Nem tudom miért van az hogy a két gyerekkel több türelmem van. Valahogy kerekebb ez az egész.
Olyan magától értetődő ahogy a két gyerek kétféle fejlettségi fokon áll. A szaladgáló, beszélni tanuló Emma ugyanolyan lenyűgöző számomra, mint az éppenhogy figyelni tudó, gagyogó Iván.
Eképesztő tanuja lenni egy ilyen csodás folyamatnak. Ahogy a sok heőő, ha-búúú, ha-púúú-ból egyszercsak valamikor értelmes szavak lesznek. Ahogy most Emma próbálgatja. A kedvencem ahogy a bárányt utánozza: beee. Az öccse meg szerelemtől csöpögő tekintettel rámnéz, és azt suttogja gyengéden: ha-púú...