegesítőbb lett. Fél évadon keresztül az ő takonyfolyatós zokogását kellett nézni. Miközben úgy hullanak az emberek (és egyebek), mint a legyek, mindenki megöl mindenkit, azon parázik az összes szereplő, hogy jaj csak Elenácska meg ne öljön valakit, mert akkor aztán összedől a világ. Haggyámá! Legszívesebben én karóztam volna már meg, és az utolsó részben komolyan Katherine-nek drukkoltam, hogy legalább neki sikerüljön. Az némileg javított a helyzeten, hogy volt pár rész, amikor legalább szórakoztató volt, de akkor meg mindenki ott lihegett körülötte, hogy kapcsoljon már vissza. Áhhh....
Na és akkor Damon. Komolyan, a kedvencem volt eddig, de ez a Delenás-dolog nem tett túl jót neki, ugyanolyan pincsikutya lett, mint Stefan.
A nyomozós szál kissé nyögvenyelős volt, a második évadban Katherine ijesztőbb volt, mint ez az operaház fantomja Silas.
Bonnie? Eddig sem volt a kedvencem, hát most sem lopta be magát a szívembe...
Na és akkor az abszolute főkedvencem, Klaus (bocs, Damon, de lejárt az időd, ezentúl Klaus lesz a telefonom háttérképe - mármint ha megjavították (a telefonomat, nem Klaust).
A tavalyi évad igazi főgonosza, aki átvette a vezetést Damontól a sármos (de titokban érző szívű) főgenyó leosztásban. Az évad egyértelműen egyetlen érdekes figurája Kalus volt, és persze Caroline, akinek ugyan kisség megkopott a tökössége, de még mindig messze a legjobbfej csaj egész Mystic Falls-ban. Nagyon drukkoltam, hogy összejöjjenek, erre mi történik? Klaus elhúz New Orleans-be, hogy teljes mellbedobással alakíthassa az Originals főszerepét (ráadásul felcsinálja azt az ellenszenves vérfarkas ribancot???! Maaaaargit!) Ezzel nagyjából ki is húnyt az összes érdekesség a sorozatból. Láttátok az Originals stáblistáját? Caroline egyáltalán nem szerepel. Na ennyit a reményeimről.
És ha már itt tartunk... Most vagy én vagyok szexmániás, vagy a vérontáshoz képest valóban döbbenetesen kevés az ágyjelenet a sorozatban? A kis álszent prűd amerikaiak. Több szívet téptek ki, mint ahány csillag van az égen, de ha valaki lekapja a fölsőjét, mindenki elpirul...
Az utolsó részen látszik, hogy rezgett a léc, kap-e zöld utat az ötödik évad, mert szinte mindent szépen elrendeztek, aztán olyan érzésem volt, mintha a forgatás felénél jött volna a telefon, hogy lesz ötödik évad, erre kapkodva összetákoltak valami kuszaságot. De legalább kicsit megint szerepelt Alaric és Lexi, akiket imádok.
Na megyek, nekilátok a True Bloodnak, hátha az jobban sikerült...
2013/08/15
2013/08/13
Rontó Pál
Miloska a drága... Szó szerint...
Valami egészen döbbenetes, ahogy minden tönkremegy a kezében. Kő kövön nem marad, ahova lép, fű nem terem. A poharakat ipari mennyiségben vesszük, az étkészlet szedett-vedett, a játékok töröttek, csálék, hiányosak, a falak lyukasak, koszosak, firkásak. A ruhái szakadtak, foltosak, szétrágottak. A bőrömön állandósultak a lila foltok, az arcomat vámpír-reflexekkel rántom el, ha csak felém indul. Mert ha nem, akkor lefejel, megrúg, belém botlik. Olyan, mintha egy hódba oltott kölyökkutyát kereszteztek volna Godzillával. Bájos, de leginkább kátrékony.
Már megtanultam végtelen nyugalommal szemlélni a tárgyak igen rövid pályafutását a családban, és az IKEA mellett az Apple cuccok bizonyultak milos-állónak.
Egészen szombatig. Várjunk csak, nem, egészen két héttel ezelőttig, amikor is az egyik IPad-et ejtette úgy le, hogy eltolódott színe a kijelzőnek. A szervízben azt mondták, hogy 90 rugóért kapunk egy újat, szipogva otthagytuk a gépet, mire felhívtak egy óra múlva, hogy csoda történt, baromi nagy csoda (4:00-tól 4:50-nél), hozzányúltak, és megjavult. Nulla forintért haza is vihetjük.
De vissza a szombatra.
Miloska az IPhone-omat az emeletről lefelé jövet a lépcsőn elejtette, ami lepattogott (kőlépcső) a pincébe... Tudtam, hogy ezt még egy IPhone sem élhet túl. Nem is, illetve csak félig, a telefon működik, de a kijelző megmakkant. Ha emlékezetből nyomkodom, akkor mindent csinál, csak nem látszik szinte semmi.
Olyan irgalmatlanul pipa lettem rá, hogy szóba sem álltam vele egy kerek napig, és ezzel a poszttal is vártam három napot, hogy kifújjam a mérgem nagy részét, mert ha akkor és ott megírom, amit gondoltam, hát azt nagyon megbántam volna.
Így esett, hogy most nincs telefonom egy darabig...
Valami egészen döbbenetes, ahogy minden tönkremegy a kezében. Kő kövön nem marad, ahova lép, fű nem terem. A poharakat ipari mennyiségben vesszük, az étkészlet szedett-vedett, a játékok töröttek, csálék, hiányosak, a falak lyukasak, koszosak, firkásak. A ruhái szakadtak, foltosak, szétrágottak. A bőrömön állandósultak a lila foltok, az arcomat vámpír-reflexekkel rántom el, ha csak felém indul. Mert ha nem, akkor lefejel, megrúg, belém botlik. Olyan, mintha egy hódba oltott kölyökkutyát kereszteztek volna Godzillával. Bájos, de leginkább kátrékony.
Már megtanultam végtelen nyugalommal szemlélni a tárgyak igen rövid pályafutását a családban, és az IKEA mellett az Apple cuccok bizonyultak milos-állónak.
Egészen szombatig. Várjunk csak, nem, egészen két héttel ezelőttig, amikor is az egyik IPad-et ejtette úgy le, hogy eltolódott színe a kijelzőnek. A szervízben azt mondták, hogy 90 rugóért kapunk egy újat, szipogva otthagytuk a gépet, mire felhívtak egy óra múlva, hogy csoda történt, baromi nagy csoda (4:00-tól 4:50-nél), hozzányúltak, és megjavult. Nulla forintért haza is vihetjük.
De vissza a szombatra.
Miloska az IPhone-omat az emeletről lefelé jövet a lépcsőn elejtette, ami lepattogott (kőlépcső) a pincébe... Tudtam, hogy ezt még egy IPhone sem élhet túl. Nem is, illetve csak félig, a telefon működik, de a kijelző megmakkant. Ha emlékezetből nyomkodom, akkor mindent csinál, csak nem látszik szinte semmi.
Olyan irgalmatlanul pipa lettem rá, hogy szóba sem álltam vele egy kerek napig, és ezzel a poszttal is vártam három napot, hogy kifújjam a mérgem nagy részét, mert ha akkor és ott megírom, amit gondoltam, hát azt nagyon megbántam volna.
Így esett, hogy most nincs telefonom egy darabig...
Vannak napok...
... amikért cseppet sem lenne kár, ha meg sem történnének. Ezeket a napokat könnyen fel lehet ismerni. Vegyük csak a mait.
Van-e annál szebb, mint arra ébredni, hogy a szánk egy része ötszörösére duzzadt? Ilyenkor szembesülök azzal a ténnyel, hogy legalább annyira hipochonder vagyok, mint Jura... A tükörből sajnos nem Angelina Jolie nézett vissza, hanem Frankeinstein közeli rokona. Bedagadt szemek, bucira duzzadt, és ettől csálé száj. Csodás.
Amikor levonszoltam magam a földszinte, kiderült, hogy a kutyák összehányták és hugyozták az előszobát, és a fekhelyüket. Nézzük a dolog jó oldalát, legalább nem léptem bele...
Megfelelő mennyiségű kalcium és allergia-gyógyszer elfogyasztása után már tudtam szívószál nélkül enni-inni, azaz tudtam volna, de addigra brutális hányinger tört rám. Ekkor még mindig csak reggel nyolc volt, így tehát biztos lehettem abban, hogy ez a nap pontosan olyan nap.
Megyek, keresek egy nyugodt kis zugot, ahol csendesen elvinnyoghatok a nap további részében...
Van-e annál szebb, mint arra ébredni, hogy a szánk egy része ötszörösére duzzadt? Ilyenkor szembesülök azzal a ténnyel, hogy legalább annyira hipochonder vagyok, mint Jura... A tükörből sajnos nem Angelina Jolie nézett vissza, hanem Frankeinstein közeli rokona. Bedagadt szemek, bucira duzzadt, és ettől csálé száj. Csodás.
Amikor levonszoltam magam a földszinte, kiderült, hogy a kutyák összehányták és hugyozták az előszobát, és a fekhelyüket. Nézzük a dolog jó oldalát, legalább nem léptem bele...
Megfelelő mennyiségű kalcium és allergia-gyógyszer elfogyasztása után már tudtam szívószál nélkül enni-inni, azaz tudtam volna, de addigra brutális hányinger tört rám. Ekkor még mindig csak reggel nyolc volt, így tehát biztos lehettem abban, hogy ez a nap pontosan olyan nap.
Megyek, keresek egy nyugodt kis zugot, ahol csendesen elvinnyoghatok a nap további részében...
2013/08/10
Vadaskert
Nem vadaspark, de nem ám. A Vadaskert egy meglepően jól működő dolog, fel sem foghatom, hogy lehet, hogy még nem verték szét...
Bár mi auti-vonalon csak felületesen ismerjük, állítólag ADHD-ban is erősek. Nagy előnye, hogy OEP által finanszírozott, ami jelen helyzetünkben nem utolsó szempont.
A kivizsgálás alapos, én ezt hallottam, és szeptemberben ez ki is fog derülni. Nagy a túljelentkezés, nehéz bekerülni, nekem mégis szerencsém volt, mert alig másfél hónapra kaptam időpontot Milossal kivizsgálásra. Jó érzékkel most augusztusban kértem időpontot, a legnagyobb uborkaszezon közepén.
Így tehát szeptember 26-án megyünk Miloskával.
Bár mi auti-vonalon csak felületesen ismerjük, állítólag ADHD-ban is erősek. Nagy előnye, hogy OEP által finanszírozott, ami jelen helyzetünkben nem utolsó szempont.
A kivizsgálás alapos, én ezt hallottam, és szeptemberben ez ki is fog derülni. Nagy a túljelentkezés, nehéz bekerülni, nekem mégis szerencsém volt, mert alig másfél hónapra kaptam időpontot Milossal kivizsgálásra. Jó érzékkel most augusztusban kértem időpontot, a legnagyobb uborkaszezon közepén.
Így tehát szeptember 26-án megyünk Miloskával.
Hőség
Régen kifejezetten szerettem a meleget. A hőséget is. Negyven fokban virultam.
Aztán ahogy telnek az évek, és születtek a gyerekek, egyre kevésbé bírtam. Most az első pár nap, amikor éjjel azért visszahült valamennyire még élveztem is. Végtére is nyár van, vagy mi?!
De aztán amikor már az embernek olyan testtájairól is folyik a víz, amiről nem is tudta, hogy folyhat, és a melltartó gondolatára is rosszullét fogott el, amikor az egész napi tevékenységem abból állt, hogy feküdtem a kanapén a ventillátor előtt, estére mégis olyan fáradt voltam, mint egy dokkmunkás egy különösen hosszú nap után, na akkor azért már én is vártam a felüdülést.
Két nyuszink hullott el a nagy melegben, hiába locsoltam alattuk a földet, és kaptak óránként friss vizet. A csirkék megúszták.
A hidegfront tegnap ideért, este kezdődött egy kis széllel. Aztán nagy szél lett, be kellett csukni minden ablakot. Újra szauna.
Hajnalra elcsendesedett a szél, kinyitogattam mindent, visszaszunnyadtam, majd öt perc múlva eszeveszett visítás kezdődött. Igen, a szomszédban disznót öltek. A hangok alapján kettőt is. A vidéki élet örömei.
Most csendeskén esik, a gyerekek pedig meg vannak veszve. Nyár van...
Aztán ahogy telnek az évek, és születtek a gyerekek, egyre kevésbé bírtam. Most az első pár nap, amikor éjjel azért visszahült valamennyire még élveztem is. Végtére is nyár van, vagy mi?!
De aztán amikor már az embernek olyan testtájairól is folyik a víz, amiről nem is tudta, hogy folyhat, és a melltartó gondolatára is rosszullét fogott el, amikor az egész napi tevékenységem abból állt, hogy feküdtem a kanapén a ventillátor előtt, estére mégis olyan fáradt voltam, mint egy dokkmunkás egy különösen hosszú nap után, na akkor azért már én is vártam a felüdülést.
Két nyuszink hullott el a nagy melegben, hiába locsoltam alattuk a földet, és kaptak óránként friss vizet. A csirkék megúszták.
A hidegfront tegnap ideért, este kezdődött egy kis széllel. Aztán nagy szél lett, be kellett csukni minden ablakot. Újra szauna.
Hajnalra elcsendesedett a szél, kinyitogattam mindent, visszaszunnyadtam, majd öt perc múlva eszeveszett visítás kezdődött. Igen, a szomszédban disznót öltek. A hangok alapján kettőt is. A vidéki élet örömei.
Most csendeskén esik, a gyerekek pedig meg vannak veszve. Nyár van...
2013/08/08
Sziget, Sziget, Sziget
Biztos írtam már, hogy gimis koromban kezdtem el kijárni a Szigetre a barátnőmmel. Akkoriban egész hétre mentünk, kölcsön sátorral, nyitás előtt órákig sorban állva a hídnál.
Egész évben gyűjtöttük a hetijegyre való pénzt, éppencsak összeszedtük, kajára és egyéb úri huncutságokra már nem jutott pénz, a krisnásoknál ettünk ingyen (azóta is, ha csak összefutok velük, mindig adok nekik pénzt), és feljártunk T. apukájához zuhanyozni (meg kajálni), aki ott lakott az óbudai lakótelepen.
Sokszor gondolok rá, mert maradéktalanul jól éreztük magunkat. Csórók voltunk, nagyon fiatalok, gondtalanok és szabadok. Miénk volt a világ, de a Sziget mindenféleképpen. Egynapos szerelmekbe estünk, melegünk volt, fáztunk és megáztunk, ha úgy hozta az időjárás.
Aztán amikor elkezdtek születni a gyerekek, évekig nem nagyon jártam ki, azóta is csak egy-egy napra.
Tegnap megint kint voltunk egy kisebb csapattal, a hőség pokoli volt, de a Sziget ugyanúgy elbűvölt, mint bármikor. Nagykorú lett a Sziget-látogatásom, 18 éve voltam kint először.
Mi értünk ki leghamarabb Jurával, órákig kettesben csatangoltunk, kézenfogva, és persze (újra) összeházasodtunk:
A Nick Cave koncert alatt elcsatangoltam a többiektől, betévedtem egy party sátorba, és tizenéves gyerekek között táncikáltam egy órán keresztül. Aztán újra összeállt a nagy csapat, és átmentünk valami másik koncetre, ahol még hajnalig táncoltunk, és ordibáltunk.
Berekedve, ultra mocskosan, és csúnyán berúgva kerültem ágyba háromkor.
Na ma nagyon csúnyán másnapos voltam, de azért nagyon elégedett, mert issssteni napom volt tegnap. Szeretem a Szigetet, simán nyomom majd fogatlan mámiként is, pörgök a kis járókeretemmel.
Kecskeméti Repülőnap
Azt gondoltam, hogy ez egy hülyeség. Már megint itt van Jurának valami hóbortja, amire el kell rángatni a gyerekeket. És mivel nem mertem 40 fokban elengedni egyedül a három gyerekkel Kecskemétre, hát elmentem velük. Szereztem egy 3x3m-es kis szaletlit, behűtöttünk egy csomó vizet, vittünk pokrócot, meg nagy frottír takarót, naptejet, sapkát, napszemüveget, és a fülest Ivánnak.
Egész úton puffogtam, meg morogtam. Jura békésen tűrte, ahogy az nála lenni szokott, rutinosan nem sétál bele a verbális csapdákba.
Aztán mi lett? Jura zsenialitása persze egyből megcsillant, amikor leparkolt a bejárattól kb. 30 m-re (másokat busszal szállítottak kilométerekről!). Simán bejutottunk, mert előre megvette a családi jegyet, majd levertük a kis sátrunkat a kifutópályától nem messze.
Ahogy beléptünk a repülőtérre, azonnal megvett kilóra az egész szarság. A látvány elsőosztályú volt, és nem csak repülők tekintetében (van valami egészen elbűvölő az egyenruhás pasikban). Éppen vadászgépek repkedtek a fejünk felett olyan hanggal, hogy lehetetlen volt nem rajongani értük. Láttuk mindannyian a Top Gunt, ugyebár?!
Hevertünk az árnyékban, ittuk a vizet, hűztünk, meg háztunk, és kivétel nélkül mindannyian remekül szórakoztunk órákon keresztül. Azt hiszem ilyen még sosem volt.
Nem nagyon merészkedtünk ki a kis sátrunk alól, mert embertelen hőség, és perzselő napsütés volt, de azért beszereztünk még víz utánpótlást, és vettünk további fülvédőket a gyerekeknek, mert irgalmatlan hangja volt ezeknek a gépeknek.
Majdnem a végéig maradtunk, és szinte fájó szívvel csomagoltunk össze. Szépen kislattyogtunk a kocsihoz, és rutinosan a másik irányba indultunk el, mint amerre a többi többezer ember, egy kis körrel jutottunk el a Geréby Kúriához, ahol egy remek vacsorát költöttünk el, és megfigyelhettem az ukrán földi személyzet tapintatot teljes mértékben nélkülöző figyelmét. Volt olyan fickó, aki konkrétan kifordította a székét, hogy jobban bámulhasson. Nem mondom, hogy nem hízelgett, de sokkal inkább volt nagyon vicces.
További fecsegés helyett pedig jöjjenek a magukért beszélő képek:
2013/08/03
Munkamegosztás
Egy (több) SNI-s gyereket nevelő családban jóformán mindig szolgálatban van minden felnőtt. Szükségszerűen, mert egy ember nem hiszem, hogy ép ésszel bírná a strapát. Nálunk fel is van nagyjából osztva a terep. Enyém a szervezés, napi rutin nagy részének lebonyolítása, Jura feladata a szórakoztatás.
Ez leginkább tegnap este kristályosodott ki bennem igazán, mennyire így van. Jura bármeddig hasal a szőnyegen, és legózik, vagy vonatozik, vagy birkózik, vagy kisautózik, vagy csinál bármit, amitől én egész egyszerűen irtózom. Ő az, aki kapható mindenféle programra mászkálásban, simán elviszi mindhármat bárhová, én inkább elmegyek egy érzéstelenítés nélküli gyökérkezelésre.
Én jóformán bármennyi esti rutint lepörgetek szálegymagam teljes lelki nyugalommal, Jura viszont az első zökkenőnél a plafonon van.
Én egészségtelen mértékben féltem őket, mindent kontrollálni akarok, szabályosan rosszul vagyok, ha biciklizni látom őket, és soha, semilyen körülmények között nem ülnék fel egy bobra, a Vidámparkban is maximum a mesehajóra. Ő elviszi őket kalandparkba, gokartozni, bringázni, míg az én retikülömben állandó felszerelés a balesetes kiscsomag. Jura azon röhög, hogy egy kis térdhorzsolás esetén is előhúzom a steril műtőt a farzsebemből, de kizártnak tartom, hogy meg tudná különbőztetni a gyerekek ruháit egymástól(vagy a gyerekeket egy nagyobb koszréteg alatt).
Egyelő mértékben mentesítjük a másikat a taposómalomban, ha azt látjuk, ki van purcanva. És bár a bennem csírázó mártír szeretné azt harsogni, hogy mindent egyedül csinálok, ez valójában nagyon nincs így. Örülök, hogy átveszi a nemszeretem dolgokat, mert így tudnak bringázni is a gyerekek, cserében életbentartom a társaságot (nagyjából). Sivár lenne az életük, ha csak azt tehetnék, amire én képes vagyok, és sokkal kényelmetlenebb, ha csak azt, amit az apjuk tud nyújtani.
Nagyon kis ütős csapat vagyunk mi ketten, és jól is van ez így.
Ez leginkább tegnap este kristályosodott ki bennem igazán, mennyire így van. Jura bármeddig hasal a szőnyegen, és legózik, vagy vonatozik, vagy birkózik, vagy kisautózik, vagy csinál bármit, amitől én egész egyszerűen irtózom. Ő az, aki kapható mindenféle programra mászkálásban, simán elviszi mindhármat bárhová, én inkább elmegyek egy érzéstelenítés nélküli gyökérkezelésre.
Én jóformán bármennyi esti rutint lepörgetek szálegymagam teljes lelki nyugalommal, Jura viszont az első zökkenőnél a plafonon van.
Én egészségtelen mértékben féltem őket, mindent kontrollálni akarok, szabályosan rosszul vagyok, ha biciklizni látom őket, és soha, semilyen körülmények között nem ülnék fel egy bobra, a Vidámparkban is maximum a mesehajóra. Ő elviszi őket kalandparkba, gokartozni, bringázni, míg az én retikülömben állandó felszerelés a balesetes kiscsomag. Jura azon röhög, hogy egy kis térdhorzsolás esetén is előhúzom a steril műtőt a farzsebemből, de kizártnak tartom, hogy meg tudná különbőztetni a gyerekek ruháit egymástól
Egyelő mértékben mentesítjük a másikat a taposómalomban, ha azt látjuk, ki van purcanva. És bár a bennem csírázó mártír szeretné azt harsogni, hogy mindent egyedül csinálok, ez valójában nagyon nincs így. Örülök, hogy átveszi a nemszeretem dolgokat, mert így tudnak bringázni is a gyerekek, cserében életbentartom a társaságot (nagyjából). Sivár lenne az életük, ha csak azt tehetnék, amire én képes vagyok, és sokkal kényelmetlenebb, ha csak azt, amit az apjuk tud nyújtani.
Nagyon kis ütős csapat vagyunk mi ketten, és jól is van ez így.
Emma a gyógypedagógus
Sokszor téma, hogy SNI gyerekek normál fejlődésű testvérei ösztönösen fejlesztik a tesóikat. Emma ebben a tekintetben is messze felülmúlja az "átlagot". Tegnap arra lettem figyelmes, hogy a trambulinon együtt játszanak Ivánnal, nem is akármit.
Emma kitalálta, hogy ő csukott szemmel ugrál (azon a trambulinon nincs védőháló, 3m átmérőjű), és próbálja Ivánt megfogni. Ivánnak viszont menekülés közben figyelnie kell rá, és ha a közel kerülne a széléhez, szólnia kell.
Tökéletes autizmus-specifikus fejlesztőgyakorlat :)
Másik nagy kedvenc a Minecraft. Amióta Emma is játszik, azóta az ész nélküli építés és robbantás ideje leáldozott (vagy legalábbis nem olyan gyakori). Ugyanis rávette a tesóit, hogy szerepjátékozzanak. Boltot építenek, vásárolnak egymástól, történeteket találnak ki, Emma pedig mint egy játékvezető, folyamatosan tereli őket. Nem mondom, hogy nincs balhé, mert persze van egy csomó. Legtöbbször azon pattan ki a botrány, hogy tönkreteszik egymás dolgait, jellemzően persze Milos az, aki egyszercsak (akarva, akaratlanul) elkezd rombolni.
Emma kitalálta, hogy ő csukott szemmel ugrál (azon a trambulinon nincs védőháló, 3m átmérőjű), és próbálja Ivánt megfogni. Ivánnak viszont menekülés közben figyelnie kell rá, és ha a közel kerülne a széléhez, szólnia kell.
Tökéletes autizmus-specifikus fejlesztőgyakorlat :)
Másik nagy kedvenc a Minecraft. Amióta Emma is játszik, azóta az ész nélküli építés és robbantás ideje leáldozott (vagy legalábbis nem olyan gyakori). Ugyanis rávette a tesóit, hogy szerepjátékozzanak. Boltot építenek, vásárolnak egymástól, történeteket találnak ki, Emma pedig mint egy játékvezető, folyamatosan tereli őket. Nem mondom, hogy nincs balhé, mert persze van egy csomó. Legtöbbször azon pattan ki a botrány, hogy tönkreteszik egymás dolgait, jellemzően persze Milos az, aki egyszercsak (akarva, akaratlanul) elkezd rombolni.
2013/07/30
Kössünk zoknit
Idén is voltam kötős táborban, három nap tömény kötés, csacsogás, pihi a csajokkal. Mert megérdemlem. Ezt a zoknit kötöttem ezalatt:
A zokni leírása következik, elég zavarosan.
Én 2,5-es tűvel kötöttem, de úgy tűnik, a kettes tű az ideális számomra. Emma zokniját már azzal kötöm.
Felszedtem 64 szemet 4 tűre (lehet magic loop-al is csinálni szerintem). Kötöttem egy valamekkora passzét fordított sima-fordítottal. Szemjelőlőt kell tenni a kör elejére, hogy ne vesszen el az ember.
Ezután jött körbekörbe egy csomó sima, próbával döntöttem el, hogy mekkora legyen.
Itt jön a rafkós sarok rész.
A szemjelelőlő után kötünk 16 simát, megfordulunk, és fordítottal kötök 32-t. Ezután most csak ezt a 32 szemet kötöm oda-vissza 30 soron keresztül.
Sima sorokat így kötöm: átemel, sima, átemel, sima, stb
Fordított sorokat: átemel, és végig fordított.
Így fog kinézni:
Sarok alá forduló rész jön, bocsi, de angolul, így jobban értem:
R1: sl1, k18, ssk, k1, turn
R2: sl1, p7, p2tog, p1, turn
R3: sl1, k8, ssk, k1, turn
R4: sl1, p9, p2tog, p1, turn
így tovább, amíg 20 szem lesz a tűn
10 sima, új tű, 10 sima, befordulok, és oldalról felszedek 17 szemet (a sarokból is, hogy ne legyen ott luk), jelölő, körbekötöm a félretett szemeket kötésjelölő, felszedek a másik oldalon is 17 szemet, és lekötöm a maradék tizet az eredeti kötésjelölőig.
Kötök egy sima kört.
Ezután simán kötök a szemjelölő előtti 3 szemig, ott k2tog, k1, szemjelölő, kötök a köv szemjelölőig, k1, ssk, és végigkötöm.
A köv. kört végigkötöm simán, aztán megint fogyasztós kör jön. Egészen addig, amíg nem lesz megint 16 szem minden tűn.
Akkor a fogyasztós körben a jelölő előtt is fogyasztok egy szemet (k2tog, k1), és utána is (k1, ssk). háromszor, vagy négyszer, fel kell próbálni, lehet, hogy elég a 3 fogyasztós kör, ekkor 13 szem marad minden tűn. (4 fogy. után 12).
Ezután simán körbekötök a lábujjak kezdetéig.
A lábujj-fogyasztás:
A zokni két oldalára teszek jelölőt, és előtte (k2tog, k1), és utána (k1, ssk) is fogyasztok, majd jön egy kör sima, addig, amíg 10 szem nem lesz minden tűn (összesen 40), (ha 12 szemmel indultam, akkor 9 legyen minden tűn). Ezután már nincsenek sima körök, egymás után jönnek a fogyasztós körök, amíg 5 szem nem lesz minden tűn (vagy 4).
Két tűre veszem az egészet (felső-, és alsórész), és kitchener stich-el befejezem.
Málnaszörp
Virág receptje alapján készítettem idén a málnaszörpöt, jóféle püspökszilágyi málnából.
10 kg málnát összekevertem 5 kg cukorral, botmixerrel pépesítettem, és hagytam egy éjszakát pihenni.
Másnap szembesültem a ténnyel, hogy csak a babavarráshoz használt csőgéz van itthon. Sebaj! Én nem 4 l vízzel higítottam a pürét, hanem kb a felével, mert nem fért az edényembe (így is kettőben volt elég hely).
A csőgézből cuki kis hurkákat tömtem, a két végét IKEÁs csattal összecsatoltam egy fakanál felett, és úgy lógattam fel fazekak fölé. Első körben csak borkősavat tettem bele, a szörpöt üvegbe töltöttem, és szerencsémre a konyhapulton felejtettem. Van, amikor a lustaság kifizetődő, ugyanis reggelre az összes üvegből felhabzott, és kifutott a cucc.
Összeöntögettem az egész trutyit a legnagyobb, 20 l-es fazekamba, és egy zacskó nátrium-benzoátot feloldottam forró vízben, belekevertem a szörpbe, és úgy öntöttem vissza az üvegekbe. A biztonság kedvéért (természetesen csakis azért) még nem vittem le a pincébe.
De ezek már jól viselkedtek, szép csendesen pihentek a válogatott boros-, és sörös üvegeikben.
Így esett, hogy egy csomó üveg málnaszörp költözött a pincébe az akác-, és bodzaszörpök mellé.
Mindazonáltal nem ez lesz feltétlenül a kedvenc munkám, két napig úgy nézett ki a konyha, mint egy vágóhíd, szinte mindent ragacsos, piros cucc borított, és nagyjából egymilliárd muslica.
Képet nem készítettem, mert a végére már nagyon elegem volt az egészből :-)
10 kg málnát összekevertem 5 kg cukorral, botmixerrel pépesítettem, és hagytam egy éjszakát pihenni.
Másnap szembesültem a ténnyel, hogy csak a babavarráshoz használt csőgéz van itthon. Sebaj! Én nem 4 l vízzel higítottam a pürét, hanem kb a felével, mert nem fért az edényembe (így is kettőben volt elég hely).
A csőgézből cuki kis hurkákat tömtem, a két végét IKEÁs csattal összecsatoltam egy fakanál felett, és úgy lógattam fel fazekak fölé. Első körben csak borkősavat tettem bele, a szörpöt üvegbe töltöttem, és szerencsémre a konyhapulton felejtettem. Van, amikor a lustaság kifizetődő, ugyanis reggelre az összes üvegből felhabzott, és kifutott a cucc.
Összeöntögettem az egész trutyit a legnagyobb, 20 l-es fazekamba, és egy zacskó nátrium-benzoátot feloldottam forró vízben, belekevertem a szörpbe, és úgy öntöttem vissza az üvegekbe. A biztonság kedvéért (természetesen csakis azért) még nem vittem le a pincébe.
De ezek már jól viselkedtek, szép csendesen pihentek a válogatott boros-, és sörös üvegeikben.
Így esett, hogy egy csomó üveg málnaszörp költözött a pincébe az akác-, és bodzaszörpök mellé.
Mindazonáltal nem ez lesz feltétlenül a kedvenc munkám, két napig úgy nézett ki a konyha, mint egy vágóhíd, szinte mindent ragacsos, piros cucc borított, és nagyjából egymilliárd muslica.
Képet nem készítettem, mert a végére már nagyon elegem volt az egészből :-)
Zölddió lekvár
Ettetek már? Én még soha, és őszintén szólva nem is vágytam rá. De idén nyár elején nagyon szembejött, és mivel sosem késő, belevágtam.
Van nekünk egy diófánk, ami ehetetlen diót terem. Vastag a héja, alig van belseje, pucolhatatlan. Évről évre a kutyák ropogtatják el a lehulló termést.
Gondoltam, hátha zölddió lekvárként jobban tudnám hasznosítani, és kiderült, igazam van.
Eszter receptje képezte az alapot. De mivel ő befőttnek készítette, én kicsit változtattam rajta, hogy lekvár lehessen.
Június közepén szedtem a diót, kb 2 kg-t. Levagdostam a két végét, és nyolcszor átszúrtam hústűvel. Durván spriccel, vigyázni kell vele. Ezután két hétig áztattam, naponta többször cseréltem rajta a vizet. A diók nagy része szép fekete lett az áztatás végére.
Ezután ecetes vízben feltettem főni (1 l vízhez 1 ek 10%-os ecet kell), és csak főztem, és főztem, és főztem. Amíg puha nem lett, egy óra biztos volt.
Elkészítettem a szirupot Eszter receptje alapján ( a cukormennyiségen módosítottam):
1 kg zölddióhoz:
0,5 l víz
0,5 kg cukor
12 szem szegfűszeg
fél citrom héja levágva, csíkozva
egy narancs héja levágva, csíkozva (nekem a 2 kg dióra csak 1 narancs jutott, így is jó volt)
kis darabka egész fahéj
Van nekünk egy diófánk, ami ehetetlen diót terem. Vastag a héja, alig van belseje, pucolhatatlan. Évről évre a kutyák ropogtatják el a lehulló termést.
Gondoltam, hátha zölddió lekvárként jobban tudnám hasznosítani, és kiderült, igazam van.
Eszter receptje képezte az alapot. De mivel ő befőttnek készítette, én kicsit változtattam rajta, hogy lekvár lehessen.
Június közepén szedtem a diót, kb 2 kg-t. Levagdostam a két végét, és nyolcszor átszúrtam hústűvel. Durván spriccel, vigyázni kell vele. Ezután két hétig áztattam, naponta többször cseréltem rajta a vizet. A diók nagy része szép fekete lett az áztatás végére.
Ezután ecetes vízben feltettem főni (1 l vízhez 1 ek 10%-os ecet kell), és csak főztem, és főztem, és főztem. Amíg puha nem lett, egy óra biztos volt.
Elkészítettem a szirupot Eszter receptje alapján ( a cukormennyiségen módosítottam):
1 kg zölddióhoz:
0,5 l víz
0,5 kg cukor
12 szem szegfűszeg
fél citrom héja levágva, csíkozva
egy narancs héja levágva, csíkozva (nekem a 2 kg dióra csak 1 narancs jutott, így is jó volt)
kis darabka egész fahéj
Beleraktam a diót, felforraltam, 5 percig rotyogott, elképesztő fűszeres karácsony-illatot árasztva. Egy nap pihi. Aztán másnap, és harmadnap megcsináltam ugyanezt.
Így nézett ki:
Aztán a harmadik felfőzés után leszűrtem, a diót botmixerrel pürésítettem, visszaöntöttem rá a szirupot, egyet rottyantottam rajta, és üvegbe zártam (szárazdunsztban hűlt ki).
A végeredményt nem fotóztam, mert annyira nem vagyok jó, hogy ennyire ronda dolgot képes legyek gusztusosan tálalni (konkrétan úgy néz ki, mint amit az ember viszontlát a wc-ben egy közepesen komisz gyomorrontás után), de nekem elhihetitek, az íze elképesztő. Fűszeres karácsonyi íz, kellemes dióízzel, és egyáltalán nem keserű. Megéri belevágni, és türelemmel végicsinálni, mert az eredmény nagyon különleges. Jövőre több dióból fogom csinálni, és teszek el befőttnek is, nem csak lekvárnak.
Munkaügyek
Na erről a témáról szívesen írtam volna azon melegiben, és menet közben, de sajnos jó ideig hírzárlat volt Jura részéről. Néhány nagyon közeli barátunkkal osztottuk csak meg.
Februárban felmondott Jurának a Sanyi.
A sokk leírhatatlan volt, részemről legalábbis. Nem titok, egykeresős család vagyunk, és mindenki ismeri a mostani munkaerő piaci horrort.
Éppenséggel Jura is váltani akart már, iszonyatos volt már a stressz, teljesen le volt már amortizálódva. De három gyerekkel, ház-, és kocsihitellel az ember bizony nem tud ugrálni.
Igazán jó feltételekkel küldik el, szeptember végéig még dolgozhat ott, kap végkielégítést is.
Ahogy az első dermedtségen túljutott, ezerrel belevágott a munkakeresésbe. Külföld is bekerült a pakliba, elég jók a kapcsolatai.
Most augusztus jön, eltelt hat hónap, és nincs semmi. Holnap kezd az új ember Sanyinál, egy hónap betanulás, és szeptemberben bár még állományban lesz, nem kell bejárnia.
Én nagyon erősen hiszek abban, hogy valami sokkal jobb vár ránk. Talán nem anyagilag, de az nem is baj. De most már nem bánnám, ha lenne valami kézzelfogható dolog. Valami alakul, lehet, hogy saját vállalkozást indít, illetve ha tényleg nem kerül állásba, akkor muszáj lesz. Ez persze anyagilag erős nadrágszíj-meghúzás, de itthonról dolgozhatna, aminek én nagyon örülnék.
Az elmúlt hat hónap egy nagy utazás volt. Az addigi óriásinak tűnő problémák eltörpültek, szinte nevetségessé váltak, és a kapcsolatunk megerősödött. Persze ha tehetném, akkor inkább egy Karib-tengeri házasságterápiát választottam volna, nem ezt, de nincs mit tenni, ezt dobta a gép.
Talán hülyeség ezt mondani a legnagyobb bizonytalanságban, de soha nem álltunk ennyire stabilan, én olyan asszonyi erőket fedeztem fel magamban, amiről csak hallottam, erre kiderült, bennem is megvan.
Kősziklaként tartani egy család lelkierejét nem kis feladat, de szívből jön. Könnyű egy ennyire nagyszerű emberben hinni, mint Jura.
Én is leráztam magamról a pelenkaszagot, tizenegy éve vagyok itthon, nevelem a gyerekeket. Első lendületemben jelentkeztem a gyógypedagógiai főiskolára. A pontok miatt tavasszal újraérettségiztem, és különös döbbenetemre igen jól sikerült, 94%-os lett, és az érettségi elnök dícséretben részesített. Hogy lássátok, nem a levegőbe beszélek (és mint tudjuk, imádok dicsekedni), íme:
Számomra mindig is az egyik legvonzóbb tulajdonsága az elképesztő esze volt, na tessék, most már papírja is van róla :-)
Tehát, ha egészen véletlenül belebotlotok egy gazdasági vezető álláslehetőségbe (nemzetközi pénzügyi tapasztalat, felsőfokú angol, orosz, spanyol nyelvtudás), ne habozzatok felkeresni :-))
Februárban felmondott Jurának a Sanyi.
A sokk leírhatatlan volt, részemről legalábbis. Nem titok, egykeresős család vagyunk, és mindenki ismeri a mostani munkaerő piaci horrort.
Éppenséggel Jura is váltani akart már, iszonyatos volt már a stressz, teljesen le volt már amortizálódva. De három gyerekkel, ház-, és kocsihitellel az ember bizony nem tud ugrálni.
Igazán jó feltételekkel küldik el, szeptember végéig még dolgozhat ott, kap végkielégítést is.
Ahogy az első dermedtségen túljutott, ezerrel belevágott a munkakeresésbe. Külföld is bekerült a pakliba, elég jók a kapcsolatai.
Most augusztus jön, eltelt hat hónap, és nincs semmi. Holnap kezd az új ember Sanyinál, egy hónap betanulás, és szeptemberben bár még állományban lesz, nem kell bejárnia.
Én nagyon erősen hiszek abban, hogy valami sokkal jobb vár ránk. Talán nem anyagilag, de az nem is baj. De most már nem bánnám, ha lenne valami kézzelfogható dolog. Valami alakul, lehet, hogy saját vállalkozást indít, illetve ha tényleg nem kerül állásba, akkor muszáj lesz. Ez persze anyagilag erős nadrágszíj-meghúzás, de itthonról dolgozhatna, aminek én nagyon örülnék.
Az elmúlt hat hónap egy nagy utazás volt. Az addigi óriásinak tűnő problémák eltörpültek, szinte nevetségessé váltak, és a kapcsolatunk megerősödött. Persze ha tehetném, akkor inkább egy Karib-tengeri házasságterápiát választottam volna, nem ezt, de nincs mit tenni, ezt dobta a gép.
Talán hülyeség ezt mondani a legnagyobb bizonytalanságban, de soha nem álltunk ennyire stabilan, én olyan asszonyi erőket fedeztem fel magamban, amiről csak hallottam, erre kiderült, bennem is megvan.
Kősziklaként tartani egy család lelkierejét nem kis feladat, de szívből jön. Könnyű egy ennyire nagyszerű emberben hinni, mint Jura.
Én is leráztam magamról a pelenkaszagot, tizenegy éve vagyok itthon, nevelem a gyerekeket. Első lendületemben jelentkeztem a gyógypedagógiai főiskolára. A pontok miatt tavasszal újraérettségiztem, és különös döbbenetemre igen jól sikerült, 94%-os lett, és az érettségi elnök dícséretben részesített. Hogy lássátok, nem a levegőbe beszélek (és mint tudjuk, imádok dicsekedni), íme:
És hogy ne csak a magam érdemeit soroljam:
Tehát, ha egészen véletlenül belebotlotok egy gazdasági vezető álláslehetőségbe (nemzetközi pénzügyi tapasztalat, felsőfokú angol, orosz, spanyol nyelvtudás), ne habozzatok felkeresni :-))
2013/07/29
Milos víz alatt
Milos második napon megtanult merülni. Onnantól kezdve csak erre volt hajlandó, kamikáze módon több időt töltött a víz alatt, mint fölött :-)
Nyaralás
Nem titok, hogy két SNI-s gyereket nevelünk a háromból, ez pedig szükségszerűen hoz magával egy tényt, mi nem úgy működünk, mint egy "átlagos" család.
Aztért is a karmocskák, mert az "átlagos család" működése számomra misztikus ködbevésző álom. Nagyjából úgy képzelem el, mint egy gyermektelen pár a gyerekes életet. Keringenek a neten vicces kis szösszenetek a gyerekes létről, és egészen biztos vagyok benne, hogy a gyerektelenek túlzásnak tartják. A gyerekesek meg röhögnek, mert ők tudják, hogy minden pontjuk igaz, és ami eddig nem történt meg velük belőle, az meg fog.
Na térjünk csak vissza a nyaralásra. Évek óta nem nyaraltunk, ötösben pedig még soha (leszámítva azt a rossz emlékű tagyoni hétvégét.)
De most idén a gyerekek már nagyon nyúztak, adódott egy nagyszerű lehetőség, nagy levegőt vettünk, és belevágtunk. AVarázsuszi, ahova a gyerekek úszni járnak, családi nyaralást szervezett. Egy klassz szállodában, délelőtt úszásórák, délután szervezett programok, hasonló korú gyerekek.
Teljességgel reménytelen vállalkozás volt. Milos már a második napon nyígni kezdett, hogy haza akar menni, és nagyjából ezzel a lendülettel beizzította a legrosszabb ADHD-s formáját. Hisztis, volt, zsarnok, akaratos, totális figyelmet igényelt, lehetőleg mindkettőnk részéről. Ennek megfelelően tulajdonképpen egy programon sem tudtunk igazán részt venni. Magyarázhattam volna, hogy velünk ez van, meg az van, de egyszerűen nem akartam.
Számomra a legnagyobb döbbenet az volt, hogy mennyire kizáródunk mi a "normális életből". Emma persze folyamatosan nyígott, hogy ő a többi gyerekkel akar lenni. És igaza is volt, de mi képetelenek voltunk erre.
A legnagyobb kontraszt az utolsó napon volt, amikor egy gyönyörű helyen bográcsoztunk mindannyian. Anyukák locsogtak, néha ránéztek a gyerekekre, apukák fociztak. Mi pedig mindketten szolgálatban voltunk, ahogy az már lenni szokott. Emma rögtön az elején eltűnt, végig a gyerekekkel játszott, neki teljesült a kívánsága.
Nem részletezem tovább, nem érdemes, rengeteg tanulságot levontunk a dologból.
Először is, alkalmatlanok vagyunk a szervezett programokra.
Másodszor alkalmatlanok vagyok "normális" családok számára szervezett programokra.
Jelen helyzetünkben az ADHD sokkal nagyobb problémát jelent, mint az autizmus.
Annyira különbözőek a gyerekek igényei, hogy teljesen felesleges közös programot szervezni, legalábbis ilyen hosszan.
Tehát külön kell elvinni őket nyaralni. Legfőképp Emmát, aki a hétköznapokban leginkább háttérbe szorul a fiúk miatt, és a legelemibb igénye sérül, a normális élethez való joga.
Szombaton volt mentorszülő esetlmegbeszélés, nagyjából erre a következtésre jutottunk ott is.
Jöjjön itt néhány kép, mert voltak azért szuper pillanatok is
Eger:
Aztért is a karmocskák, mert az "átlagos család" működése számomra misztikus ködbevésző álom. Nagyjából úgy képzelem el, mint egy gyermektelen pár a gyerekes életet. Keringenek a neten vicces kis szösszenetek a gyerekes létről, és egészen biztos vagyok benne, hogy a gyerektelenek túlzásnak tartják. A gyerekesek meg röhögnek, mert ők tudják, hogy minden pontjuk igaz, és ami eddig nem történt meg velük belőle, az meg fog.
Na térjünk csak vissza a nyaralásra. Évek óta nem nyaraltunk, ötösben pedig még soha (leszámítva azt a rossz emlékű tagyoni hétvégét.)
De most idén a gyerekek már nagyon nyúztak, adódott egy nagyszerű lehetőség, nagy levegőt vettünk, és belevágtunk. AVarázsuszi, ahova a gyerekek úszni járnak, családi nyaralást szervezett. Egy klassz szállodában, délelőtt úszásórák, délután szervezett programok, hasonló korú gyerekek.
Teljességgel reménytelen vállalkozás volt. Milos már a második napon nyígni kezdett, hogy haza akar menni, és nagyjából ezzel a lendülettel beizzította a legrosszabb ADHD-s formáját. Hisztis, volt, zsarnok, akaratos, totális figyelmet igényelt, lehetőleg mindkettőnk részéről. Ennek megfelelően tulajdonképpen egy programon sem tudtunk igazán részt venni. Magyarázhattam volna, hogy velünk ez van, meg az van, de egyszerűen nem akartam.
Számomra a legnagyobb döbbenet az volt, hogy mennyire kizáródunk mi a "normális életből". Emma persze folyamatosan nyígott, hogy ő a többi gyerekkel akar lenni. És igaza is volt, de mi képetelenek voltunk erre.
A legnagyobb kontraszt az utolsó napon volt, amikor egy gyönyörű helyen bográcsoztunk mindannyian. Anyukák locsogtak, néha ránéztek a gyerekekre, apukák fociztak. Mi pedig mindketten szolgálatban voltunk, ahogy az már lenni szokott. Emma rögtön az elején eltűnt, végig a gyerekekkel játszott, neki teljesült a kívánsága.
Nem részletezem tovább, nem érdemes, rengeteg tanulságot levontunk a dologból.
Először is, alkalmatlanok vagyunk a szervezett programokra.
Másodszor alkalmatlanok vagyok "normális" családok számára szervezett programokra.
Jelen helyzetünkben az ADHD sokkal nagyobb problémát jelent, mint az autizmus.
Annyira különbözőek a gyerekek igényei, hogy teljesen felesleges közös programot szervezni, legalábbis ilyen hosszan.
Tehát külön kell elvinni őket nyaralni. Legfőképp Emmát, aki a hétköznapokban leginkább háttérbe szorul a fiúk miatt, és a legelemibb igénye sérül, a normális élethez való joga.
Szombaton volt mentorszülő esetlmegbeszélés, nagyjából erre a következtésre jutottunk ott is.
Jöjjön itt néhány kép, mert voltak azért szuper pillanatok is
Eger:
Eger, egy jellemző kép, a telefonomon keresem, hogy hova is kell mennünk:
Fátyol-vízesés, senki semmit sem akar, de azt főleg nem, amit a többiek:
Hazafelé még egy kis defekt is becsúszott:
Visszatérés
Én nem annyira szilveszteri, hanem inkább alkalom szülte fogadkozó vagyok, amikor elér egy pontot bennem az elhatározás, akkor azt tett követi.
Az elmúlt fél évben olyan rengeteg dolog történt velünk, hogy nem tudtam blogosítani, talán először esett meg velem, hogy egyszerűen csak magamban forgattam. Fejben íródtak a posztok, de aztán valahogy mégsem kerültek gépre.
Azt hiszem ezek a posztok most már tényleg kikívánkoznak, visszaszoktatom magam a blogírásra, már csak terápiás céllal is :-)
Az elmúlt fél évben olyan rengeteg dolog történt velünk, hogy nem tudtam blogosítani, talán először esett meg velem, hogy egyszerűen csak magamban forgattam. Fejben íródtak a posztok, de aztán valahogy mégsem kerültek gépre.
Azt hiszem ezek a posztok most már tényleg kikívánkoznak, visszaszoktatom magam a blogírásra, már csak terápiás céllal is :-)
2013/05/30
Születésélmény
Nemrég valaki belinkelte Felicitasz régi posztját a gyerekek születésélményéről a facebookon.
Azóta morfondírozom rajta, és most adódott alkalom Miloskát kikérdezni. A nagyok erdei iskolában vannak, Jura még dolgozik, így a mi ágyunkba feküdtünk le ketten aludni. Hosszasan öleltük, csókoltuk egymást, és ebben a relaxált pillanatban kérdeztem meg tőle, hogy mit csinált, amíg a hasamban volt.
Azt mondta, hogy játszott, amíg bent volt. Játszott a szememmel. Úgy, hogy fölment a szemembe, lement a lábamba, belement az ujjaimba.
Amikor megszületett, akkor "kirobbant a hasamból" (tényleg kinyomták). Amikor ezt mondta, hirtelen elhallgatott, és ijedten körülnézett. "Mi volt ez a hang? Nagyon hangos volt, mintha dörgött volna az ég..." Ilyen, mondta, és a szájával kisértetiesen utánozta a ctg dübörgő hangját. Talán mondanom sem kell, teljes csend volt végig körülöttünk, amíg beszélgettünk. Talán az emlékei vetítődtek ki egy pillanatra.
Ezután felvidult, és azt mondta, hogy ő egy nagy busz volt, aki beleplaccsant a vízbe. Aztán végigment a pocsolyán, és belerepült a lámpába. Nagyon erős fénye volt...
Aztán hozzáragadt a lámpához, nehéz lett, és nem tudott mozdulni. De apa levágta a lámpáról (apa vágta el a köldökzsinórt).
Érezte, hogy valaki mögötte áll, és tudta, hogy az a valaki Iván. És Iván erősen hátbavágta, így - mutatta, és alaposan rásózott a hátamra. Igazán el tudom képzelni, hogy ez is egy emlék, valószínűleg csecsemőkori.
Ezután nem faggattam már tovább, hozzámbújt, és elaludt..
Azóta morfondírozom rajta, és most adódott alkalom Miloskát kikérdezni. A nagyok erdei iskolában vannak, Jura még dolgozik, így a mi ágyunkba feküdtünk le ketten aludni. Hosszasan öleltük, csókoltuk egymást, és ebben a relaxált pillanatban kérdeztem meg tőle, hogy mit csinált, amíg a hasamban volt.
Azt mondta, hogy játszott, amíg bent volt. Játszott a szememmel. Úgy, hogy fölment a szemembe, lement a lábamba, belement az ujjaimba.
Amikor megszületett, akkor "kirobbant a hasamból" (tényleg kinyomták). Amikor ezt mondta, hirtelen elhallgatott, és ijedten körülnézett. "Mi volt ez a hang? Nagyon hangos volt, mintha dörgött volna az ég..." Ilyen, mondta, és a szájával kisértetiesen utánozta a ctg dübörgő hangját. Talán mondanom sem kell, teljes csend volt végig körülöttünk, amíg beszélgettünk. Talán az emlékei vetítődtek ki egy pillanatra.
Ezután felvidult, és azt mondta, hogy ő egy nagy busz volt, aki beleplaccsant a vízbe. Aztán végigment a pocsolyán, és belerepült a lámpába. Nagyon erős fénye volt...
Aztán hozzáragadt a lámpához, nehéz lett, és nem tudott mozdulni. De apa levágta a lámpáról (apa vágta el a köldökzsinórt).
Érezte, hogy valaki mögötte áll, és tudta, hogy az a valaki Iván. És Iván erősen hátbavágta, így - mutatta, és alaposan rásózott a hátamra. Igazán el tudom képzelni, hogy ez is egy emlék, valószínűleg csecsemőkori.
Ezután nem faggattam már tovább, hozzámbújt, és elaludt..
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)