2006/02/05

Kezd múlni a fejünk fölül a felhő. Legalábbis mi így érezzük.
Talán furcsán hangzik ez most, ebben a financiális krízisben, amiben vagyunk. Mégis úgy érzem hogy megingathatatlan kősziklaként állunk egymás mellett. Hol egyikünk kenődik el, akkor a másik bíztató, és bátorító, hol fordítva.
Sok minden történt ebben a lassan hét évben, amióta ismerjük egymást. Szinte minden módját végigzongoráztuk már egy férfi és egy nő között lehetséges kapcsolatnak. Most ami először eszembe jut a házasságunkról az az, hogy nagyon erős.
Csacsi kis cívódások már nem érnek fel hozzánk, ha össze is zördülünk egyre könnyebben ismerjük el túlzó hevességünket, egyre könnyebben kérünk bocsánatot és egyre könnyebb szívvel bocsátunk is meg a másiknak.
Napok óta ez jár a fejemben. Olyan ez mint egy nagy-nagy jutalom valami jócselekedetért. Pedig közben nagy "bajban" vagyunk, sokszor hajnalig forgolódom, azon agyalok min lehet még spórolni, hol lehet még egy picit húzni a nadrágszíjon, hogy oldjuk meg ezt a sok problémát, ami a fejünkre zúdult, és csak nem akar végetérni a pech-széria.
Közben pedig a szívem mélyén tudom hogy mégsem cserélnék senkivel, hogy szeretem az életemet, két kicsi lélek, szerelemgyümölcs szuszog a falon túl, értük mindent megoldok, tűzön vízen átmegyek, boldoggá és gondtalanná teszem az életüket.
És ott van mellettem az ágyban az az ember, akivel ezt az egészet végig akarom csinálni. Akinek a bőre érintése még mindig erővel tölt fel, hozzábújni egy álmatlan éjszakán maga a zsibbasztó megnyugvás. Tudom hogy egyszer véget ér a hét szűk esztendő és kisüt a nap.

4 megjegyzés:

Névtelen írta...

olyan pár vagytok ti az én szememben, akikre mindig szeretettel gondolok, amolyan tisztelettel vegyes irigykedéssel (nem találok jobb szót, nem elirigylem, csudálom inkább) a szerelmetekért. nagyon nagy ajándék. és tudjátok értékelni. jó fejek vagytok. :-)

Névtelen írta...

Na, akkor megint megpróbálom. Nem nagyon bírok neked ide írni:(((
Szóval Lappa már szépen összefoglata előttem, azt amit én csak nagy körülményesen tudtam volna leírni.
Az annyira ismerős, hogy fekszem az ágyban álmatlanul forgolódva, jár az agyam... Aztán hozzábújok az alvó másikhoz, fogom a kezét, és lassan megnyugszom, hogy nem baj ő itt van, majd együtt mindent...
Nekünk is voltak ilyen rossz éveink, átvészeltük, idővel minden jóra fordult. A lényeg az összetartás, az őszinteség, a szeretet, ezekkel bármit...
Kívánon, hogy minden úgy alakuljon, ahogy szeretnétek, mert ti aztán tényleg megérdemelnétek:)))

Névtelen írta...

Ja, és szlivka voltam az előbb:))))

presh írta...

nahat, nagyon jofejek vagytok :-)
koszi