2009/02/03

A gazdasági válság egészen furcsa helyeken gyűrűzik be az átlag ember életébe.
Én például tegnap majdnem bepisiltem miatta.
Történt éspedig, hogy úgy döntöttem, álmatlan forgolódás helyett inkább sorozatokat nézek a tévében.
A gyerekektől pont akkor értem át a hálóba, mikor kezdődött A mentalista c. sorozat. Akkor már éreztem, hogy ki kéne mennem, de megnyugtattam magam, a jó öreg kereskedelmi csatornákon a reklámblokkok közé vágják a filmeket úgyis, hamar eljön az én időm.
Nem jött.
Az egész sorozat alatt egy fia reklámblokk sem volt. És ha ez nem lett volna végletekig felháborító, hát a Bones is azonnal kezdődött, pedig arra tényleg nagyon számítottam, hogy legalább a két film között kiosonhatok.
Kénytelen voltam a Bones főcíme alatt kirobogni, mert már nem bírtam tovább (persze le is maradtam vagy két szénné égett hulláról).
Később aztán észbekaptak, és a Bones alatt volt két reklámblokk is, de én akkor már a mélységes csalódottság és értetlenség fázisában leledztem.

De aztán jött Jura, és megvilágította az én pókhálós, kizárólag biológiai funkciókra kihegyezett terhesagyamat.
Hát kérem erről is a gazdasági válság tehet. A cégek inognak, a reklámköltségekből faragnak le rögtön másodjára (elsőre kirúgnak egy csomó embert), nincs pénz drága kereskedelmi csatornákon főműsoridőben reklámozni.
És ennek mi lesz az eredménye szegény kismamákra nézvést? Nem lesz megváltó reklámblokk, ami alatt könnyíthetnének meggyötört hólyagjaikon.
Vérborzalom, mi lesz ebből a szép fogyasztói társadalomra kihegyezett világból...

3 megjegyzés:

szlivkaszilvi írta...

Viszont, amikor nem leszel terhes, akkor majd pozitívumként fogod értékelni, hogy ha egy érdekes filmet nem szakítanak meg 10 percenként reklámok. Vagy ha visszatérnek a reklámok, akkor meg a reklám ideje alatt úgy érzed, hogy egy pillanatra lecsukod a szemed pihentetésképp, melynek következtében jól be is alszol, így soha nem tudod meg a film végét. Tehát terhesként jó, hogy vannak reklámok, nemterhesként meg nem jó:).

mamaka írta...

Hát én utálom a reklámokat a filmek közben, de inkább azokat nézném, mint az állandó árnyékot a fejünk felett. Mert ahogyan az én uram mondja: a sz*r hamarosan belecsap a ventillátorba.

presh írta...

ööö szlivka de ugye azért az lejött, hogy viccelek? :-))))