2009/12/09

Úgy tűnik máris kezdenek hatni az pszihológus által adott tanácsok. Pedig azt hittem, hogy eddig is odafigyeltem, és kimutattam a szeretetemet. Úgy tűnik nem eléggé. Minden nap erős, koncentrált figyelemben részesítem Ivánt (amennyire tehetem, néha csak 10 percre), és két napja kekeckedés helyett inkább újra hozzám bújik, az esti lefekvéskor pedig nincs balhé.
Nyilván lesz ez még így se, biztos lesz visszaesés, de ez egyelőre nagyon bíztató.
Milost még mindig bántja, ezt még át kell fordítani valahogy a fejében.
Azt hittem elég tisztán látom az itthoni dolgokat, de persze nem, ezen a téren van még mit tanulnom. Látom már, hogy Emmát is megviselte ez az egész, csak ő máshogy éli meg, nehezebb észrevenni az ő szorongását.
Sokkal, sokkal jobban oda kell rájuk figyelnem...

4 megjegyzés:

sneci írta...

Budapesti ez a hölgy? Nagyon kéne a segítség. Pedig nincs is harmadik gyerek...

kicsinap írta...

NÁlunk mondjuk a legkisebb a legféltékenyebb, akárki már ül az ölembe azonnal túrja ki, és hirtelen neki is oda kell ülnie. És minden másban is így van. De szerencsére ő még elég kicsi ahhoz, hogy kezelni lehessen.
Nálunk ez a középső gyerek szindróma nem igazán jelentkezik, talán mert annyira egy kupacban születtek? NEm tudom.

tothmagdi írta...

Mi még csak egykék vagyunk, de ajánlom nektek Adele Faber - Elaine Mazlish szerzőpáros könyvét: Testvérek féltékenység nélkül címmel. Nekem egy másik könyvem van tőlük, a "Beszélj úgy, hogy érdekeleje, hallgasd úgy, hogy elmesélje", sztem nagyon hasznos olvasmány.

presh írta...

sneci: nem bp-i, hanem veresi...

kicsinap: igen, szerintem is benne lehet, hogy ők nagyon hamar születtek egymás után.

hugic: ó igen, azt a könyvet már én is kinéztem, és meg is rendeltem a jesszuskától... :-)))