Tegnap összefutottam a nénivel bölcsiből hazafelé. "Véletlenül" a kapuban volt, mikor megérkeztünk. Elkezdte mondani, hogy miért raktam oda a kerítéshez az ágakat. Erre én elég határozottan megmondtam neki a véleményemet. Csak hebegett-habogott, végül eloldalgott.
Nagyon jó érzés volt, olyan, mintha a saját kertem visszafoglalása érdekében vívott csatát megnyertem volna.
Büszke vagyok magamra, most először érzem úgy, hogy ez a ház kertestül-mindenestül valóban a miénk.