Mérgező szülők
Merthát ugye felvetődött a Nagy Közösben, hogy bizony vannak olyan szülők, akik megkeserítik az ember gyerekkorát. Nincs mit szépíteni, az én szüleim is ilyenek.
Ezzel a lendülettel viszont előbányásztam a polc mélyéről a nagy sikerű Mérgező szülők című könyvet. Egy szuszra végig is olvastam, és bizonyossággá vált amit eddig is sejtettem, van még mit dolgoznom ezen a téren.
Jártam régen csoportterápiára is ezügyben, valamennyire sikerült is kirángatni magamat a hajamnál fogva a mocsárból mint Münchausennek. Ennek köszönhetem hogy abbahagytam az önpusztítást, és lett klassz férjem, családom. De múlt ott kísért, ha másban nem is, abban a félelemben biztosan, nehogy olyan szülővé váljak, amilyenek az enyémek voltak.
Anyu velünk él, mindennapos a konfrontálódás, elegem van a destruktív viselkedéséből. Azt akarom hogy végre ne érjen fel hozzám az ócsárolása, az örökös negatívkodása, a mártírkodása.
Így hát vettem egy nagy levegőt, és felhívtam E.-t, hogy elkérjem Mari (a terapeuta) számát. Aztán még nagyobb levegő, és hívtam Marit. Kiderült nemrég emlegettek a csoportban hogy mi lehet velem. Nem nagyon lepődött meg azon amit mondtam, bár neki azt hiszem nem nagyon lehet meglepetést okozni.
Kedden megyek magánba, csütörtöktől meg két hetenként csoport.
Izgulok...

Beszéltem erről Jurával, és bár nem nagyon érti minek kell felbolygatni a múltat, biztosított arról, hogy mellettem áll. Végülis tényleg ő az egyetlen ember a világon, aki feltétel nélkül szeret, és maximálisan a javamat akarja.