Ma olyan meglepetés ért saját magammal kapcoslatban, hogy azóta kicsit jobban kihúzom magam.
Két éve nem vezettem már (vagy csak alig), és ma rákényszerültem hogy a két gyerekkel Fótról átautózzam az egész városon a fogaskerekű végállomásához. Tegnap fél éjszaka nem aludtam, annyira rettegtem. Ma pedig beültem az autóba (valójában előtte úgy háromnegyed óráig készítettem mindkét gyereket az útra), és elindultam. Döbbenten tapasztaltam, hogy csoda történt, úgy vezetek mintha tegnap szálltam volna csak ki a volán mögül. Élveztem. Pedig csúszott az út, valami taknyos dara hullot az égből, és a városban dühöngött a karácsony előtti bevásárlópánikos dugó.
Én mégis élveztem!
Jó volt vezetni, bekerülni a forgalom véráramába, araszolgatni, az én angyal gyermekeim vígan elvoltak hátul (Iván aludt is), halkan szólt a rádió, és nagyon jó volt.
Hosszú ideje minden sikerélményem a gyerekeimmel vagy az itthonléttel kapcsolatos. Nagyon régóta nem ért másfajta siker. És ez most nagyon jólesett.