Elkezdődött hát ez a hosszú hosszú hét.
Jura tegnap elutazott Dublinba, vasárnap jön csak haza. Loptunk magunknak egy fél délelőttöt hétfőn, az nagyon jó volt.
Nélküle minden sokkal zökkenőmentesebben zajlik, csupáncsak azért, mert tudom, csak magamra számíthatok, nem várom hogy jöjjön, segítsen, és ha ez nem történik meg, akkor az erőmet és türelmemet a bosszankodás emészti fel.
Persze hosszú távon nem bírnám ezt a nagy fegyelmezettséget, egy hét még pont belefér.
A gyerekek is sokat segítenek, tegnap este tündérien jók voltak, ahogy hazajöttünk a böliből bevonutak a nappaliba. Egészen vacsiig egy kupacban heverésztünk, és amíg ők nézték a TeszVesz várost, én olvastam.
Sokat kapok a tornától is, és én, a világ lustája sosem gondoltam volna, hogy találok egy olyan helyet, ahova nem csak hogy szívesen járok, de alig várom hogy mehessek. Lelazítja bennem a stresszt. Reggel háromnegyed nyolckor már leadtam a srácokat a megfelelő intézményekben, nyolc körül pedig mzs-nél voltam már átvenni tőle a kulcsokat, és odaadni neki a kinyomtatott repjegy foglalást, és Róma tudnivalókat (itt jegyezném meg csendben: internet=elidegenít? hahh!).
Fél kilencor pedig végre megkezdhettem a jól megérdemelt tornámat.