Mondom én, hogy zsenik!

Tegnap esti móka. Kanapé kihúzva, hanyatt fekszünk rajta hárman, én középen, két gyerek jobbról, balról.
Lábak magasban, kiadom a parancsszót:
- RÚGKAPÁL, RÚGKAPÁL, RÚGKAPÁL!!
Három pár láb vidáman teper a levegőben.
KINYÚJT! - harsanok, lábamat felnyújtom a magasba.
Két pár pici láb kétoldalt a magasba dermed.
LEERESZT! - adom ki a parancsot.
Lábak lerogynak a kanapéra. Csiklandós kacagás.
RÚÚÚGKAPÁÁÁÁL - kiáltom hirtelen, mire a lábak újra a levegőt szántják, visító nevetés közepette.
Simán és azonnal végrehajtottak szinte mindent, amit mondtam. Egyik láb, másik láb, rúgkapál, kinyújt, letesz és ezek számtalan variációit.
Mindeközben csuklásig fajuló röhögés.
És még mondja nekem valaki, hogy a torna unalmas!