Öööööö... Most írnom kéne egy klassz beszámolót Londonról?

Na igen.

Elég jó volt, nagyon sok tapasztalattal lettem gazdagabb. Persze Londonba én bármikor, bárhogy szívesen megyek, de azért nagyon nehéz két kicsi gyerekkel.

Az biztos, hogy a több mint három év óta, mióta először voltunk ott kisgyerekkel (Emma pár hónapos volt), rengeteget változott ebből a szempontból a város. Sokkal, de sokkal gyerekbarátabb minden, noha ők eddig sem a naaaaagy gyerekszeretetükről voltak híresek. Az ember inkább azt érzi, hogy nagyon udvariasan bár, de tehernek tartják a gyerekeket. Mindazonáltal nagyon sok feltételt megadnak a gyerekkel közlekedőknek. Minden (tényleg minden!) járdaszegély akadálymentesítve van, mindenhol van rámpa, lift, a gyerekek 11 év alatt jóformán ingyen utaznak, vannak igen klassz játszóterek (ha nem is sok, az a kevés nagyon magas szinvonalú).

A magyarok jobbára parasztok, ezt megtudtuk Ferihegyen, ahol éppen csak le nem köpnek (a többi utasok), amikor meglátják, hogy gyerekkel utazol, ellenben az angol repülőtéren azonnal szednek ki a sorból, és visznek előre.

Hazafelé pontosan ugyanezt tapasztaltuk.

Gyerekkel szigorúan kötelező gyakorlat Londonban járván Kew Garden. Ez volt azt hiszem a legjobb napunk. Egy teljes napot eltöltöttünk ebben a lenyűgöző botanikus kertben, szó szerint nyitástól zárásig ott voltunk (és még maradtunk volna).

Egy biztos, London rettenetesen, elképesztően, orbitálisan drága. De tényleg. Nagyon.

Ez alól azok a ritka esetek csak a kivételek, mikor csinálnak egy nagy árleszállítást. Akkor aztán lehet csemegézni.

A legnagyobb élményem mégiscsak az volt, mikor egy hallhatóan angol anyanyelvű nő tőlem kért útbaigazítást a Regent street-en.

Eléggé el volt keseredve, ez hallatszott a hangján, bennem lehetett minden reménye. Nagyon angolnak nézhettem ki a lestrapált fejemmel, a visító gyerekeimmel, és a hatalmas reklámszatyraimmal (ennél benszülöttebbnek talán csak akkor néztem volna ki, ha csadorban vagyok). A Mamas & Papast kereste. Történetesen tudtam hol az a bolt, amit keres (még jó, fejből felmondom a Regent és Oxford street összes üzletét), és makogó angol tudásommal útba igazítottam.

Hogy a gyerekek mennyire élvezték? Nekik az volt a legnagyszerűbb, hogy együtt volt a család egy hétig, sülve-főve. Apa száz százalékig jelen volt (csak néha kellett kiütni a kezéből a blekberit), labdáztunk, és szaladgáltunk azokban a gyönyörű parkokban, rengeteget utaztunk a buszok emeletén elöl, volt soksok sihuhúúú.

Ők valószínűleg Zambéziben, vagy Alsófelső-csücsökrücskén is pontosan ennyire élvezték volna az együtt töltött időt.

Hát szóval London az London, és nekem máris honvágyam van utána...