A legjobb hírek!
A mai UH-on egészen döbbenetes jó híreket kaptunk.Milos rosszabbik veséje 4-es fokozatú tágulatból 1-2-es fokozatúra csökkent, a kevésbé rossz maradt 3-as. Tökéletes kéregvastagsággal rendelkezik mindkettő.
Tehát egyértelműen elhárult a műtét fellege a fejünk fölül, legközelebb csak FÉL ÉV múlva kell visszamennünk kontroll UH-ra.
Tudtam én, hogy ez egy csodagyerek, de most már papírom is van róla.

Nyolc hónapja azt mondták, lehet, hogy élettel összeegyeztethetetlen fejlődési rendellenessége van. Talán életben sem marad, talán csak addig él, amíg bennem van.
Nyolc hónapja aggódunk, féltjük az életét, egészségét.
Nyolc hónapja az idő vizsgálattól vizsgálatig telik.
Nyolc hónapja ülünk a hullámvasúton.

Ma reggel a kórházban becsekkoláskor azon rágódtam, hogy vajon mikor szokom ezt meg, vajon meg lehet-e szokni azt, hogy ide járunk. Néztem a vesegondozó várójában a nagy gyerekeket, akik szinte már hazajárnak, minden orvos, nővér ismerősként üdvözli őket.
Az ő szüleiknek mikor múlt el (ha egyáltalán elmúlt) az a rettenetes idegesség, ami az időpont előtt napokkal az ember lelkére ül? Egy gonosz fekete köd, ami a legrosszabbakat suttogja, megkeserít minden falatot, minden szemhunyásnyi pihenést.
Vajon mikor múlik el a gyomrot összeszorító félsz, ami epeízként gurgulázik fel a torkomig, vajon mikor múlik el a kézremegés, a fojtogató sírás inger, a reszkető hang, ha szólni kell.
Nem tudom, fél év múlva elmúlik-e, vagy ugyanolyan rettenetesen idegesen megyek megint.
Akkor már kilenc hónapos lesz. Szinte felfoghatatlan.

Az adrenalinsokkos félsz eufórikus örömmámorba csapott át, ami most kezd elfáradni bennem. Estére üveges szemű zombi leszek, és gyaníthatóan rémálmokkal megfűszerezett éjszaka vár rám.
Sebaj! Ünneplünk!