Aztán ugye ember tervez, Isten végez...
Már sötét volt mikor szépen felöltözve (azért a gyanta megvolt) kimentem a kocsihoz. Nagyjából fél óra alatt ki is olvasztottam a félcentis jégréteg alól. Késve indultam. Szólt a zene, de csak halkan, nagyon kellett figyelni az útra, mert egyrészt nem nagyon tudtam merre kell menni, másrészt valóban egyenletes jégréteg borította az utak felszínét.
Fél helyett háromnegyedre értem a repülőtérre, Jura akkor még a gépen ült. Nem tudtak hova beállni, csak dekkoltak a kifutópálya végén. Hoszzú várakozás után átgurultak Ferihegy 1-re, ahonnan busz hozta őket vissza a kettes terminálhoz. Akkor már 2 órája vártunk. További röpke másfél óra alatt elő is kerültek a csomagjaik. Én teljesen átfagytam a 3 órás várakozás alatt, azóta is fáj a mellkasom.
Amikor végre megpillantottam Jura borzas üstökét a nagy tömegben, hát majdnem elsírtam magam a megkönnyebbüléstől.
Hazafelé fáradtan, de jókedvűen beszélgettünk a kocsiban, és egy deres bekötőút helyett egy Burger Kingbe tértünk be, hiszen mindketten majd éhenhaltunk.
Este 10 volt mire hazaértünk, hullafáradtan vánszorogtunk csak.
Azért az éjszaka mégis csodás volt, végre összebújva, egymás melegében alhattunk.