Jó sok saramat tudtam le tegnap és ma is. Kihívtam a mosógépszerelőt, bejelentkeztem homeós dokihoz Emmával, és ma csípőszűrésre Ivánnal.
A végső lökést az adta meg hogy Emma már megint beteg... Brrr...

Valahol a tejpecsétes pólóm, kinőtt szemöldököm, lottyadt bőröm, karikás szemeim mögött ott bújkál a régi Presh. Karcsú testén kihívó ruha feszül, beletúr boszorkányosra tépett hajába, rágyújt egy vogue-ra, belekortyol egy vodkaredbullba, és vár. Várja a sorát, amikor újra előtörhet, és elcsábíthatja újra és újra Jurát.
És akkor mégiscsak eőrébb leszek a sorsomban, mert lesz két gyönyörű okos gyerekem, és egy szerető férjem...

Ha már gyerekek.
Emma újabb és újabb produkciókkal lep meg. Tegnap a fotelban ültem Ivánnal, és leesett mellőlem a telefonom. Emma odalépett, felvette és odanyújtotta nekem. Döbbenetemet újabb döbbenet követte, mikor pár óra múlva szintén a fotelban ücsörögtem Ivánnal, mikor megszólalt a telefonom, ami a vendégágyon volt. Emma kérésemre odahozta nekem a csöngö telefont (pedig nem szereti mikor rezeg a kezében).
Könnyek szöktek a szemembe. Hát hiába, eljutottunk ide is, az én ügyes, segítőkész kicsi lányom...

(Ez a fénykép hétvégén készült rólam egy Mikulás ünnepségen)