Ennek a hírnek a kapcsán elmerengtem kicsit.
Amikor az ember gyereket vállal, megfogan benne egy élet, köteles nem csak a rábízott életet védeni, de a sajátját is. Méghozzá minden erejével. Mert abban a pillanatban a mi életünk annak a másik életnek a záloga is.
Az talán evidencia, hogy az utolsó csepp véremig köteles vagyok védeni az általam életre hívott lelket, hiszen a gyermekem nem a tulajdonom, csupán engem ért az a mérhetetlen megtiszteltetés, hogy engem választott anyjának. És aki a saját gyereke életét veszélyezteti, az megérdemel bármekkora büntetést a nyakába.
Ezért aztán állítom, hogy igenis elítélek minden olyan szülő, aki a saját életét veszélyezteti, akár extrémsport, akár életmód, akár bármi más tekintetben.
Az érem másik oldala persze az, hogy bizony vannak szülők, akik azzal teszik a legnagyobb jót a gyerekükkel, ha minél hamarabb elpatkolnak erről a sárplanétáról. Akárcsak az én apám. Életében két jó dolgot tett. Az egyik az volt, hogy összekufircolt engem erre a világra, a másik meg az, hogy viszonylag korán (bár nem olyan korán mint szerettem volna) eltávozott az örök vadászmezőkre.

Mindazonáltal, és most legyen ez egy lezárás is, ha már ilyen nosztalgikus hangulatban vagyok (talán születésnapom okán), nem mentség ilyen tettekre a sanyarú gyermekekkor, a túl nagy szegénység, vagy túl nagy gazdagság , sem a szeretetlenség, sem a szerethetetlenség sem. Mindezekben volt részem életem során, és még sok másban is, mégis normális ember lett belőlem (hellyel-közzel).