No végül csak beoltattam magam, rájöttem, hogy egyszerűen nem engedhetem meg magamnak, hogy lebetegedjek. Ki a túró ápolna engem napokig? Ráadásul ott ez a kis szopós bornyú is, őt sem akarom megszivatni.
Szóval gondoltam egyet, és elcsattogtam a Misszióba, ahol van oltópont. Igaz, hogy én ingyen is megkapnám, de kavarjon három kört a körzetinél az, akinek hat néger öreganyja van, nekem bőven megért háromezret, hogy negyed óra alatt végeztem is, fizetéssel, oltással, megfigyelési idővel együtt, konkrétan lezavartam az egészet oviba menet.
Szóval mikrochip beültetve, már előre látom, hogy az én megfigyelésem fogja végzetes romlásba dönteni az egész remekül kieszelt összeesküvést. Nincs az a számítógép, ami ne reagálna egy hét után kínjában kék halállal, csak ne kelljen tovább rögzítenie az útjaimat, otthonról az oviba és vissza, külön ínyenc falatként néha a pelenkabolt.
Mondjuk azt kicsit sajnálom, hogy mellékhatásként nem nőtt még egy fejem, vagy plussz két kezem, hát így higgyen az ember lánya a nyavajás körleveleknek.
Mondjuk amilyen szerencsém van, a kölyköknek biztos nő tőle keze is, meg feje is...