Filmklub - Avatar

Még nem írtam róla? Öreg hiba. Karácsony előtt láttuk.
Ez az a film, ami kötelező. Nem nagyon akartam megnézni, de Jura annyira lelkes volt, hogy belementem, végülis ő is megnézte velem a Twilight-ot.
Nagy hiba lett volna kihagyni.
Nézzétek meg! Moziban! Kurvajó!

Filmklub - Továbbállók - Away we go

Tegnap láttuk a Művészben, valószínleg nem három óra alvás utáni este kellett volna megnéznem, kicsit olyan volt, mint halál fáradtan bepiálni.
Na ez az a film, amiből évente maximum kettőt bírok megnézni, olyan durván sok(k), mély érzelmet nyom az emberbe.
A film vicces, elbűvölő, kedves és mint említettem nagyon érzelemdús.
Akkorát ütött, hogy a moziból kijőve percekig némán bandukoltunk egymás mellett, és végül sétáltunk is egy fél órát a friss levegőn, hogy kicsit kiszellőzzön a fejünk.
Nem tudom ajánljam-e, aki az ölős-baszós-partraszállós filmek megszállottja, semmiféleképpen ne nézze meg. Aki nem riad vissza attól, hogy megszabadulva a holivúdi kliséktől, néhanapján megnézzen egy Film-et, az menjen el rá. Lehetőleg moziba...

Új mánia...

Az egész onnan indult, hogy egy adag mosódiót készültem megrendelni a Zöldabc-től, és megláttam a pop-in mosható pelusokat.
Nagyon megtetszettek, elkezdtem szaglászni, kutatni, nyomozni.
Aztán ahogy ez nálam már csak lenni szokott, rákattantam rendesen. Ma már meg is kaparintottam a négy első pelusunkat, két bambusz belsős Pop-in V2 AIO (all in one) OS (one size) -t, és két (kicsit használt) BumGenius 3.0 organic-ot.
Első körben a Pop-in jobban tetszik, tapintásra finomabb még a külseje is, és főleg nagyobb, ami komoly szempont egy ilyen sűrű gyereknél, mint Milos.
Amikor átvettem a Pop-in-okat, szétbontottam, mindenhol bársonyos puhaság, csak tapogattam, símogattam, és közben arra gondoltam, hogy hogy tekerhettem azt a finom kis bőrét azokba a rettenetes, szúrós műanyagokba eddig?!
Annyira más ez az egész, fogni kell egy ilyen pelust ahhoz, hogy az ember érezze a teljesen nyilvánvaló különbséget....
Már alig várom, hogy használni kezdjük.
Íme a kép az új szerzeményekről (középen egy selyem pelusbetét, ami szárazontartó, antiszeptikus, gyulladáscsökkentő hatású - állítólag):

A gazdasági válság/új szelek párosa rám mérte a második, talán még az előzőnél (Danubius megszűnése) is nagyobb csapást.
Az egyetlen újság, amit a kezdetektől fogva, az első lapszámtól fogva (15 éve) minden alkalommal megvettem (az utóbbi pár évben már előfizető voltam), és az első betűtől az utolsóig gondosan elolvastam.
És most megszűnik.
Sírok, zokogok.
Isten Veled Kretén magazin...

Két kedvenc
Szopi közben és után...

És ha már a rajzolásnál tartunk...

Emma is sokat fejlődött, az emberkéi már nem pálcikák többé, van kiterjedésük (és ezzel a lépéssel az én rajzkészségemet túl is szárnyalta :-).
Figyelme középpontjában a (lovakon kívül) test és a nemiség áll. Jó a megfigyelőképessége, amint az az alábbi képen kiválóan látszik is:

Apának egy kicsit nagyobb melle sikeredett, de a borosta és a szőrtenger elég reális. Az én ábrázolásom is remek, de azt hiszem gyakrabban kéne fazongyantázáshoz folyamodnom :-D

Hogy mi a különbség egy felnőtt nő, és egy kislány között? Íme egy Emma-akt:

Iván sokáig nem rajzolt. Egyszerűen nem érdekelte. Ha mégis rávettük, akkor nagyokat röhögve lendületes lengőfirkákkal karmolta tele a papírt. A rajzolásban is a mozgást élvezte, nem az alkotást.

Egy-két hónapja már rajzolgat emberkéket ha nagyon muszáj, de nem nagyon érdekli, legtöbbször csonkol (kezeket leggyakrabban). Aztán ma este rajzolta ezt:

Emma biciklizik az úton(!), apa a garázsban éppen engedi le a biciklit a plafonról (fel vannak húzva télire). A garázs körül a ház vonala látszik, a hullámos vonalak írás.

Elképesztően aprólékos rajz, Emmának még hajgumija is van. Azért az Emma-féle stílus nagyon érződik rajta, egyértelműen őt utánozza, de ez akkor is egy eredeti Iván-mű...

Emmaduma (még karácsonyi műsor előtt felmondta az egészet, majd utána ezt mondta):

Anya, de ne mondd el óvónéninek hogy elmondtam, mert ez általában meglepetés lett volna...

Ivánduma

Anya! Egyszer elmegyünk mzs-ékhez, és megnézzük, hogy gyerek lett-e már a kisbabájából, vagy még kisbaba?

A kutyának kicsit rosszabbul alakult a karácsonya, mint amire számított. Ő egy sampont kapott, amit bizony ki is próbáltunk. Reszketve állt a kádban, mártír tekintettel pislogott rám, de tűrte.
Megszárítottam, és mintha kicserélték volna, egy gyönyörű, hófehér-ezüstszürke plüsskutya lett belőle.

Karácsony

Az idei karácsony minden idők legjobb karácsonya lett. Rájöttem, hogy nem kell görcsösen akarni karácsonyi hangulatot, mézeskalács illatot, csengettyűszót és egyebeket.
Szóval nincsenek sütik, csak beigli, amit mzs-nél sütöttünk, töltött káposztát tegnap csinált anyu, de a halászlé elmaradt, és eddig még senki sem panaszkodott.
Sőt, az ebéd is csak a szokásos, mivel nem tudtuk összeterelni a gyerekeket (nyilván, hiszen az ajándékukkal játszanak), egyedül ettem egy tányér valamit az előbb.
A fadíszítés remek volt, és az ajándékbontás is, bónuszpálya Milos édes kis pofája, ahogy tátott szájjal leste a fát.
A kidzoom-ok pedig egyértelműen remek választásnak bizonyultak, a gyerekek imádják...

In memorian majdnem karácsonyi hó...

Tíz hónapos

Túl sok minden nem változott, a mozgása egyre ügyesebb, hosszú másodpercekig is megáll egyedül, ha nem figyel oda. Szépen lépeget kézenfogva, vagy egy kézzel a karám szélébe kapaszkodva.
Tegnap kimondta élete első tiszta szavát. Igen, semmi meglepetés, a szó a következő volt, cici...
Az alvással továbbra is küzdünk, valamint képbe lépett egy nagyon durva ekcéma, a hasa, és a lába oldala tiszta seb.
Így tejmentes diétát tartunk mindketten, ami őt annyiban érinti, hogy tejmentes tápszert kap. Én nem ehetek semmi tejterméket, a koffein mentes kávémat ihatnám tejmentes tejjel, hát köszi.
Evés terén továbbra sem nagyon haladtunk, napi fél üveg bébiétel, este egy kis tápszer, egyébként ciciciciciciciciiiii éjjel-nappal.
Egyéb újdonságok még a labdázás, és a pakolás. A konyhában a fiókokra és a szekrényekre sok év kihagyás után visszaköltöztek a spárgák, és egyéb kötöző alkalmatosságok.
Súlya 9680 gramm, hosszra talán kicsit nőtt.
Egyébiránt továbbra is egy imádnivaló édes zsivány. (Kép lesz, ha előásom a telefonomból).
Ó, és majdnem elfelejtettem, kinövesztett még két fogat (ezeket is 1-2 nap eltéréssel), így már hatfogú.

A filmkritikákat elsősorban pasik írják, így nem is csoda, hogy eléggé lehúzzák a Blood Ties-t.

Pedig igenis szuper sorozat, persze főleg nőknek. Persze ne várjunk Lost-os látványvilágot, töredéke pénzből forgatták, de én valahogy nagyon kedvelem az efféle sorozatokat (a Torchwood is BBC Wales gyártmány, Jura szerint az mondjuk a szegedi körzeti tv-nek megfelelő társaság), ez egy általam ismeretlen, de pasik által szitokszónak számító Lifetime nevű csatorna készítette Kanadában.

Engem a látványelemek nem különösebben nyűgöznek le egyébként sem ha egy sorozatról van szó, hiszen azt legfőképp félszemmel vasalás közben, vagy a monitoron nézem. (Más a helyzet egy mozifilmmel, ott domborítson a CGI!). Szóval tökéletesen megfelel egy béna zombimaszk is, vagy egy ügyetlen füstfelhőben eltűnés, a lyukakat betömi a fantáziám, egyébként is beszari vagyok, sokkal megnyugtatóbb egy ügyetlenül maszkírozott farkasember, vagy démon, mint egy "hihető" példány.

Na száz szónak is egy a vége, ez egy jó sorozat, élveztem minden részt, kellemes volt, jólesett.

Kár, hogy csak két évad készült belőle, és valószínüleg nem is lesz több...

Annyira tök jó volt hinni abban, hogy az egész alvásmizéria csak a horkolás miatt van. Jól ráfogom Jurára, és kész passz. Sajnos ez nem igaz.
Vagy nem teljesen...

Tegnap csodás hó esett, csak egy aprócska probléma volt vele, hogy nekünk Óbudán volt sürgős kakaókoncertezésünk, mire vége lett, belepte a hó a várost, és még csak akkor kezdett belendülni.
Röpke két óra alatt haza is értünk, pedig a Patrol ilyen útviszonyoknál csillogtatja meg igazi képességeit. Az autópályát egybefüggő hóréteg borította, az utolsó pár kilométert emlékezetből tettük meg, mert öklömnyi jégdarabok fagytak az ablaktörlőre. Ezt le is kapartuk a lehajtónál.
Este Jura beájult egy neocitrántól (amit nekem kellett volna innom, lévén kezdődő torokvész fenyegetett), én pedig elegánsan a gyerekszobában felejtettem, horkoljon csak a nagyok fülébe, ők már amúgy is edzve vannak mama által.
Az éjszakánk békés, fűrészelésmentes volt, Milos csak hajnali négykor ébredt. Meg fél hatkor, de visszaaludt még fél hétig, lévén csend a szobában...

Ezen felbuzdulva ma szétfotosoppoltuk a fenti alaprajzot, és végre meggyőztem Jurát a megfelelő átalakításokról. Tavasszal egy életünk, egy halálunk, megcsináltatjuk. Lesz fent három szoba mindenki nagy megelégedésére, csak győzzük kifizetni...

A teljes összeomlás határán megkegyelmezett nekem Milos, egész jó kis éjszakánk volt.
Tettünk az ügy érdekében:
- Két napja nem eszem-iszom tejterméket, ő pedig tejmentes tápszert kap vacsira (hátha tejallergia, ez már csak az ekcéma miatt is gyanús)
- Kibújt a fogacska
- Visszahúztam az ágyát a miénk mellé, a szoba legmelegebb pontjára (mert Jura szerint fázott)
- Tegnap egész nap kapta a homeós bogyót fogzásra
- Este kapott egy adag panadolt - szintén fogzásra

Azt hiszem ennyi, valami ezek közül, vagy egyik sem, hanem egy teljesen más ok miatt csak egyszer kelt éjjel, 2 óra előtt valamivel. Hosszasan szopizott, majd visszaájult. Engem annyira meglepett a majd' három óra egyhuzamban alvás, hogy fél órát forgolódtam álmatlanul. Valamint az éjszaka további részében a megszokott módon óránként felébredtem, ahogy trenírozva lettem. De minden egyes alkalommal jólesően a másik oldalamra fordultam, és tovább durmoltam.
Sajnos reggel háromnegyed hatkor egyszerre ébredtünk Jura hangos horkantására, és miközben nagyon csúnyákat gondoltam (Jura) felmenőiről, próbáltam visszaaltatni a dedet.
De ezzel az erővel egy fűrésztelepen is nagyobb sikert értem volna el. Ilyenkor mindig arról fantáziálok, hogy odakészítek a szopis fotel mellé egy vödröt tele teniszlabdával, és bizonyos frekvencia fölött megdobálom vele (négy ébredés után a vödörben tüskés acélgolyók vannak).
Nem vagyok egy mártír alkat, mert már az is mérhetetlenül bosszant, hogy édesdeden alszik, miközben én szop(tat)ok, de hogy horkol is, az már mindennek a teteje.

Most már tényleg nagyon vágyom egy külön szobára Milosnak.

Nagy kínnal és keservvel kinövesztettük (igen, többesszám, mert én sem aludtam!) az ötödik fogacskát. Ennyi szenvedéssel piramisok emelkednek az égig, nekünk egy kis fehér karcocska jutott a nagy, lapát hódfog mellett. A párjának is napjai (és éjszakái...) vannak hátra...

Ma megkapták a gyerekek az oltást.Nagyon büszke vagyok rájuk, semmi nyavajgás nem volt, pedig izgultak nagyon (főleg Emma).
Iván nagyon férfiasan csak annyit mondott au, Emma pedig pityergett egy kicsit, és azt kérte, én öleljem át, ne az asszisztens. De nem húzta el a kezét.
Szóval tényleg nagyon-nagyon büszke vagyok rájuk. Kaptak is egy-egy zenélő autót fájdalomdíjul.
Szerencsére Milosra tudott Judit (a takarítónő) vigyázni, nem kellett ezt a két órás kört vele megtennem.
Ovi-doki-játékbolt-ATM-ovi (vissza az ebédért)-bolt-haza...

Végül csak odaértem az oviba a gyerekekért, záráskor még egy csomóan voltak, két csoportban is, nem egy összevontban, gondolom több szülő is beragadt a dugóba a hó miatt.
Hazajöttünk, szánkóra kaptunk, és kimentünk csúszkálni. Piszok mázli, hogy a környék szánkódombja pont a mellettünk lévő keresztutca.
Jó fél órát voltunk kint, de a gyerekek olyan fáradtak lettek a végén már (persze nem aludtak az oviban sem), hogy csak üvölteni tudtak.
Igen jellemző kép, ahogy Iván ül a szánkón, kapaszkodik ezerrel, és közben azt zokogja taknya-nyála egybefolyatva, hogy "Emmahaaaaa, most éhééén akarlak húzni téhégeeed!"
Emma pedig áll vele szemben, és azt visítja patakzó könnyekkel, hogy "Akkor szállj már le végre a szánkóról!"
Ez volt az a pillanat, amikor úgy döntöttem, ideje hazaindulni.
Nem is tiltakoztak, egyből felszáradt a tengernyi könny, és vidáman hazacsúszkáltunk. Még Milos is élvezte, aki alaposan be volt tekercselve száz réteg polár, és orkány anyagba, mint egy kis high-tech múmia.
Mi más is következhetett volna itthon, mint vacsi, forró teával, és sok lilahagymával. Ilyen egy tízpontos este...

Falusi dolgok, avagy megint a gumis...

No vajon ki az, aki az utolsó utáni pillanatra hagyja a kocsi gumicseréjét (már megint)? Hát persze, hogy én.
Tegnap elviccelődtünk Edináékkal kicsit, mondták, hogy a nyakamban lógó kocsikulcs (ami a renault-k esetében egy fekete kártya) úgy néz ki, mint Borka koris bérlete.
Mondtam is kacagva, hogy hát ha nem cserélem le a nyári gumikat, ez is korcsolyabérletté változik hamarost. Majd ma reggel arcomra fagyott a mosoly a hómennyiség láttán.
Kinéztem a garázsba, ott pihentek a téli gumik a legtávolabbi sarokban, elbarikádozva rettenetes mennyiségű lommal (fűnyíró, kerti bútor, láncfűrész, néhány bringa, tetőbox, stb...), de legalább nem voltak felrakva polc, vagy szekrény tetejére, akkor esélytelen lettem volna.
Kicsit sem könnyítette meg a dolgomat, hogy ezek felnire szereltek, húsz kiló tuti van egy darab.

Felhívtam a gumis srácot.
- Mondd csak, kell időpontot kérni gumicserére?
- De mennyire, hogy kell! (Általában következő hétre szoktam csak kapni.)
- Akkor mondanál nekem egy legeslegkorábbi időpontot?
- Legkorábbi... -papírsurrogás- Holnaaaaa... Ma öt óra?
- Ooööööhááát végtelenül hálás vagyok, ötre megyek....

A történethez tartozik, hogy ötig vannak nyitva. Ez jófejség, és nem az első, amit a részükről tapasztalok...
Ezek után szapora nyögésekkel tarkított káromkodások közepette előástam a gumikat, és berámoltam a csomagtartóba.
Valamint megkértem Edinát, hogy hozza el a srácokat magához az oviból, és gumis után elcsattogok értük. Azért van lelkifurkám, mert ha előbb lecserélem a nyavajás gumikat, akkor ma alvás után értük tudtam volna menni, hogy játszanak az udvaron, amíg világos van.
De be kell lássam, nem tudok kibújni a bőrömből, én a nyári gumit mindig az első hókor, ónosesőkor, vagy fagykor fogom lecseréltetni, míg világ a világ...

Filmklub

Vasárnap este megnéztük moziban a Twilight második részét. Nekem nagyon tetszett, pedig olvastam a könyvet is. Határozottan kellemes meglepetés volt, jobb, mint amire számítottam.
Ami általában a könyvadaptációk hátulütője (a normál filmhossz érdekében alaposan meghúzott sztori), abból itt előnyt kovácsoltak, az összes felesleges és unalmas picsogást kivágták, maradt a fogyasztható történet. Bár az eleje még így is kicsit uncsi volt.
Ha a harmadik könyvet is ennek szellemében csinálják meg, akkor cakkli-pakkli fél órás lesz az egész, még akkor is, ha a CGI alaposan kitesz magáért.
Egész kicsit kellett csak magyaráznom Jurának a háttérdolgokról, akinek ezúton is hálás vagyok, hogy a sokhavonta egyszeri mozibajutásunkkor ezt néztük meg.

A dolognak volt egy másik igen kellemes hozadéka is, mama fektette a három gyereket. Itt persze Milos volt a szűk keresztmetszet, de vele sem volt gond, ugyanúgy elaludt cumisüvegen, mint cicin szokott.
Így tehát mama megnyerte a skacok fektetését szilveszterkor is.

Hull a hó, hull a hó, mesebeli álom...

A gyerekek beoltása úgy tűnik csúszik egy hetet, Iván most hányta össze az ágyát.
Természetesen Jura nemsokára hazaér a másik kettővel, vasárnapig ötgyerekesek leszünk, és még zsúrra is hivatalosak vagyunk.
Mindenesetre a hányás esetére fenntartott vészforgatókönyv két hete kicsiszolódott, ugyanis akkor is hányt egy teljes éjszakán át...
Szerencsére itt van (megint) anyu, ő alszik vele, nekem csak a takarítási és gyógyszeradagolási feladatok maradnak.
Mindazonáltal az ágyneműről félig emésztett uborkás-párizsis szendvics levakarása nem feltétlenül tartozik a kedvenc elfoglaltságaim közé...

No végül csak beoltattam magam, rájöttem, hogy egyszerűen nem engedhetem meg magamnak, hogy lebetegedjek. Ki a túró ápolna engem napokig? Ráadásul ott ez a kis szopós bornyú is, őt sem akarom megszivatni.
Szóval gondoltam egyet, és elcsattogtam a Misszióba, ahol van oltópont. Igaz, hogy én ingyen is megkapnám, de kavarjon három kört a körzetinél az, akinek hat néger öreganyja van, nekem bőven megért háromezret, hogy negyed óra alatt végeztem is, fizetéssel, oltással, megfigyelési idővel együtt, konkrétan lezavartam az egészet oviba menet.
Szóval mikrochip beültetve, már előre látom, hogy az én megfigyelésem fogja végzetes romlásba dönteni az egész remekül kieszelt összeesküvést. Nincs az a számítógép, ami ne reagálna egy hét után kínjában kék halállal, csak ne kelljen tovább rögzítenie az útjaimat, otthonról az oviba és vissza, külön ínyenc falatként néha a pelenkabolt.
Mondjuk azt kicsit sajnálom, hogy mellékhatásként nem nőtt még egy fejem, vagy plussz két kezem, hát így higgyen az ember lánya a nyavajás körleveleknek.
Mondjuk amilyen szerencsém van, a kölyköknek biztos nő tőle keze is, meg feje is...

Úgy tűnik máris kezdenek hatni az pszihológus által adott tanácsok. Pedig azt hittem, hogy eddig is odafigyeltem, és kimutattam a szeretetemet. Úgy tűnik nem eléggé. Minden nap erős, koncentrált figyelemben részesítem Ivánt (amennyire tehetem, néha csak 10 percre), és két napja kekeckedés helyett inkább újra hozzám bújik, az esti lefekvéskor pedig nincs balhé.
Nyilván lesz ez még így se, biztos lesz visszaesés, de ez egyelőre nagyon bíztató.
Milost még mindig bántja, ezt még át kell fordítani valahogy a fejében.
Azt hittem elég tisztán látom az itthoni dolgokat, de persze nem, ezen a téren van még mit tanulnom. Látom már, hogy Emmát is megviselte ez az egész, csak ő máshogy éli meg, nehezebb észrevenni az ő szorongását.
Sokkal, sokkal jobban oda kell rájuk figyelnem...

Pénteken, az oviban adventi készülődés volt. Ott derült ki, hogy Zsuzsa néni, Iván óvónénije reggel fogta magát, beadta a felmondását, és el is ment.
Teljes döbbenet mindenki részéről, senki sem tudja mi lehetett az oka, valami magánéleti probléma -vélik tudni egyesek.
Elég szomorúak vagyunk, mert Iván kedvenc óvónénije volt...

És ha már Ivánról van szó, egy másik nagy meglepetés ért pénteken, de ez legalább kellemes.
Felhívtak a pszihológustól (na nem a nevtanból, hanem magán úton jártak közben az érdekemben), hogy lemondtak egy időpontot, tudnék-e menni. Hát hogy ne tudnék?! Lóra kaptam és irány Veres.
Az egyből kiderült, hogy remekül fogunk együtt dolgozni Katica nénivel. Ő egy idősebb nő, és ahogy nekem sem, neki sem kenyere a mellébeszélés. Mondta, hogy általában nem szoktak ilyen nyíltak és őszinték lenni az anyukák, kell futnia pár kört mindig, mire kibökik a dolgokat.
Hehe, hát én hét éves kiképzésben részesültem Marinál, én tuti nem fogok ködösíteni.

Egyelőre én meséltem Ivánról, a problémák természetéről, ő csak általánosságban mondott dolgokat, mert még jobban meg kell ismernie Ivánt. Szerinte nem lesz itt gond, és én is ebben reménykedem. Pénteken viszem hozzá Ivánt is.

A Mikulás zsákja jelentősen könnyebb lett, miután nálunk lepakolt. Hiába no, öt gyerek már nagyüzem, nem is fértünk el az ablakban, az asztal végén kapott helyet a csizmakiállítás...

A könyvek nagy sikert arattak, Berg Judit tündéres könyve(Emma), Imbusz mester (Iván), Elfújta a szél (Zsófi), és egy Nemere könyv, gyerekkorom nagy kedvence, a Kupolaváros titka és a Műkincsrablók a kisbolygón (Dani)...

Autós ügyek

Veszélyes dolgok ezek a kényelmi funkciók, könnyen hozzászokik az ember. A scenic magától felkapcsolja a fényszórót sötétedéskor, és elektromos kézifékje van, ha leállítom a motort, automatikusan behúzza.
Így történhetett meg az, hogy este Jura kocsijával (visszakapta az outlandert) indultam babátlanra, és olyan furcsán nem láttam a kertben. Jahogy be kéne kapcsolni a vellanyt?
Az részletkérdés, hogy ugyanolyan szarul kapta vissza egy hónap szerelgetés után, eltűnik a motor teljesítménye, hiába nyomja az ember padlóig a gázpedált, a kocsi csak lassul. Még a bringások is simán legyorsulnak, ami azért valljuk be, elég gáz, alig vártam, hogy hazaérjek...
Veresen megálltam pénzt felvenni. Szépen leparkoltam, más kocsi sehol egy darab sem, éjjel egykor nem csoda. Felkocogtam a lépcsőn, felvettem a pénzt, és már lefelé jöttem, mikor egy hatalmas tartálykocsi húzott el az outlander mellett.
A huzattól a kocsi szépen elkezdett gurulni, ugyanis én elfelejtettem behúzni a kéziféket, és sebességben sem hagytam.
Isteni szerencse, hogy tényleg nem volt közel s távol senki, mert simán nekicsattant volna bárminek. Jó pár métert gurult már, mire bevetődtem az ülésre, és behúztam a kéziféket.
Szóval úgy tűnik visszakapjuk végre megint a patrolt, ami egyébként megér egy külön posztot, hiszen az már nem is kocsi, hanem egy életérzés...

Szerelem az, amikor fizetésnapon hazafelé jövet mindketten bemegyünk a boltba, és ő a kedvenc baracklémet veszi meg nekem, én meg a kedvenc narancsléjét neki. Egymástól függetlenül, nagy titokban, előre örülve a másik örömének...

Nem nagyon tudok mit írni, peregnek a napok szépen sorban.
Közeledik a karácsony, de valahogy nincs karácsonyi hangulat, szinte mindenki ezt mondja, akivel beszélek. Az is igaz, hogy nem nagyon járok bevásárlóközpontokban és hipermarketekben, szóval nincs ami rámöntse a white christmas-t, meg a girlandokat.
Ennek én csak előnyét látom, még nem tört rám a szokásos karácsony undoritisz, talán csak némi múló rosszkedv. Ilyen még nem volt, hogy már december van, és én még mindig nem azon gondolkodom, hogy hova ássam el magam vinnyogva tavaszig.
Csak javul a helyzet szép lassan...