A tegnapi napban egy jó volt, hogy véget ért...
Ideges voltam a mai kárszakértés miatt. Persze teljesen feleslegesen, de ezt csak az agyammal tudtam.
A bölcsibe érve azzal nyitottak, hogy Iván nem aludt délben, és délután elviselhetetlen volt. Nafasza mondtam én korántsem Ősanyásan, mert láttam a délutánomat romokba dőlni.
Úgy is lett, Iván az ovi játszóterén sikeresen berohant egy hinta elé, ami jól gyomorszájon ütötte. Elterült, mint egy kis zsák, még a levegő is benne szakadt.
Szerencsére kutya baja, de én plusszban hülyére izgultam magam, hogy biztos valami komoly belső sérülése van a gyereknek, a lépe darabokban, ha délután nem is, de álmában meghal.
Ezek ma, józan, nyugodt(abb) fejjel rémes hülyeségek, de ott és akkor teljesen komolyan gondoltam.
Szerencsére a gyerekek hülyeszülő-biztosak, egy kis hinta általi elütést fel sem vesznek...

Hazaérve azért kiutaltam magamnak egy pohárka stresszoldó bort, és egy cigit.

Végül az este mégsem lett olyan rémes, mert ahogy Iván kisírta magából a feszkót, teljesen nyugodt, álmos kisgyerekké vált. Nyolc előtt közölte, hogy álmos, és ő lefekszik.
Úgy is lett.
Emma még sokáig ébren volt, izgult a mai kirándulás miatt (dehogy basszameg miért ezt a köcsög izgulósságot örökölte tőlem, azt nem tudom...)

Ma kárfelmérték a kocsimat, persze nem volt semmi különös, a srác jófej volt, tíz perc volt az egész.
Most pedig menek a srácokért, és bőszen remélem, hogy Iván méltóztatott ma aludni.