Annyira bénák vagyunk néha, komolyan mondom... Ezen már csak röhögni lehet.
Andi néni, Emma kedvenc óvónénije ma van utoljára júliusban, tőle ma akartunk elköszönni. Lázas izgalommal készülődtünk, Jura tegnap még az Árkádba is elment vásárlási utalványért, meg a kreatív boltba díszpapírért.
Késő este hajtottunk, ragasztottunk, díszítettünk, rajzoltunk. Ma reggel (mivel ugye nincs kocsim még mindig) testületileg felvonultunk az oviba, útközben még virágot is vettünk, vittünk fényképezőt is. Mindez természetesen zuhogó esőben.
Andi néni?
Ja, Andi néni délutános - világosított fel Márti néni - tízre jön csak...
Ott toporogtunk, háromnegyed kilenc van, Jurának kell a kocsi, délután is Timiék hozzák el a gyerekeket, akkor sem tudok menni Andi nénitől búcsúzkodni.
Így aztán megkértük Mónika nénit, hogy segítsen Emmának átadni a virágot, kártyát, és fényképezze is le őket, otthagyjuk a gépet.
Vert seregként vonultunk le a színről, Jura még jól el is késik, mert minket még haza kellett hoznia...