Nem tudom, mi alapján szelektál az agyam, mi az, ami megmarad, és mi az, ami eltűnik.
Nagyon is jól emlékszem Emma első születésnapjára. Iván első születésnapja nem jut eszembe. Bárhogy gondolkodom, nem jön elő.
Viszont elképesztő élesen emlékszem rá újszülött korából. A kicsi testének az érintésére, szinte érzem a karjaimban a súlyát, tónusát, bőre illatát.
Ahogy megcsókolom őket, nézem az arcukat, alakjukat, erővel vésem be az agyamba, nehogy elfelejtsem. Hogy megőrizhessek egy kis darabkát belőlük.
De közben az emlékek alattomosan kicsusszanak a kezem közül, hiába kapok utánuk, csak szilánkok egy széttört tükörből.
Végre megkaptam az áhított fényképezőgépet. Hogy dokumentálhassak, szinte már mániákusan, hogy pótolják a lyukas memóriámat, ami talán sosem működött rendesen, talán a túléléshez kellett a tökéletes törlés (és csak beragadt a delete gomb), talán a füvezéssel csesztem szét, talán mind együtt. Nem tudom, de fáj ez nekem.