Szenzoros problémák az autizmus spektrumon

Itt van egy nagyon jó cikk erről.
Én a saját tapasztalatomat szeretném leírni egy konkrét példa kapcsán.
Van egy speciális része ennek a dolognak, mégpedig a fájdalom érzékelésének megváltozása. Vagyis a megváltozás nem jó szó, hiszen ő nyilván mindig is ilyen volt, önmagához képest nem változott, csak a nagy átlaghoz képest más.
Vannak olyan autik, akik egyáltalán nem érzékelik a fájdalmat, ez bizony komoly figyelmet igényel. Iván hozzáállása a fájdalomhoz azonban egészen furcsa. Van, hogy nem érzi, de ha megérzi, akkor viszont elviselhetetlenül fáj neki. Bármi, akármi. Nincs köztes állapot, kicsit fáj, enyhén szúr, ezeket nem ismeri. Ez komoly odafigyelést igényel, mert valójában sosem lehetünk biztosak abban, hogy mekkora a baj a fájdalomra adott válaszához képest.

A konkrét példa pedig pünkösd vasárnap esett meg. Szalonnasütés végén voltunk már, esteledett, én a konyhában pakoltam, a többiek (3 felnőtt, 4 gyerek) még kint voltak a kertben, és ott pakoltak, oltották el  a tüzet. Egyszercsak Iván hangos zokogással jön be, hogy Milos megszúrta a lábát a nyárssal.  Kiderült, hogy nem szúrás, hanem égés, ő maga csinálta véletlenül, de már jó negyed órája történt.
Ekkor már nem nagyon tudtam érdemben segíteni, előkaptam a naxolt, fújtam, fújtam, de azonnal el kellett volna kezdeni. A felhólyagzást, kisebesedést már nem tudtam megelőzni.
Haragudhatnék, hogy a három felnőtt miért is engedte az autistát és a hiperaktívat forró nyársakkal hadonászni, hogy miért nem vették észre, hogy nagyobb a baj egy kis horzsolásnál...

Na jó, kicsit haragszom, de ugyanakkor tudom azt is, hogy képtelenség mindig mindent megelőzni, 100%-ban odafigyelni. Ha én vagyok ott, egyből fényre viszem, és megnézem, mi történt, kifaggatom, hogy pontosan mi történt, megnézem a nyársakat.  Ez már nem is tudatos, olyan automatikusan működik. De nem várhatom el mástól, pláne olyanoktól, akik nem ebben élnek, hogy megfelelően reagáljanak.
Minden este kenem a lábát (bő 6-8 cm hosszú duplaseb) árnikával, és hajtogatom magamban, hogy nem tudok mindig mindenhol ott lenni. Nem történt nagy baj, meg fog gyógyulni, ettől nagyobb dolgokból is kigyógyult már (a képen már a félig gyógyult állapot látszik, az igazán durvával senkit sem akartam sokkolni).