Gáz anya vagyok, jajjajj...

Éjjel folyamatosan ment a mászkálás, jöttek-mentek a gyerekek. Végül hajnalban Iván úgy feküdt be mellém, hogy észre sem vettem.
Csak akkor, mikor szegény gyerek fejjel előre lezúgott az ágyról. Szerencsére puha szőnyeg van ott, csak azt nem vettem számításba, hogy hülye (és főleg vak!) anyja szegénynek a lábánál fogva próbálja meg felkapni.
Jól odavertem szegény gyerek fejét az ágy oldalának.
Rettenetes lelkifurkám van, hogy hogy lehetek ilyen hülye, nem mentség, hogy szemüveg nélkül, félhomályban, felriadva nem tudom a gyerek fejét és lábát megkülönböztetni.
Közénk raktam szegényt, aki alaposan belémfúrta magát. Nem ütötte meg magát nagyon, egy átlagos udvari esésnél nagyobbat koppan, de ennek most én vagyok az oka.
Jaj, ilyenkor legszívesebben visszatuszkolnám őket a hasamba, hogy ott vigyázzak rájuk. (Ivánnak ez nem is lenne ellenére.)

Mondtam szegénykémnek, hogy ezért kell a saját ágyában aludnia, mert onnan nem tud kiesni. Egész reggel ezt hajtogatta, szegény gyerek ezt most egy életre megjegyezte...